A sikeres fuvarozók szakmai lapja

Ügyfélszolgálat: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu

EKAER-kalauz: minden, amit az EKAER-ről a fuvarozóknak tudniuk kellNéhány perce jelent meg a NAV közleménye az EKAER rendszer első nagy fogásáról. 75 tonna, Lengyelországból származó jelöletlen burgonyát fogtak Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Éppen őstermelők autóira pakolták át, s valószínű, hogy magyar burgonyaként érkezett volna hamarosan a helyi piacokra.

A NAV Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei EKÁER csoportja felfigyelt egy megyei településen üzemelő raktárhelyiségre, amelybe feltételezhetően jelöletlen burgonyát szállítanak Lengyelországból – olvasható a közleményben. Az EKÁER ellenőrzések kapcsán végzett adatgyűjtéseknek köszönhetően azonosítottak egy EKÁER számmal nem rendelkező lengyel rendszámú autót, amely a telephelyen lévő csarnokban várakozott. A telephelyről távozó kisteherautókat a pénzügyőrök ellenőrizték, azok rakterében zsákos burgonyát találtak. A telephely ellenőrzésekor a lengyel kamionon, valamint az ott várakozó kisteherautókban és a csarnokban összesen 75 tonna, Lengyelországból származó, jelöletlen, zsákos kiszerelésű burgonyát találtak, ezért azonnal értesítették a NÉBIH munkatársait. A jelöletlen burgonyát éppen őstermelők kisteherautóiba pakolták, így feltételezhető, hogy az már mint magyar termék került volna a piacokra.

A 75 tonna burgonyát a NÉBIH lefoglalta, a NAV munkatársai vizsgálták az áruk eredetét, a foglalkoztatottak bejelentését, valamint a számla- és nyugtaadást. A helyszínen talált tetemes mennyiségű le nem könyvelt iratanyagot további vizsgálatra bevonta a NAV. Az ellenőrzéskor a raktár irodahelyiségében hamis tízezer forintos bankjegyeket is találtak, melyet az illetékes rendőri szerv pénzhamisítás gyanúja miatt lefoglalt.

Az EKÁER rendszerben a szállítmányok rögzítésének kötelezettsége január elsejétől fennáll, azonban hibás vagy hiányzó EKÁER szám esetén a NAV március 1-jéig nem szab ki mulasztási bírságot – olvashatjuk a NAV közleményében.