A sikeres fuvarozók szakmai lapja

Ügyfélszolgálat: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu

Tavaly év végén írtunk egy formálódó miniszteri rendeletről, mely kivétel nélkül minden egyes vállalkozót az általa használt számítógépes számlázóprogram adóhivatali bejelentésére kötelezett volna. Azóta azt hittük, elfelejtették ezt a viccnek is rossz intézkedést. De nem, most minden előzmény nélkül megjelent a Magyar Közlönyben. Októbertől már csak olyan számlázóprogramot lehet forgalomba hozni, amibe a NAV belelát, november közepéig pedig minden vállalkozónak be kell jelentenie, hogy milyen programot használ.

Amikor a kereskedők számára az online pénztárgépeket a kormány kötelezővé tette, a nem kereskedelemmel foglalkozó vállalkozások fellélegeztek, hogy őket nem érinti a dolog. Most itt a folytatás: a NAV azoknak a számláiba is bele akar látni, akik nem boltot üzemeltetnek, hanem bármilyen más vállalkozást működtetnek. Ma már szinte mindenki számítógépes számlázóprogramot használ, mert kényelmesebb, biztonságosabb, mint kézzel töltögetni a számlatömböket. Tehát ez az intézkedés szinte minden vállalkozás életébe bele fog szólni egy kicsit. Nézzük a részleteket, mire kötelezik a vállalkozásokat?

Számlázóprogram vásárlása

Az új rendelkezések szerint nehezebb lesz számlázó programot vásárolni. Olyan lesz ez is, mint a szigorú számadású nyomtatványok. A program forgalmazójának el kell kérnie a vevő adószámát, s be kell jelentenie azt az adóhivatalnak. Így a NAV pontosan tudni fogja, hogy melyik vállalkozás milyen típusú programmal állítja ki a számláit.

Program vásárlásakor a forgalmazónak egy részletes programleírást is adnia kell a vásárlónak. Ezt a dokumentációt nem szabad úgy kezelni, mint egy egyszerű használati útmutatót. Meg kell őrizni a számlákra vonatkozó elévülési idő végéig. Az útmutatónak a program minden funkcióját pontosan le kell írnia. A program semmilyen olyan funkciót nem tartalmazhat, ami ebben az útmutatóban nincsen benne.

Be kell jelenteni az adatokat

Vásárlás után a vállalkozónak 30 napon belül be kell majd jelentenie az adóhivatalnak a program adatait egy erre szolgáló űrlapon. Ezen fel kell majd tüntetni
· a program nevét, pontos azonosítóját
· a program fejlesztőjének nevét és adószámát
· annak a kereskedőnek a nevét és adószámát, akitől a programot megvettük
· a beszerzés, vagy (saját fejlesztésű program esetén) a használatba vétel időpontját.

Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a program használatának abbahagyását is be kell majd jelenteni! Feledékeny vállalkozók között ez biztosan elég sok gondot okoz majd. Ha tehát valaki újra cseréli a korszerűtlen programot, akkor a régi használatának az abbahagyását is be kell jelentenie.

Ellenőrzés próbaszámlázással

Az adóhatóság bármikor ellenőrizheti a bejelentett számlázóprogram működését. Ezt úgy is megtehetik, hogy egy próbaszámlát kell kiállítani az adóellenőr jelenlétében. Ehhez ezt a funkciót minden számlázóprogramba a fejlesztőknek utólag be kell építeniük.

Internetes programok bejelentése

Nem ússzák meg a bejelentést azok sem, akik internetes programokat használnak. A megvásárolt programokhoz hasonlóan be kell jelenteni a szolgáltató adatait és a használat megkezdésének és befejezésének időpontjait a változástól számított 30 napon belül.

Korábbi számlázók használata

Aki október elsején már korábban üzembe állított számlázóprogramot használ, annak november 15-ig kell az adatokat a NAV nyomtatványán bejelentenie. A korábban vásárolt program használható marad. Azonban erre is vonatkozik a dokumentáció megőrzésének a kötelezettsége. A fejlesztőknek ezt el kell készíteniük, s minden változásról értesíteniük kell a vásárlókat. Mivel csak olyan program használható, aminek teljes dokumentációja van, ez azzal is jár, hogy aminek már nem lehet a papírjait beszerezni (mert pl. a gyártója már nem is létezik), azt nem szabad majd tovább használni, ki kell vonni a működésből.

Mi lesz azzal, aki nem jelenti be?

A rendelet szerint a számítógéppel kiállított számlával kapcsolatban két elvárás van:
· a program kihagyás és ismétlés nélkül, folyamatos sorszámozást biztosítson és
· a program használatát megfelelő módon bejelentsék.

Tehát ha a vállalkozó elfelejti bejelenteni a számlázóprogramot, akkor az azzal kiállított számla nem lesz érvényes. Ennek pedig nagyon komoly következményei lesznek az ÁFA visszaigénylésével, költségelszámolásokkal, adózással kapcsolatban.

Az igazán nagy terhet jelentő ötleteket nem fogadták el

A számlázóprogramok bejelentésének tervéről szóló tavalyi cikkünkben még írtunk néhány olyan funkcióról, amik eléggé megnehezítették volna az átállást. Volt egy olyan terv, hogy be kell építeni egy új lehetőséget minden egyes programba, ami az adóhivatal számára egy mozdulattal mentené ki az adatokat. Ez lett volna az „adóhatósági ellenőrzési adatszolgáltatás”. Ezt szerencsére levették a napirendről. Egy másik ötlet szerint megtiltották volna a számlázóprogramok ingyenes verzióinak használatát. Egyszerűen érvénytelenek lettek volna a demo verziójú programmal kiadott számlák. Szerencsére ezt sem fogadták el. A kiadott rendelet a vártnál így jóval enyhébb lett. Nem kell lecserélniük a vállalkozásoknak a használt programjaikat, de eleget kell tenniük egy egészen új kötelezettségnek. A büntetés a mulasztásért pedig indokolatlanul kemény is lehet. Aki számlázóprogramot használ és nem jelenti be, annak minden, október elseje után kiállított számlája érvénytelen lesz. Ez olyan kockázat, amit egyetlen vállalkozásnak sem szabad vállalnia, figyelni kell tehát a bejelentés határidejére.
Nagy Csaba