A sikeres fuvarozók szakmai lapja

Ügyfélszolgálat: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu

Biztosítás

KGFB 2024 – meglepően mérsékelt emelések

Személyautókra alaposan megdrágultak a kötelező biztosítások, nem ritka, hogy valaki majdnem kétszer akkora összegről kap ajánlatot a biztosítójától, mint tavaly. A nagy járműveknél viszont egészen meglepő a helyzet: az alapdíjak keveset változtak, több társaság is forintra ugyanazokat a díjakat kínálja, mint egy évvel ezelőtt. Ahol emeltek, ott nagy a szórás, előfordul 6 és 60 százalékos […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Árukár

Változik a kötelező biztosítás – nem zárják ki a rakodási károkat

A jövőben a rakodás közben keletkezett károkat is meg kell térítenie a biztosítónak a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződés alapján. December 23-án lép hatályba a változás, ami törölte a törvényből a rakodási károk kizárását. A rakodás veszélyes művelet, egy apró figyelmetlenség is jelentős károkat okozhat mind a járműben, mind a felrakás vagy

Tovább »
Belföldi fuvarozás

Elmaradt haszon megtérítése – a károsultnak is van kötelezettsége

Közlekedési baleset kárrendezése során egy fuvarozó akár az elmaradt haszna megtérítését is kérheti a biztosítótól. Jó, ha tudjuk, hogy ez a kártérítés nem korlátlan, a biztosító alaposan megvizsgálja a követelés jogosságát. Kárenyhítési kötelezettségünk is van, így ha nem teszünk semmit, akkor a biztosító sem fog fizetni. A kötelező biztosításról sokan azt gondolják, hogy az a […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Biztosítás

Miért nem fogadja el a biztosító a szakműhely árajánlatát?

Vétlen félként az gondolnánk, nem járhatunk túl rosszul a kárrendezés során. A vétkes sofőr biztosítója majd kifizeti a kárunk, mi meg idővel elfelejtjük azt a kis kellemetlenséget, amit a baleset okozott. Ám ez nem mindig van így. Belefuthatunk olyan helyzetbe, hogy a biztosító ajánlata közel sem fedezi a tényleges javítási

Tovább »
Biztosítás

Kinek jár a kártérítés, ha rátolat a kamion a holtterében parkoló autóra?

A címzett telephelyén lerakodó kamion mögé szorosan beállt egy személyautó. A lerakás után tolatni kezdő sofőr nem vette észre a holttérben várakozó autót és nekitolatott. Ki a felelős ilyenkor?  Több százezer forintos kár keletkezett, aminek rendezését a fuvarozó vállalta, de mindkét fél elgondolkodott az eset kapcsán. Hogy is állunk a kérdéssel? A rakodási terület forgalom […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Biztosítás

Kötelező biztosítás 2023

Nincsenek kirívóan nagy változások a 2023-ra vonatkozó kötelező biztosítási ajánlatokban. A társaságok mindegyike emelt valamennyit, de a várt rendkívüli drágulás elmaradt. Úgy tűnik, a biztosítók többsége még az éves inflációt sem árazta be, s az emelések inkább a 15, mint a 20 százalékhoz közelítenek. Összeállításunkban most is az egyedi, azaz

Tovább »
Biztosítás

Kell-e CMR a költöztetéshez? A jogszabály szerint nem, a gyakorlatban mégis kell

Vita támadt egy árufuvarozói szakmai irányítói vizsgán az oktató és egy fuvarozó között. Kollégánk szerint nemzetközi költöztetéskor nemzetközi CMR fuvarlevelet kell kitölteni, az oktató ennek az ellenkezőjét állította. Kinek van igaza? A kérdésre Kara Attila, a Magyar Költöztetők Szövetségének elnöke segítségével válaszolunk. A CMR Egyezményt az 1971. évi 3. törvényerejű rendelet hirdette ki. Az egyezmény […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Biztosítás

Hiába a biztosítás, milliós károk maradhatnak ránk

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás, casco, CMR árukár biztosítás. Azt gondolnánk, hogy be vagyunk biztosítva a rendkívüli helyzetekre. De akkor hogy fordulhat elő, hogy egy baleset mégis milliókkal terheli meg a vállalkozás kasszáját? Egy kollégánk a bécsi elkerülő úton vette észre, hogy lángol a pótkocsija. A 33 raklap svájci csokival megrakott pót egyik kerékcsapágya beállt, felforrósodott, így keletkezett […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Belföldi fuvarozás

Lejárt műszaki vizsga: ne várjuk meg a határidő végét!

Ez év június 30-ig tart a felmentés, addig lehet lejárt határidejű okmányokat használni, például lejárt műszaki vizsgával is szabályosan közlekedni Magyarországon. A vizsgahelyek azonban működnek, így aki teheti, ne várja meg ezt a határidőt! Nem biztos, hogy nyár elején időben sikerül majd elvégeztetni a műszaki vizsgát. Nehéz megérteni, hogy miért

Tovább »
Biztosítás

Biztosítás nélkül: alaposan megnőttek a fedezetlenségi díjak

Jócskán a zsebébe kell nyúlnia annak, aki elmulasztja a kötelező biztosítás megkötését. Azokra a napokra, amíg nincs az autón biztosítás, fedezetlenségi díjat kell fizetni. Tavaly is, idén is 6-7 százalékkal emelkedtek ezek az összegek.  A biztosítók szövetsége, a MABISZ korábbi becslése szerint több tízezer autó fut kötelező biztosítás nélkül az

Tovább »
Belföldi fuvarozás

Negyedmillióért „repült a nehéz kő”…

Olvasónk szélvédője és negyed millió forintja bánja, hogy a buszával elhaladt a Magyar Közút éppen dolgozó fűkaszáló traktora mellett. A cég már kétszer elutasította a kárigényét, pedig a helyzet elég egyértelmű. Mit tehetünk ilyen esetben a gyors kártérítés érdekében? Egy pénteki napon olvasónk Mercedes busza a telephelyére tartott. Az út

Tovább »
Árukár

Mennyi idő alatt évül el kártérítési kötelezettség? Árukár CMR alapon

Fuvarozóként az egyik legnagyobb rémálmunk, hogy megsérül a rakomány. De mi van akkor, ha az áru látszólag sértetlen, amikor átadjuk, ám a megrendelő 5-6 hónappal később jelzi, hogy nem az, és szerinte a szállítással volt a baj? Vajon meddig követelheti rajtunk a kártérítést? Kivel nem fordult már elő, hogy szállítás

Tovább »
Belföldi fuvarozás

Ki fizeti a rakodás közben keletkezett járműkárt?

A felrakó dolgozóinak a hibájából megsérült a teherautó raktere, beszakadt a plató. A sérülést a fuvarozó későn, csak lerakodás után vette észre. A felrakást végző gyár persze hárít, azt mondják, hogy így utólag már nem igazolható, hogy ki a felelős a túlrakásért és a platókárért. Vajon mi a teendő? Tényleg

Tovább »
Belföldi fuvarozás

Kötelező biztosítás 2022 – nincs sok változás a díjakban

Az idén nincsenek nagy meglepetések az év végén meghirdetett KGFB díjakban. Jövőre is megmarad a károkozói szorzó, kedvezményt kapnak a régi járművek tulajdonosai, és megjelenik a jármű teljesítménye is a díjnövelő tételek között. Összeállításunkban az egyedi, azaz nem flottaszerződés alapján kötött díjakat gyűjtöttük ki: 3,5 tonna fölötti teherautókra, vontatóra, nehéz,

Tovább »
Árukár

Egy hét az árokban

Egy hétig lakott árokban fekvő kamionjában egy lengyel fuvarozó. Egy hét után a történet a civil összefogás példájaként ért véget – önkéntes autómentők saját költségükön húzták ki az árokba esett járművet. Autómentő szakértőnk szerint ennek nem így kellett volna történnie. Az eset kezelésében mindenki hibázott, beleértve a rendőröket, tűzoltókat és

Tovább »
Biztosítás

Vadgázolás – ki fizeti meg a járműkárt?

Akár több millió forintos kárt és hosszas jogi herce-hurcát is okozhat, ha valaki elgázol egy vadat. Még bonyolultabb a helyzet, ha mindez külföldön történik, a szabályok ugyanis országonként változnak. A kötelező biztosítás a mi kárunkat nem fizeti, az erre is kiterjedő cascok pedig nem olcsók.  Jelentős anyagi veszteséget okozhat, ha

Tovább »
Árukár

Rakománybiztosítás: könnyen elbukhatunk az apróbetűs feltételeken

Több mint 50 millió forintos kárt szenvedett el fuvarozó kollégánk, akinek a sofőrje nem vette kellően figyelembe a fuvarmegbízás utasításait. Ekkora értékű árut loptak el az autóról a tolvajok egy éjjel a belga-francia határon. A biztosító nem fizet, mert a sofőr nem őrzött parkolót használt.  A fuvarozó szerelvénye Anglia felől

Tovább »
Biztosítás

Lejárt a kötelező – nem kéne szólniuk?

Pár évvel ezelőttig postán küldték meg a biztosítók a következő évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási ajánlatot. Ma már nem így van. Az éves biztosítási ajánlatokat legtöbbször e-mailben kapjuk, de olyan biztosító is van, ahol már csak az online ügyintézési felületükre töltik fel. Értesítés híján így könnyen elmarad a díj befizetése, ezzel az

Tovább »
Árukár

Fizet-e árukárt a CMR biztosítás?

Olvasónk ponyváját külföldön felvágták. Az árut nem vitték el, de szétszórták. Van, ahol csak a csomagolás sérült, de némelyik áruban is keletkezett kár. Fizet-e erre a CMR vagy a rakománybiztosítás? Mit tegyen a sofőr ilyen esetben? Kezdjük egy kis fogalom magyarázattal! A szállítmány- vagy rakománybiztosítás magát az árut védi. Az

Tovább »
Biztosítás

Nem csak a gépjárműkárt fedezi a kötelező – Milyen károkra fizet még?

A kötelező biztosításra úgy gondolunk, hogy baleset esetén ez fedezi a másik járműben esett károkat. Pedig ennél szélesebb körben alkalmazható: a kgfb fedezetet ad olyan balesetekre is, amelyekben nem szerepel másik jármű. Egy olvasónk sofőrje munkagépet szállított, méghozzá figyelmetlenül. A munkagép gémjét magasan hagyta, ami szállítás közben megrongált egy fővárosi

Tovább »
Belföldi fuvarozás

Kötelező biztosítás 2021: él és virul a  károkozói pótdíj

Az MNB két ok miatt is kritizálta a biztosítókat. Az egyik, hogy nem használják a statisztikai adatokat. A másik ok a jogszabályok megkerülése a károkozói pótdíj alkalmazásával. Csalódással figyeljük, hogy a károkozói pótdíj él és virágzik, sőt 2021-ben még több biztosító használja, mint a korábbi években.    A károkozói pótdíjat

Tovább »
Biztosítás

Vigyázat: több autóra drágább lesz a kötelező

A kötelező biztosításnál az is számít, hogy hány autóra akarjuk megkötni a szerződést. Figyeljünk oda a feltételekre, mert a flotta bővítése nem várt pluszköltséget okozhat. Egy olvasónk évek óta ugyanannál a cégnél kötötte meg teherautói kötelező biztosítását. Elégedett volt a díjakkal, s mikor vásárolt egy újabb autót, természetes volt számára,

Tovább »