A sikeres fuvarozók szakmai lapja

Ügyfélszolgálat: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu

Közel egy évvel az eredetileg kitűzött határidő után újra meg lehet szerezni Magyarországon is az állami klímagáz-képesítést. A klímavédelmi hatóság megújító képzéseket is szervez azoknak, akiknek időközben lejárt a jogosultságuk, de azt egy 2015-ös kormányrendelet érvényben tartotta ez év júniusáig.

Lapunkban is többször foglalkoztunk már a klímaszerelőket érintő képesítési problémával. A nemzetközi klímavédelmi törekvéseknek megfelelően Magyarország is előírta, hogy a fluortartalmú gázokat tartalmazó eszközök szerelését (ilyenek a klímaberendezések is) csak olyan szakemberek végezhetik, akik külön erre a célra kidolgozott képesítéssel és állami akkreditációval rendelkeznek. Külön akkreditálni kell az ezzel a területtel foglalkozó szakembereket és a területen dolgozó vállalkozásokat is a Nemzeti Klímavédelmi Hatóság klímagáz-adatbázisában.

A szabályozás nem csak a szakembereket, hanem a termékeket is érintette: már tavaly nyár óta csak az vásárolhat légkondicionáló berendezést, aki már vásárlás előtt beszerzi ehhez a szükséges szerelői nyilatkozatot. Ez év januárjától pedig ilyen nyilatkozatot csak regisztrált szerelő adhat ki.

Januártól tehát a korábbinál sokkal nagyobb igény mutatkozik a megfelelően képesített, hitelesített és regisztrált szakemberekre. Csakhogy ilyen képzést egy éve nem lehet Magyarországon tartani, így új szakemberek nem jelenhetnek meg a szakmában. Azt a problémát is kezelni kellett, hogy a régi szakemberek időhöz kötött regisztrációja lejárt, vagy a lejárathoz közeledik.

Az érvényes, de lejáró papírokkal rendelkezők problémáját többszöri rendeletmódosítással oldották meg. A ma hatályos kormányrendelet értelmében az érvényes képesítéssel rendelkezők jogosultságát automatikusan 2016. június 30-ig meghosszabbították. Új jogosultságot viszont mindeddig nem lehetett szerezni. Korábbi cikkünkben írtunk is arról, hogy a magyar szerelők inkább Szlovákiában, Párkányban szereznek jogosultságot, melyet később honosítanak Magyarországon.

A Nemzeti Klímavédelmi Hatóság áprilistól tette elérhetővé az új képzésekre szóló jelentkezést. A hatóság közlése szerint május közepéig több mint hatszázan jelentkeztek az új tanfolyamra. A jelentkezők

A képzéseket az ország több pontján is indítják. Kezdetben a 10 fő volt egy csoport minimális létszáma, de a hatóság szerint akár már 5 fővel is elindítanak egy csoportot. A cél az, hogy a nyári nagy roham kezdete előtt megszerezhetők legyenek a képesítések.

Május közepétől elérhetők az első megújító képzések is. Megújító képzésre azok jelentkezhetnek, akiknek a jogosultságát korábban a jogszabály hosszabbította meg (tehát június végéig érvényes). A képzés egynapos, személyes jelenlétet igényel. A képzés végét viszont elektronikus vizsga zárja, melyet már nem a helyszínen, személyesen kell letenni. A vizsgát december 31-ig kell teljesíteni. Ez a megújító képzés a vizsga letételétől számítva 3 évvel hosszabbítja meg a meglévő képesítés érvényességét.

A képzésre a klímavédelmi hatóság Klímagáz Adatbázis nevű honlapján kell regisztrálni, ami elérhető a nemzetiklimavedelmihatosag.kormany.hu honlapról. Itt előbb regisztrálni kell magánszemélyként, majd a kapott azonosítóval belépve lehet megtalálni a klímagáz-képzésre vonatkozó információkat.

Az oktatásra történő jelentkezés teljesen interneten történik. Ki kell választani a képzés típusát és a képzési helyszínt is a 18 lehetőség közül. A tanagyag is elérhető online a képzésre jelentkezés után.

A klímagáz-képzést elvégző új szakemberekre nagyon is szükség van. Egyes becslések szerint a tavalyi szigorítások után a klímaszerelést végző vállalkozások 60 százaléka hagyta abba ezt a tevékenységet. Ez nagymértékben hozzájárul a piac tisztulásához is, de az is tény, hogy idén a korábbinál sokkal nehezebben lehet majd szerelőt találni a frissen vásárolt légkondi beüzemelésére.