A sikeres fuvarozók szakmai lapja

Ügyfélszolgálat: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu

Minden fuvarozó álmából felébresztve is tudja, hogy a fuvarozói engedélyt a 3,5 tonna feletti járművekkel való munkához kell beszerezni. A kivételekről azonban néha elfeledkezünk: vannak esetek, amikor a kisteherautókra és furgonokra is be kell szereznünk a megfelelő engedélyt.

Olvasónk vállalkozása két, egymástól jól elkülönülő tevékenységet végez. Van egy darus autójuk, aminek a használatához rendelkeznek minden papírral. Használják saját szállításra és fuvarozásra is, így rendelkeznek fuvarozói engedéllyel. Van mellette egy kisebb, 3,5 tonna alatti teherautójuk is, amit legtöbbször csak a saját áru mozgatására vesznek igénybe, ám a szállítási díjat minden alkalommal leszámlázzák a vevőnek. A két jármű annyira eltérő vevőkört szolgál, hogy fel sem merült eddig, hogy a kicsire is engedélyt kellene beszerezniük. Pedig így van – s lehet, hogy sokan mások is elkövetik ezt a figyelmetlenséget.

A fuvarozói engedélyekkel kapcsolatban a hazai jogszabályok közül a legfontosabb a 261/2011 kormányrendelet. Ez írja elő az engedélykötelezettséget, ez határozza meg a feltételeket. A fuvarozáshoz 3,5 tonna felett közúti árutovábbítási engedély kell, saját számlás szállításhoz 7,5 tonna felett közúti áruszállítási igazolvány. Csakhogy e paragrafus másik bekezdésében van egy beékelt mondatrész, ami jócskán kitágítja ezt a kötelezettséget. Ennek értelmében fuvarozáshoz akkor is a 3,5 tonnát meghaladó járművekre vonatkozó szabályt kell alkalmazni, ha a vállalkozás akár csak részben is 3,5 tonna feletti járművekkel végzi a munkáját.

Ez a paragrafus azt jelenti, hogy ha a vállalkozás akár csak egy olyan járművet használ a fuvarozáshoz, ami 3,5 tonnánál nehezebb, akkor az összes járművére, a kicsikre is be kell szereznie a fuvarozói engedélyt és alkalmazni kell a fuvarozókra érvényes szabályokat. A 3,5 tonna alatti járművekkel tehát valóban fuvarozói engedély nélkül lehet szállítási feladatokat végezni jelenleg, de ez csak akkor érvényes szabály, ha a vállalkozás kizárólag ilyen járművekkel dolgozik.

Szigorítás 2022-től

Ne feledkezzünk el arról sem, hogy a fenti szabály már nem sokáig lesz érvényes. Az uniós előírások szigorítása eléri a furgonosokat is. Nemzetközi forgalomban már jövőre, 2022-től kötelező lesz a 3,5 tonna alatti, de 2,5 tonnánál nehezebb kisteherautókra is a fuvarozói engedély beszerzése. 2026-tól pedig tachográfot is használni kell majd az ilyen méretű autókban is, és be kell tartani a vezetési és pihenőidőkre előírt szabályokat. Akkor is szükség lesz az engedélyre, ha a vállalkozás kizárólag 3,5 tonna alatti teherautókkal dolgozik, és egyáltalán nem használ nagyobb járműveket. Ilyen esetben a fuvarozói engedélyben is jelezni fogják, hogy az adott társaságnak az engedélye csak kis járművekre szól.

Kizárólag belföldi engedélyek alapján történő szállításban egyelőre nem kell ilyen szigorítástól tartani.

Nagy Csaba