A sikeres fuvarozók szakmai lapja

Ügyfélszolgálat: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu

Ma érkezett a hír: a Magyar Nemzeti Bank, mint a biztosítók felett működő Felügyelet részben felfüggesztette a KÖBE Biztosító Egyesület működését. A KÖBE nem értékesíthet kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást, más területen pedig nincs is igazán jelen a társaság. A teherautókra, buszokra vonatkozó 2016-os kgfb-tarifák összehasonlítása során több kategóriában is a KÖBE ajánlatát találtuk legkedvezőbbnek. A Felügyelet szerint a biztosító díjpolitikája nem megalapozott, s kockázatos volt befektetési tevékenysége és tartalékhelyzete is.

Az MNB gyors döntése azt jelenti, hogy a KÖBE nem köthet új gépjármű-biztosításokat a döntés visszavonásáig. A biztosító azonban működik, a nála eddig megkötött szerződések élnek. Kár esetén kötelezettségeit teljesítenie kell.

Az MNB azért döntött a felfüggesztés mellett, mert a KÖBE működését túl kockázatosnak találta. Úgy vélik, nem kellően megalapozott a díjpolitika. Ez azt jelenti, hogy a társaság úgy ad nagyon alacsony árakat biztosításaira, hogy közben nem biztosított a költségeik megtérülése.

A biztosítónak most 30 napon belül be kell nyújtania egy 6 hónapra szóló pénzügyi tervet. Ez azonban még nem elég ahhoz, hogy hogy visszakaphassa eddigi jogosultságait. A Felügyelet ugyanis a felfüggesztés visszavonását a pénzügyi terv végrehajtásához köti.

A döntés azt jelenti, hogy a KÖBE nem lesz számottevő szereplője a biztosítási piacnak 2016-ban. Eddigi részesedése 2,5 százalékos volt, új ügyfeleket pedig most egyáltalán nem szerezhet.