A sikeres fuvarozók szakmai lapja

Ügyfélszolgálat: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu

Alig három héttel a bevezetés után Németország részlegesen felfüggesztette a 8,5 eurós kötelező minimálbér alkalmazásáról szóló rendeletének érvényességét a tranzitban közlekedő fuvarozókra. Fontos, hogy ez a felfüggesztés csak a tranzitra szól, és csak az uniós vizsgálat végéig lesz érvényes.

A felfüggesztésről szóló bejelentést Andrea Nahles német kereskedelmi miniszter a lengyel kollégájával folytatott megbeszélés utánra időzítette. Nem volt ez az időzítés rendkívüli: a Németországon átutazó lengyel fuvarozókat a magyaroknál is erősebben érintik a német intézkedések.

Fontos, hogy ez a felfüggesztés csak a tranzitforgalomra vonatkozik! Tehát csak azokra az esetekre, amikor a teherautó áthajt az országon, de sem felrakó, sem lerakóhelyet nem érint Németországban. A Németországban be- és kirakodó kamionokra továbbra is érvényesíteni kell a 8,5 eurós német minimálbért.

A lengyel és a cseh szállítmányozók már többször útelzárásokkal tiltakoztak a német minimálbér kötelező alkalmazása ellen, és az érintett magyar vállalatok is tiltakoztak, mindannyian azzal érvelve, hogy az intézkedés versenyképtelenné teszi őket. Az EU bizottsága is jelezte aggályait, és nyomást gyakorolt a német kormányra, hogy Berlin alaposan vizsgálja meg a szomszédos országok kifogásait.

Németország szerint az intézkedés összhangban van az uniós normákkal, ennek ellenére hajlandóak voltak visszalépni az uniós vizsgálatok lezárásáig. Az eljárás várhatóan nyárig fejeződik be, addig lesz érvényben a mostani felfüggesztés.

A felfüggesztés január 30-tól érvényes és a következő intézkedéseket tartalmazza:
• nem fogják ellenőrizni a minimálbértörvény előírásainak betartását a tranzitban közlekedőknél,
• nem indítanak szabálysértési eljárásokat a minimálbértörvény kapcsán,
• a már folyamatban lévő szabálysértési eljárásokat megszüntetik,
• az érintett vállalkozások mentesülnek a német minimálbérről szóló törvény végrehajtásával kapcsolatos bejelentési, nyilvántartási kötelezettségek alól.

Mikortól lehet alkalmazni az új rendelkezéseket?

A bejelentés szerint a felfüggesztés január 30-án kezdődött, így a január 1-29. közötti időszakra elvileg továbbra is érvényesek ezek a rendelkezések. Csakhogy a felfüggesztésben az szerepel, hogy nem fognak ellenőrzéseket sem folytatni és nem indítanak szabálysértési eljárásokat sem. Tehát nincs tétje annak, hogy valaki a korábban bejelentett januári időszakra kifizeti-e a februárban esedékes, a német szabályok szerint számolt bért magyar sofőrjeinek.

Azt azonban továbbra is hangsúlyozzuk, hogy a felfüggesztés CSAK a tranzitra vonatkozik. Ha a Németországot érintő fuvarhoz német felrakóhely vagy lerakóhely is tartozik, akkor már mindenképpen meg kell fizetni a német szabályok szerinti bért a sofőröknek és a kísérőknek.