A sikeres fuvarozók szakmai lapja

Ügyfélszolgálat: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu

Egy holland bírósági ítélet alaposan megnövelheti a magasabb bérért harcoló járművezetők esélyeit. A perben 10 magyar kamionos javára ítélt a bíróság munkáltatójukkal szemben. A sofőröket magyar cég alkalmazta magyar bérért, miközben minden dokumentum szerint egy holland vállalkozás volt a foglalkoztatójuk. A bíróság döntése szerint ki kell fizetni nekik a hollandiai kollektív szerződés értelmében járó béreket.

Egy hollandiai közlekedési témákkal foglalkozó szaklap, a Nieuws­blad Transport mutatta be a magyar sofőrök történetét júliusban, a végleges ítélet megszületése után. A per hetedik éve húzódik, a sofőröket még 2014-ben bocsátotta el munkáltatójuk. 

A járművezetőket hivatalosan egy magyar cég, a Silo Tank foglalkoztatta. Csakhogy minden, a foglalkoztatóra jellemző jogkör egy holland társaságé volt. A holland Van Den Bosch telephelyről indultak reggel, sok esetben ide is tértek vissza délután. Innen kapták a megbízásaikat, itt kellett szabadságot kérniük, sőt, még az üzemanyagkártyák is a holland cég nevére szóltak. Közben a sofőrök itthon voltak bejelentve, és a magyarországinak megfelelő bért kaptak. Itt fizették utánuk a tb-járulékot is. 

A bíróság végül úgy döntött, hogy hiába a magyarországi munkaszerződés és az itteni közteherfizetés, a bérfizetés szempontjából a szokásos munkavégzési helyet, azaz Hollandiát kell figyelembe venni. A bíróság egyszerűen nem talált elegendő indokot arra, hogy a munkavállalók ügyeiben a magyar jogot kelljen alkalmazni, hiszen munkájuk minden részlete Hollandiához kötötte őket.

A holland bíróság ezt már egy 2015-ös ítéletében is kimondta. Az ügy azóta húzódik: a cég fellebbezett, a másodfokon eljáró bíró hatályon kívül helyezte az első döntést, így az ügy végül a holland legfelsőbb bíróságot is megjárta. Itt sem született végleges döntés: hatályon kívül helyezték a korábbi ítéletet és visszautalták az ügyet a fellebbviteli bírósághoz – itt született meg a mostani ítélet. Vége még nincs az eljárásnak. A bíróság kimondta, hogy a magyar járművezetők bérére a holland hivatásos árufuvarozók kollektív szerződése vonatkozik. Az ügyet viszont visszautalták az elsőfokú bírósághoz a fizetendő összeg meghatározása érdekében. 

Mivel a bíróság nem arról döntött, hogy a sofőrök kinek az alkalmazottai, ezért az ügy igazi kárvallottja a magyar fuvarozócég lesz. A sofőrök a magyar cég alkalmazásában állnak, a holland szabályok szerinti elmaradt béreket nekik kell kifizetniük. A lap szerint ez több százezer eurós bérhátralékot jelenthet.

A holland közlekedési szakszervezet vezetője szerint a döntés nem csak az érintett tíz magyar járművezetőnek lehet jó. Szerinte sok ezer másik sofőr is van, akiket alulfizetnek, kizsákmányolnak az országonkénti eltérő szabályok alapján. Szerinte ezzel a döntéssel a kezükben sokkal több járművezető követelheti majd az őt megillető béreket.

Forrás: bit.ly/ntCikk  

Nagy Csaba