A sikeres fuvarozók szakmai lapja

Ügyfélszolgálat: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu

Az MKFE májusi tisztújító közgyűlésén lemondott tisztségéről Ignácz József Péter (a továbbiakban IJP). Az MKFE korábbi elnöke a magyar fuvarozó társadalom ikonikus alakja. 32 éves MKFE pályafutása során végigjárta a ranglétra minden fokát, míg feljutott a csúcsra, ahol 3 évet töltött. – Az elnökség rengeteg munka kevés eredménnyel – állapítja meg most, minden csalódottság nélkül. Ezt a véleményét talán árnyalja az alábbi cikkünk.

Névjegy: Egy járművek export-importjával, felújításával foglalkozó magyar-német cég vezetőjeként kezdte pályafutását, ami lehetőséget adott  technikai tudásának fejlesztéséhez és a nyelvtanuláshoz egyaránt. Mellette már 1979-ban kiváltotta az iparengedélyt, és járműjavító műhelyt nyitott, kezdetben másodállásban. A mások által nem fogadott Mercedes, Volvo kamionok javítását is elvállalták. 1986-ban nemzetközi fuvarozó is lett. Egy hűtős Mercedes/Blumhardt kamionnal kezdte. Az elsők között volt Magyarországon, aki saját hűtős szerelvénnyel fuvarozott. Első nemzetközi útjai Svájcba és Olaszországba szerveződtek, de igen korán eljutott Ázsiába is. 

A kisméretű családi vállalkozás kereteit nem akarta kinőni, így 10 kocsinál soha nem volt nagyobb flottája.  Az MKFE-be 1990-ben lépett be. 

Egy akarva-akaratlanul alakuló karrier 

IJP a 2008-ban a gazdasági válság idején figyelt fel rá, hogy a magyar kocsik többsége áll, miközben a külföldiek szinte életvitelszerűen szállítják a magyar árut. Rájött, hogy hiába vannak a kétoldalú egyezmények, ha azokat nem ellenőrzi senki sem. Odáig jutottunk, hogy a hazai árualapnak alig 50 százalékát szállították magyarok, az áruk másik felét külföldiek vitték el. Összehasonlításul csak annyit, hogy ez az arány Lengyelországban ma is 80 százalék a lengyelek javára. „Védelmi politika hiányában állva adóznak a magyarok” – ezt és hasonló találó megállapításait szakmai körökben sokszor idézik kollégáink.

„Mezei aktivistából” egyesületi elnök

Ekkor lett IJP kitűzött céljává a piacvédelem, a hazai vállalkozások versenyképességének javítása. Ha nem a külföldiek vinnék el előlünk a munkát a magyar fuvarpiacon, javulna a foglalkoztatottság, itthon maradna a munkabér és több adó folyna be az államháztartásba – hangoztatta minden lehetséges fórumon. 

2012-től folyamatosan napirenden tartja a magyarok számára hátrányos arányú kétoldalú és CEMT engedélyek egyensúlyba hozását. Az elszaporodott csalások miatt javaslatot tett az külföldi kamionok EURO besorolásának tényleges ellenőrzésére a magyarországi útdíj rendszerben. IJP közreműködésével később megjelentek az új formátumú, nehezen hamisítható kétoldalú fuvarengedélyek. – 2013. augusztustól kezdve állandó kezdő napirendi pontként szerepelt az MKFE közgyűléseken a piacvédelem és a jogosulatlan fuvarozás felszámolása –  meséli. 

Nagy szerepe volt kezdeményezőként a 2014-es 261-es kormányrendelet módosításban, ami a fuvarozói engedélyek ellenőrzését kiterjesztette a feladókra és a címzettekre is.  Wáberer György felkérésére részt vett a 2015/1560-as kormányrendelet előkészítésében. 2016-ban kivette részét a KÁSZ módosítását végző bizottság munkájából is. 

Jelentős része volt abban is, hogy 2017-ben az NFM felállított egy különlegesen felkészített, országos hatáskörű Közúti Ellenőri Csoportot a jogosulatlan külföldi fuvarozók ellenőrzésére. –  A csoport tevékenysége igazolta az állításainkat, mert számos jogosulatlan külföldi fuvarozó akadt fenn az ellenőrzés hálóján. Viszont évekig tartó küzdelem árán sem sikerült elérni, hogy hatóságaink nyugati példára tegyenek ki a belső határainkra fuvar engedély bélyegző automatákat. Nem rajtunk múlott, hogy a jogosulatlan fuvarozók ellen máshol bevált készülék nálunk nem üzemel –  összegzi. 

Az elmúlt 14 aktív év során újságcikkek, felszólalások, hatóságokkal és minisztériumi illetékesekkel folytatott tárgyalások garmadája jelzi IJP töretlen elkötelezettségét. 6000 felvetést, jegyzettet, levelet írt, amivel valószínűleg magyar rekordot állított fel. 

Az NFM 2013. 10.29.-én felállított egy Piacvédelmi Munkacsoportot. A munkacsoport alakuló ülésén részt vett a PM, a NAV, KM, a rendőrség, a közlekedési hatóság és a fuvarozói érdekképviseletek szakértői is. Az MKFE-t IJP képviselte. Az ülés első órájában a problémákat felvető IJP-t alaposan megizzasztották kérdéseikkel a minisztérium és a hatóságok szakemberei, akik kezdetben nem éreztek problémát a felvetett témákkal kapcsolatban. A hosszúra nyúlt vitában végül sikerült megalapozni a munkacsoport piacvédelmi politikájának az alapjait.

Az NKH elnöke Győri Gyula, 2015. szeptemberében elnöki elismerésben részesítette a szakmáért végzett kimagasló munkájáért (IJP, aki sok kemény csörtét vívott az NKH elnökével, egy békepipát ajándékozott neki). Varga Mihály miniszter 2017-ben az érdekképviseletek ajánlása alapján az év vállalkozója díjjal ismerte el munkáját.    

Kaibinger Tamás