A sikeres fuvarozók szakmai lapja

Ügyfélszolgálat: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu

Interaktív térkép segíti a teherautók fővárosi közlekedését. A súlykorlátos zónákat mutató térképen konkrét címekre is kereshetünk.

Budapest 2007-ben szigorította a teherforgalom mozgását. Az utóbbi 15 évben a fővárosi rendeletben szereplő út- és utcajegyzéket térképen csak egy PDF lapon lehetett megnézni. Ebben lépett most előre a Budapest Közút Zrt.

Készült egy internetes térkép, ami különböző színekkel jeleníti meg az egyes behajtási övezeteket. Címre kereshetünk, amit megnézhetünk akár utcanézetben, akár műholdfelvételen, összesen hat különböző térképtípuson, amit a jobb oldali menüsorban lehet kiválasztani.

A nagy színfoltok az össztömeg-korlátozási zónákat jelölik. A jelmagyarázatban találjuk meg a szín jelentését, vagyis az adott területre vonatkozó legnagyobb megengedett össztömeg-határt. A fejlesztők nemcsak a zónákat, hanem a korlátozott forgalmú utakat is feltüntették, ezeket 1,5 tonnától 10 tonnás korlátozásig külön színekkel jelölték.

A kékkel jelzett utak szabad tranzitutak, a világoszöldek célforgalmas utak. Az árufuvarozók dolgát rakodóhely-mutató is segíti. A térkép jobb oldalán lehet kiválasztani, hogy mit és hogyan szeretnénk keresni, de a térképre ránagyítva is kiválaszthatjuk azt a budapesti útszakaszt, amire kíváncsiak vagyunk.

A szolgáltatás a budapestkozut.hu oldalon érhető el, de ezen a linken keresztül is használhatjuk a térképet: bit.ly/bp_sulykorlatterkep.

Forrás: MKFE