A sikeres fuvarozók szakmai lapja

Ügyfélszolgálat: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu

A használatarányos útdíj tavalyi bevezetésekor kaptak egy ígéretet a fuvarozók, hogy az útdíjra befizetett összeg egy részét visszaigényelhetik majd a helyi iparűzési adóból. A mostani adóbevallás lesz az első, amikor élni lehet ezzel a lehetőséggel.

A visszaigényléshez nincs külön nyomtatvány, azt a helyiadó-bevallás során kell majd érvényesíteni. Az adóbevallás egyik sorában, az adót csökkentő tételek között kell ezt az összeget feltüntetni. Hogy ez pontosan melyik sor, az városonként különbözik, mert a nyomtatványokat a helyi önkormányzatok állítják össze.

A lehetőségre külön nem hívják fel sehol sem az érintettek figyelmét, s az is lehet, hogy a könyvelő figyelmét is elkerülné. Ezért fontos, hogy a vállalkozó maga is odafigyeljen az adóügyeire, s időben hívja fel a könyvelő figyelmét a tennivalóra.

Lehet, hogy az adóbevallás kitöltési útmutatója többek számára félreérthető. Így történt egy nagyvárosban dolgozó fuvarozótársunk esetében is, akinek a helyi önkormányzat ügyintézője adott hibás tájékoztatást. Kellően meg is rémítette ezzel a fuvarozót. A hölgy ugyanis közölte vele, hogy csak a települési határon belüli útdíj 7,5 százaléka vonható le! Ez több okból is nyilvánvalóan hibás információ. Településen belül nincs útdíj, s különben is, az útdíjköltség jellemzően a telephelytől távol keletkezik.

A hibás tájékoztatás oka az a mondat lehetett az adott önkormányzat adótájékoztatójában, hogy az útdíj településre eső részének a 7,5 százalékát lehet levonni. Ezzel azoknak a vállalkozásoknak kell számolniuk, melyek több telephelyet használnak, s ennek megfelelően több településen fizetnek a bevételük után iparűzési adót. Nekik valóban arányosítaniuk kell. Olyan arányban számolhatják el egy-egy településen az útdíjat, mint amilyen arányban az iparűzési adót is fizetik az adott településen a bevételük után.

A csak egy telephelyre bejelentett vállalkozásokat ez nem érinti. Ők a befizetett útdíjak 7,5 százalékát levonhatják a számukra előírt fizetendő adóból. Ha ez a 7,5 százalék több lenne, mint amennyi a fizetendő adó, akkor nem kell adót fizetniük. A levonható költséget nem lehet átcsoportosítani későbbi évre, s nem lehet többet visszaigényelni sem, mint amennyit fizetni kellene.

Az elszámoláshoz fontos, hogy a fuvarozónak pontos kimutatása legyen arról, hogy az év során mennyit fizetett be útdíjra, s ezek az összegek pontosan szerepeljenek a könyvelésében. Egy esetleges ellenőrzés során ezeket szükséges lehet igazolni is.

A továbbszámlázott útdíj nem mindig vonható le!

Fontos figyelni arra a körülményre is, hogy a megrendelőnek továbbszámlázott útdíj nem mindig vonható le az adóból! Abban az esetben nincs ilyen lehetőség, ha valaki közvetített szolgáltatásként számlázza tovább az útdíjat a megrendelő felé.

Közvetített szolgáltatásnak azt a szolgáltatást nevezzük, amihez a vállalkozó nem tesz hozzá semmit. Egy szolgáltató kiszámlázza neki, majd ő azt változatlan formában tovább számlázza a saját vevője felé. Ilyen lehet például egy ingatlan bérbeadása esetén a rezsi. A villanyszámla a bérbeadó nevére érkezik, s ő ezt közvetített szolgáltatásként számlázza tovább a bérlő felé.

Az útdíj áthárításának egyik módja, ha az útdíj költségét beépítjük a fuvardíjba. Az másik mód, ha a fuvarozó közvetített szolgáltatásként számlázza le a megbízó felé az útdíjat. Ez igazából nem jó megoldás, mégis többen alkalmazzák (írtunk róla a Fuvarlevél tavaly decemberi számában). Az útdíj ugyanis nem olyan szolgáltatás után fizetendő, amit a megrendelő használ (mint a bérlő az áramot). Ez a fuvarozó költsége, nem a megrendelő veszi igénybe. Tehát valójában nem közvetített szolgáltatás!

Ha valaki mégis ezt a módszert választotta, akkor most az így továbbszámlázott útdíjnak nem vonhatja le az adóból a 7,5 százalékát. A közvetített szolgáltatás ugyanis adóalap-csökkentő tényező a helyi iparűzési adó esetén, tehát ezt az összeget a fuvarozó egyszer már levonhatta az adóalapjából.

Mekkora segítséget jelent az adó visszaigénylése?

Vegyünk példának egy fuvarozót, aki 1 millió forint bevételt ér el, miközben 150 ezer forint útdíjat fizet. Visszaigénylés nélkül a helyi adója (2%) 20 ezer forint. Ebből visszaigényelheti az útdíj 7,5 százalékát, azaz 11.250 forintot. Így az adója összesen 8750 forint lesz.

Ha a vállalkozó át tudta hárítani a megbízóira az útdíjat (beleépítve a fuvardíjba, tehát NEM közvetített szolgáltatásként!), akkor ezzel emelkedett a bevétele is. 1.150.000 forint után fizet adót, összesen 23 ezer forintot. Visszaigényelve a 7,5 százalékot, 11.750 forint lesz a ténylegesen fizetendő iparűzési adója.