A sikeres fuvarozók szakmai lapja

Ügyfélszolgálat: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu

Újabb, jelentős emelések következnek – véli Lajkó Ferenc, a DigiLog Consulting ügyvezetője. Előrejelzésük alapján akár 20% felett is növekedhetnek a közúti fuvarozás díjai 2022-ben. Az első negyedévben csak 9- 10%-os díjemelést értek el a fuvarozók. 

Az idei első negyedévben a belföldi fuvarozás költségei 14,1 százalékkal nőttek, a nemzetközi fuvarozásé pedig 11,3 százalékkal. Ezt mutatja a KFX értéke 2022 I. negyedévében. Az árindex kiszámításakor a DigiLog Consulting szakemberei figyelembe vették  az üzemanyagárak és a lízing kamatok emelkedését,  a gyengülő forintot, a munkabéreket, a járművek árát, az autópálya díjakat és az egyéb költségek változásait is.

A kritikus helyzetet  fokozza a gázolajár emelkedése is. És arra számítanak a szakemberek, hogy magasak maradnak az olyan költségek is, mint a munkabér, lízing kamatok, járművek beszerzési költsége. Ezért az előrejelzésük szerint az év végéig a belföldi fuvarozásban 24,8%-os, a nemzetközi fuvarozásban pedig 18,6%-os díjemelésre lesz szükség.  

 

 

 

 

 

 

 

                                                                         

 

A fuvardíjak kevésbé nőttek, mint a költségek

Az első negyedévben a fuvarozók csak részlegesen tudták érvényesíteni megnövekedett   költségeiket a fuvardíjakban. A két viszonylatban 9 % és  10% körüli emelést lehetett elfogadtatni. A különbséget így a fuvarozók fizetik meg, ami nem sok jót jelent. Alacsony profittal működnek, emelniük kell, ha talpon akarnak maradni. 

Az idén ránk váró áremelések tovább fokozhatják az inflációs nyomást. Mivel az alapanyagok és késztermékek 70%-át közúton fuvarozzák, így a végtermékek árában is lecsapódik az emelkedés.  Nem csupán áremelkedés várható, hanem akár ellátási problémák is kialakulhatnak. A kieső fuvarozók okozta kapacitáshiányt pedig nehéz lesz pótolni – mondta el a szakember. 

Az árindex a www.kfx.hu oldalon érhető el. További részletekért keressék a DigiLog Consulting kollégáját a kfx@kfx.hu címen! 

 

Sebestyén Szabolcs