A sikeres fuvarozók szakmai lapja

Ügyfélszolgálat: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu

Érdemes nem megfeledkezni az idei kamarai hozzájárulás befizetéséről. Csak 5 ezer forintról van szó, viszont az összeg köztartozásnak számít. Ha egy cég nem fizeti meg a kötelező hozzájárulást, emiatt az 5 ezer forint miatt elveszítheti köztartozás-mentes besorolását. Ráadásul ha a NAV hajtja be az elmaradt díjakat, az összeg kétszeresét szedi be a vállalkozástól.

Már 4 éve, 2012 óta kell minden évben megfizetni a kamarai hozzájárulásokat minden cégnek és egyéni vállalkozónak is. Az eddigi teljes befizetés az idei összeggel együtt tehát már 25 ezer forint. Ez azért fontos, mert ha valaki kevesebbet fizet be, akkor a befizetéseket mindig a legkorábbi tartozásra fogják elkönyvelni. Ha például egy vállalkozás eddig egyáltalán nem regisztrált (és megúszta NAV-os végrehajtás nélkül), most pedig elutal mondjuk 10 ezer forintot, akkor azt a 2012-es és 2013-as tartozásra fogják elszámolni.

A fizetés határideje minden évben március 31. Külön értesítőt a kamara nem küld, a vállalkozóknak kell ügyelniük a kötelezettség teljesítésére. Ezt pedig felszólítás híján sokan egyszerűen elfelejtik.

2013 óta már a NAV is kezébe veszi az ügyeket, s köztartozásként behajtja a vállalkozóktól az elmaradt befizetéseket. Ennek egyelőre szűk keresztmetszete maga a kamara. A NAV csak azokkal az ügyekkel tud foglalkozni, melyeket a kamara számára átad. A legtöbb megyében már sikerült magukat utolérniük, s tavaly év vége felé már mindenütt megkapták az első felszólításokat azok, akik 2012 óta még egyáltalán nem fizettek be díjakat.

A lassan csordogáló felszólítások azt a látszatot is kelthetik a vállalkozókban, hogy nem is olyan fontos ezt a tartozást megfizetni, nem fogják észrevenni. Nem érdemes azonban erre alapozni. A kamarai hozzájárulás köztartozásnak számít, nem fogják a meg nem fizetett kötelezettséget eltörölni. S bár lassan, de minden működő vállalkozás előbb-utóbb a hatóságok célkeresztjébe kerül.

Fontos tudni, hogy ha a hozzájárulás behajtása a NAV-hoz kerül, akkor a vállalkozásnak már a szükséges összeg dupláját kell kifizetnie. Az 5 ezer forintos díjra rárakódik a NAV 5 ezer forintos behajtási költsége is. Az ügyeket pedig nem egyben kezelik, hanem évekre bontva, azaz minden évi kötelezettség alapján külön behajtást fognak indítani. Tehát mindegyikre rátevődik a plusz másik ötezres, s a fizetendő összeg duplázódik.

Az igazi veszteség azokat éri, akik elfelejtik kifizetni időben a díjat, s ezzel elveszítik köztartozás-mentes státuszukat. Ennek sok helyen komoly jelentősége van. Például az EKAER-bejelentések során a köztartozás-mentes adatbázisba  tartozó vállalkozásoknak nem kell kockázati biztosítékot fizetniük. Ez a jog is elveszhet egy időre, ha nem fizetik meg időben az 5 ezer forintos kamarai hozzájárulást.