A sikeres fuvarozók szakmai lapja

Ügyfélszolgálat: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu

A csökkenő üzemanyag-árak miatt csökkentette a kormány azt az összeget, amit a fuvarozók visszaigényelhetnek a gázolaj árából. Volt egy hiba is a törvényben, amitől kezdetben úgy tűnt, hogy a legutolsó 2014-es bevallásban is csak a csökkentett összeggel lehet elszámolni.

[ Frissítve! ]A gázolaj árának gyors növekedése miatt a kormánynak az üzemanyagból származó adóbevételei is megnövekedtek. A fuvarozók ezért kérték, hogy költségeik enyhítésére ennek a megnövekedett adónak egy részét visszakaphassák. Ezt 2010-ben sikerült elérni. A jövedéki törvény 2011-től teszi lehetővé, hogy a fuvarozók az üzemanyag adójának egy részét visszaigényeljék. Kezdetben ez 6,50 forint volt literenként és csak évente egyszer lehetett igénylést benyújtani. A gyors áremelkedés miatt az összeg kétszer is módosult. Előbb literenként 19,50 forintra emelkedett, majd literenként 17 forintra változott. 2012-től tavaly év végéig ennyit igényelhetek vissza a fuvarozók.

Változott az évi egyszeri elszámolás is: 2013-tól már lehetőség van éves, negyedéves és havi elszámolás választására is.

A gázolaj árának tartós csökkenése miatt 2015. január 1-től 17-ről 11 forintra csökkentették a literenként visszaigényelhető összeget. A törvény megfogalmazása azonban úgy sikerült, hogy a szöveg szerint az új összeg nem csak a 2015-ös évre vonatkozik, hanem a 2015-ben benyújtott visszaigénylésekre. A korábbi változásoknál ugyanis voltak erre vonatkozó átmeneti intézkedések, de most ez kimaradt a szövegből. Ez azt jelentette volna, hogy a 2015-től érvényes új összeget kell használni a legutolsó 2014-es időszakról szóló visszaigénylésben is!

A problémára az MKFE főtitkára hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium számára írt levelében, kérve a minisztérium gyors közbeavatkozását.

A helyzet a hatóságok számára is zavaros volt. Egy olvasónk elküldte a NAV Baranya Megyei Vám és Pénzügyőr Igazgatóság levelét. A hivatal előbb arról tájékoztatott, hogy a csökkentett mértéket lehet visszaigényelni, majd új levelükben ezt korrigálták azzal, hogy mégis a tavalyi összeget kell alkalmazni a tavalyi tankolások utáni visszaigénylésekhez. Ma tehát úgy tűnik, a hivatalok rutinból a korábbi gyakorlat szerint igyekeznek eljárni, s nem vesznek tudomást arról, hogy a jogszabálynak a talán tévedésből létrejött hatályos szövege szerint szigorúban kell eljárni.

A probléma szerencsére megoldódott. A Nemzetgazdasági Minisztérium az MKFE felvetésére reagálva egyértelművé tette, hogy a korábbi szabályok maradnak érvényben, azaz továbbra is a tankolás időpontja számít a visszaigénylésekkel kapcsolatban. A tavaly tankolt üzemanyag után a tavaly érvényes, 17 forintos visszatérítés jár. A minisztérium azt is jelezte, hogy a kérdésről tájékoztatni fogják a NAV illetékeseit, hogy a megyei igazgatóságok egységesen járjanak el a kérdésben.

Ki igényelheti vissza ezt az összeget?

Visszatérítésre az jogosult, aki 7,5 tonna fölötti autóval árufuvarozással foglalkozik, vagy autóbusszal személyszállítást végez. A visszaigénylés feltétele, hogy nyilvános kúton rendszámra szóló üzemanyag-kártyával tankoljanak, vagy saját telephelyen kútból, vagy tartályból tankolják az üzemanyagot. A tankolt mennyiséget a számlán minden esetben rendszámra és a kilométeróra-állás feljegyzésével kell rögzíteni. Az első visszaigénylés előtt legalább 30 nappal regisztrálni kell a vállalkozást a vámhatóságnál.

Forrás: a jövedéki adóról szóló 2003. évi CXXVII. törvény, 57/C.§