A sikeres fuvarozók szakmai lapja

Ügyfélszolgálat: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu

Az idén nincsenek nagy meglepetések az év végén meghirdetett KGFB díjakban. Jövőre is megmarad a károkozói szorzó, kedvezményt kapnak a régi járművek tulajdonosai, és megjelenik a jármű teljesítménye is a díjnövelő tételek között. Összeállításunkban az egyedi, azaz nem flottaszerződés alapján kötött díjakat gyűjtöttük ki: 3,5 tonna fölötti teherautókra, vontatóra, nehéz, 10 tonna fölötti pótkocsira és autóbuszokra

Az év végi díjhirdetésnek egyre kisebb jelentősége van, mégis a január elsejei váltásra szinte minden társaság készített új díjtáblázatot. Még akkor is kiadtak 2022. január 1-től érvényes új tarifát, ha rögtön másnap, vagy pár nappal később már ismét új díjak lesznek érvényben. A január elsejei díjhirdetés mellett az Uniqa már január másodikától, az Allianz és a K&H pedig január 6-tól új tarifákkal jelentkezik. Más taktikát választott a KÖBE Biztosító Egyesület: a társaság nem hirdetett elsejétől érvényes díjakat, az év végén váltóknak náluk az áprilistól érvényes tarifákat kínálják. Az újakat majd január 15-től léptetik életbe. Külön utat választott a Cig Pannónia is: ez a társaság legutóbb 2020. február elsején jelent meg új tarifákkal, azóta ezeket alkalmazzák.

A hagyományos év végi díjhirdetést azért érdemes áttekintenünk, mert jól mutatja a biztosítók hozzáállásának a változásait. A táblázatokat összehasonlítva az alapdíjakat tudjuk egymás mellé tenni, jelezve a lényegesebb módosító tényezőket. Ezek alapján nem tudunk konkrét biztosítási díjakat kalkulálni – nem is célunk versenyezni a profi internetes kalkulátorokkal. Azt azonban jól mutatja összehasonlításunk, hogy hol fogadják szívesen a fuvarozókat és honnan igyekeznek eltanácsolni a szállítással foglalkozókat.

Újdonság a KGFB index

A Magyar Nemzeti Banknak egy új szolgáltatása a KGFB Index összeállítása. Az MNB látja el a biztosítók felügyeletét, s ennek a szerepnek a részeként készít olyan összehasonlításokat, amiből több évre visszamenőleg megnézhetjük a díjak alakulását (elsősorban az átlagdíjakét). Ez azért hasznos, mert ha kalkuláció során valami egészen valószerűtlen összeget ad ki egy-egy kalkulátor, akkor itt ellenőrizni tudjuk, hogy mi lehetett az oka. Lehet, hogy nem is gondolunk rá, de egy tavalyi káresemény miatt szembesülünk a korábbinál kétszer-háromszor magasabb biztosítási díjjal. De az is lehet – és ezt az összegzés megmutatja –, hogy az adott kategória díjai általánosan emelkednek vagy csökkennek.

A legújabb, 2021/II. negyedévi elemzés szerint a következő átlagdíjakkal számolhatunk:

  • busz 10-42 fő: 207.473 Ft (2.743 szerződés alapján)
  • busz 42+ fő:  741.430 Ft (950 szerződés)
  • teherautó: 73.923 Ft (393.872 szerződés)
  • vontató: 526.239 Ft (12.688 szerződés)
  • nehéz pótkocsi: 58.521 Ft (26.780 db szerződés alapján).

Üzleti döntésnek tűnik a díjak változtatása

Míg a személygépkocsiknál az MNB elemzése egy enyhe, 2%-os díjcsökkenést fedezett fel, addig az egyéb járműkategóriáknál nem volt ilyen egyértelmű a változás. Találkozunk általános drágulással, egyes kategóriák drágulásával, díjak jelentős csökkentésével és a korábbi díjak változatlanul hagyásával is.

Úgy tűnik, a változások fő okát nem a mindenkire egyformán ható piaci folyamatokban kell keresnünk, hanem az egyes biztosítók saját üzleti döntéseiben. Ha az állomány megváltoztatása céljából el akarják riasztani a fuvarozókat, akkor alaposan megemelik az általuk használt kategóriák díját. Vagy éppen fordítva: ha növelni szeretnék az állományon belül a haszongépjárművek arányát, akkor az indokoltnál is mélyebbre viszik a díjakat. Így történt ez 2020 végén, amikor a korábbi évekhez képest milliós csökkenéseket is regisztráltunk az egyes társaságoknál. Ilyenekre most, 2021 végén nem akadt példa.

Biztosító váltás: az évforduló előtt 30 nappal fel kell mondani a szerződést

Kötelező biztosítást ma már az év bármely szakában köthetünk, így egyedül saját járművünk vásárlásának hónapja és napja határozza meg, hogy mikor lesz a biztosítási évfordulónk. Ha nem adjuk el az autót, nem jegyzünk be rá új üzembentartót, akkor kötelezőt felmondani csak évfordulóra lehet. A meglévő biztosítás évfordulója előtt 30 nappal mondhatjuk fel a régi szerződést, és ettől kezdve egy hónapunk van az új szerződés megkötésére.

A kgfb évfordulója előtt a biztosítónk tájékoztat bennünket a következő évre esedékes díjról. Ezt a tájékoztatást általában e-mailben küldik el, de az is előfordulhat, hogy a biztosító a saját ügyfélportálját használja. Ilyenkor csak annyi értesítést kapunk e-mailen, hogy üzenetünk érkezett a biztosító ügyfélportálján, a biztosítási ajánlatot már nem csatolják hozzá.

Ha a biztosító csak az online felületén teszi közzé a következő évi kgfb-t, az könnyen feledésbe merül. Tehát érdemes észben tartani a biztosító ügyfélportáljához a felhasználói hozzáféréseket és időnként ránézni a felületre. Ezzel elkerülhetjük, hogy bentragadjunk egy olyan szerződésben, amit nem kívánunk fenntartani.

Ugyanazokkal szerződhetünk, mint tavaly

A kgfb-szerződését kínáló társaságok sora nem változott, ugyanazokkal a biztosítókkal kell számolnunk, mint a korábbi években:

  • Aegon
  • Allianz
  • CiG Pannónia (nem adott új díjakat, a 2020 februáriak érvényesek)
  • Generali
  • Genertel
  • Groupama
  • K&H
  • KÖBE
  • Magyar Posta
  • Signal
  • Union
  • Uniqua
  • Wáberer.

A biztosítók között újdonság a Generali és a Genertel érezhető összefonódása. A Generali a Genertel tulajdonosa, ám ez a biztosítási díjakban eddig nem jelent meg közvetlenül. Most viszont a két társaság díjai forintra megegyeznek a legtöbb kategóriában. Ez főleg a Genertel számára jelent alapos díjcsökkentést, mert ez a társaság volt drágább a kettő közül a vizsgált kategóriákban. Az idei díjaik egyébként a Generali korábbi tarifáihoz képest is alacsonyabbak, ám itt kevésbé szembetűnő a csökkenés. Egy 55 személyes busz éves alapdíja például most 1.054.200 forint mindkét társaságnál. Tavaly viszont az a Generali táblázatában 1.092.000 forint, a Genertelnél viszont több mint 3,3 millió forint volt.

Összegzés: nincs sok változás

A 2021-es év végi díjakban a korábbiakhoz képest szinte alig tapasztalhatunk változásokat. A legtöbb társaság forintra ugyanazokat a díjakat kínálja, mint 2020 végén. Nincsenek jelentős átrendeződések a díjszerkezetben, nem vált hirtelen jelentősen drágábbá vagy olcsóbbá egy-egy kategória. Alig találunk változásokat.

Jobban figyelnek a régebbi autókra

Újdonság, hogy több társaság is kedvezőbb díjakat ajánl a régebbi járművek tulajdonosainak. Az Aegon például elég magas alapdíjat szab meg a vontatókra: 3,2 milliótól indul az éves összeg. Bevezettek viszont egy „szenior vontató“ kategóriát, amire csak a kalkulált díj 10%-át kell fizetni. Ebbe a 2006 előtt gyártott vontatók kerülhetnek.

Mérsékli az idősebb járművek díját a Generali és a Genertel is. A két társaság ebben is azonos módszert követ. Az 5 évnél idősebb teherautóra az alapdíj 90%-át kell fizetni. Buszra 95%-ot, vontatóra 80%-ot, pótkocsira 55%-ot számolnak, ha a jármű 5 évnél idősebb.

Van ellenpélda is: az Allianz a 9 év feletti teherautókra pótdíjat fizettet: 1,3-as szorzóval kell számolni a díjakat.

Kiindulópont az alapdíj

A meghirdetett díjtáblázatok sok információt nyújtanak, de pusztán ezek alapján nem lehet még csak közelítőleg sem megbecsülni egy-egy jármű konkrét biztosítási díját. Az alapdíjak rengeteg szempont szerint módosulhatnak, s a díj akár a sokszorosára is nőhet. Ezt számítógépes kalkuláció nélkül ma már nem lehet követni.

A kiindulópont egy alapdíj, amit minden egyes kategóriára kiadnak. Az alapdíj függ

– a szerződő lakóhelyétől

– a jármű életkorától

– a jármű teljesítményétől

– éves futásteljesítményétől stb..

A szerződő lakóhelyét, székhelyét fuvarozók esetén is megkülönböztetik, ha a biztosított jármű teherautó. Egy Pest megyei cég autóját sokkal magasabb összegért biztosítják, mint egy vidéki kisvárosiét. A székhely alapján történő megkülönböztetést 2021-ben még szélesebb körben érvényesült, mint korábban. Például a Genertel tavaly még nem alkalmazta ezt a korrekciót, idén már igen.

Mi módosítja az alapdíjat?

Az alapdíjat számos tényező módosíthatja lefelé és felfelé is. Három nagy csoportot különböztethetünk meg:

– a bonus-malus besorolás

– a kedvezmények

– és a pótdíjak, díjszorzók.

A bonus-malus rendszer alapjait jogszabály rögzíti, de a részleteket már a biztosítók állapítják meg. Saját döntésük, hogy az egyes kategóriák az alapdíj hányszorosát fizetik. A legkedvezőbb, B10-es kategória a közvélekedés szerint az alapdíj felét jelenti, valójában 39 és 70 százalék közötti értékeket látunk. A legrosszabb, M4-es kategória is változik: lehet az alapdíj háromszorosa, de lehet ötszöröse is. Egyetlen kirívó példával találkozunk: a K&H biztosító a legrosszabb, M4-es kategóriában az alapdíj majdnem tízszeresét kéri a szerződőtől (9,759x a szorzó).

A kedvezmények általában kisebb jelentőségűek, legfeljebb 10-20 százalékot faraghatnak lefelé a díjakon. Igazán nagy hatással a pótdíjak és szorzók vannak a díjakra: ezekkel érik el, hogy az alapdíj sokszorosát fizessük ki a szerződésekre. Hiába a kedvező alapdíj, ha a közúti árufuvarozók, személyszállítók eleve az alap háromszorosát vagy ennél is többet fizetnek.

Megjelent a jármű teljesítménye a szorzók között 

Újdonság 2021-ben, hogy több társaság is bevezetette a jármű teljesítménye alapján történő megkülönböztetést. Ugyanakkora össztömeg mellett egy erősebb motorra drágább lesz a biztosítás – korábban haszonjárművek között erre nagyon kevés példa volt. Most például a Generali és a Genertel vontatókra is alkalmazza ezt a módszert: egy 300 kW teljesítmény alatti vontató alap biztosítási díja 2.064.300 forint, 300 kW fölött pedig 2.428.700 forint. Teherautóknál 150 kW-nál, buszoknál ugyanez a két társaság 250 kW-nál húzza meg a határt: egy 20-42 fős busz 250 kW alatt 610 ezer, fölötte 717 ezer forintért biztosítható.

Futott teljesítmény, távolság alapú pótdíjazás

Személygépkocsinál a díjak a várható éves futásteljesítménytől függően változnak. Az eleve több tízezer kilométert futó teherautóknál ez ritkább volt eddig, de most ez a megoldás is terjed. Két megjelenési módja van. Az Allianz például egy mátrixot használ, melyben meg kell becsülnünk a belföldi és a külföldi éves használatot és így jön ki az éves futás szorzója. A táblázatot nézve azt láthatjuk, hogy belföldi és külföldi futásnál is körülbelül évi 30 ezer kilométernél válik érezhetővé ez a pótdíj, ott haladja meg a szorzó az 1-et. Ha külföldön és belföldön is évente 50-50 ezer kilométert fut az autó, akkor az alapdíj 3,45-szörösével kell már számolni.

A másik megoldásban nem kell számolgatnunk a kilométereket. Ez egy távolság alapú pótdíj, korábban nem láttuk ezt a táblázatokban. A lényege, hogy akkor kell felszámítani, ha a jármű legalább hetente egyszer a telephelyétől 300 km távolságra közlekedik. Ha így van, akkor eleve az alapdíj másfélszeresét kell számolni.

Marad a károkozói pótdíj

Korábbi várakozásainkkal ellentétben egyik biztosító sem akar megszabadulni a rendszer legigazságtalanabb elemétől, a károkozói pótdíjtól.

A károkozói pótdíjat annak kell fizetnie, akinek a szerződéséhez a korábbi években valamilyen kárkifizetés kapcsolódott, azaz kárt okozott. Csakhogy a kötelező biztosításra vonatkozó jogszabályok szerint ezt a tulajdonképpen büntetésként értelmezhető tarifát a bonus-malus rendszernek kellene szabályoznia. Aki kárt okoz, az visszalép két kategóriát, így magasabb lesz a biztosítása. Igen ám, csakhogy a biztosítók ezt még megfejelik a károkozói szorzóval, amivel lényegesen nagyobb különbségeket tudnak elérni.

Egy teherautó éves alapbiztosítása például legyen 500 ezer forint. A sofőrök jól vezetnek, évek óta nem történt semmi baj. A cég biztosítása így a B10-es, a legkedvezőbb kategóriában van, amire a tulajdonos az alapdíj felét fizeti. Az éves díja tehát 250 ezer forint. Majd okoz egy balesetet, ami miatt két kategóriát romlik a besorolása. Következő éven B10 helyett csak B8-ba kerülhet, ami a 0,5-ös szorzó helyett mondjuk 0,7-et jelent. A biztosítása így a 250 ezer helyett 350 ezer forint lenne. Igen ám, de a biztosító alkalmaz egy 2x károkozói szorzót is. Az érintett jármű biztosítása így 250 ezer forintról már 700 ezerre emelkedik a következő évben.

Sajnos, a biztosítóknak ez az eljárása teljesen törvényes; a hiba abban a rendeletben van, amelyik megengedi nekik ezt a matematikát (a rendelet nem lehetne ellentétes a kgfb törvénnyel). A károkozói pótdíj egy rendkívül aljas gyakorlat. Éveken át többszörösen bünteti azokat is, akik akár csak egyetlen kárt okoztak az évek során. Valószínűleg a biztosítási statisztika is azt mutatja, hogy aki elér a B10 kategóriáig és éveken át nem okoz kárt, az nem is fog túl gyakran balesetezni. Majd becsúszik egy koccanás, mire a biztosító megbélyegzi ezt a járművet. Nem volt rá kár 10 éve, most történt egy, ezért eleve azt feltételezik, hogy mostantól ez a jármű már nagyobb kockázatot hordoz.

Az eljárás igazi erkölcstelenségét mutatja, hogy a károkozói pótdíjat legtöbbször attól is beszedik, aki megtéríti az okozott kárt. A kgfb-törvény ugyanis lehetőséget ad arra, hogy ha kárt okozunk valakinek, akkor kifizessük a biztosítónak azt az összeget, amit meg kellett térítenie. Ha így teszünk, akkor nem érhetnek hátrányos következmények, nem változhat meg a bonos-besorolásunk sem. Az valóban nem változik, de a károkozói pótdíj kétszeres szorzóját akkor is felszámítják a biztosítók. Megfizettük a kárt, mégis duplájára emelkedik a biztosításunk – ez a biztosítók igazi erkölcstelen lépése.

A károkozói szorzó a korábbi években is gyakori volt, mostanra viszont szinte minden társaság átvette. Valójában erre rá is kényszerülnek. Ha ugyanis csak egy-két társaság hozna ilyen díjakat, akkor a balesetet okozó autósok mind oda mennének, ahol nem alkalmazzák. Így minden biztosító magát védi: ha az egyik cég ilyen intézkedéssel távol tartja magától a rossz ügyfeleket, akkor a másiknak is ezt kell tennie.

Károkozói szorzók az egyes biztosítóknál (ezzel kell a táblázatban szereplő alapdíjat beszorozni)

Károkozói szorzók 2022
Aegon Csak személygépkocsira, 1,5x
Allianz
CIG Pannónia 1,9x
Generali 1,9x
Genertel 1,9x
Groupama 1,33x
K&H 1,1-1,25x attól függően, hány fokozatot romlik a besorolása a korábbi évhez képest
KÖBE 2,5x
Magyar Posta 1,5x
Signal Nem külön szorzót alkalmaz, hanem a bonus-malus kategóriák szorzóit módosítja. Pl. A B10 vontatóra 0,4x, károkozás esetén pedig 0,6435. A károkozói pótdíj így már 60% felett lehet.
Union 1,35x
Uniqa 1 kár esetén 1,5x, 2 vagy több kár esetén 2x
Wáberer 1,5x

Fuvarozói és személyszállítási pótdíjak

Továbbra is folytatódik minden járműkategóriában a közúti áruszállítást vagy személyszállítást végző járművek hátrányos megkülönböztetése. Alapvetően értjük e megkülönböztetés okát, hiszen a profi használat magasabb kockázattal jár, mint a saját áru alkalmankénti szállítása. Tudomásul kell tehát vennünk, hogy a fuvarozói díjak, különösen a nemzetközi szállítást is végző járművek díjai általában háromszor-négyszer is magasabbak, mint a csak saját számlás áruszállítást végző járműveké.

E pótdíjakat a biztosítók különböző formában hirdetik. Egyes társaságok az alaptevékenység TEÁOR száma alapján döntenek a besorolásról, más esetben a jármű használat módjára kérdeznek rá.

A biztosítók sok esetben ezekkel a szorzókkal “üzennek”, hogy nem tartanak igényt a hivatásos fuvarozókra. A szorzókkal olyan magasra tornázzák fel a fizetendő díjakat, hogy a vállalkozók lehetőleg azonnal másik társaság után nézzenek. Jó hír azonban, hogy a korábbinál kevesebben élnek ezzel a büntető jellegű tarifálással.

Fuvarozók és személyszállítók pótdíja 2021

(alapdíj szorozva a megadott szorzóval)

Fuvarozók és személyszállítók pótdíja 2022

(alapdíj szorozva a megadott szorzóval)

Aegon Személy- és teherszállítás 4x
Allianz Nemzetközi személy- és teherszállítás 1,95x, belföldi 1,3x Nemzetközi személy- és teherszállítás 1,95x, belföldi 1,3x
CIG Pannónia Nemzetközi áruszállítás 2x Nemzetközi áruszállítás 2x
Generali TEÁOR szám alapján 3x
Genertel Személyszállítás 4x Személyszállítás 1,9x
Groupama Személy- és teherszállítás 2x Személy- és teherszállítás 2x
K&H Nemzetközi személy- és teherszállítás 4x, pótkocsi 6,5x Nemzetközi teherszállítás 4x, személyszállítás 2x
KÖBE 2,50x szorzót kell fizetni a 3,5-12 t közötti teherautókra, 1,8x a 12 t feletti teherautókra. Nemzetközi pótdíj 1,7x. 2,50x szorzót kell fizetni a 3,5-12 t közötti teherautókra, 1,8x a 12 t feletti teherautókra. Nemzetközi pótdíj 1,7x.
Magyar Posta Nemzetközi személy- és teherszállítás: 4x Nemzetközi személy- és teherszállítás: 4x
Signal Személy- és teherszállítás 6x
Union Nemzetközi személy- és teherszállítás: 2x, pótkocsi 10x Nemzetközi személy- és teherszállítás: 2x
Uniqa
Wáberer Nemzetközi személy- és áruszállítás 2,5x, vontatóra 2,35x

Áruszállítás pótkocsira 1,55x, nemzetközi 4x

Nemzetközi személy- és áruszállítás 2,5x, vontatóra 2,35x

Áruszállítás pótkocsira 1,55x, nemzetközi 4x

Bonus-malus

A bonus-malus rendszer szinte semmit nem változott az egy évvel ezelőttihez képest. Egészen kicsi változásokat találunk: például az Uniqua biztosító a legrosszabb kategóriák díjait emelte meg oly módon, hogy az M04-es kategória szorzóját 2,97-ről 3,50-re emelte. Azaz egy 100 ezer forintos alapdíj így 297 ezerről 350 ezerre emelkedik. Keveseket érint a változás.

Egyre gyakoribb azonban az a megoldás, hogy a bonus-malus táblázat sem egységes. Megkülönböztetik a szerződőket járműtípusonként és azon belül össztömeg alapján is. A K&H három, a Wáberer négy kategóriára osztja szét a besorolásokat. A Wáberernél megkülönböztetik a 3,5-12 tonna közötti, a 12 tonna feletti teherautókat, a vontatókat és a többi járművet. Így egészen finomra hangolják a besorolásokat. A 12 tonna alatti teherautók B10-ben az alapdíj 0,47 százalékát fizetik, a vontatók, buszok már 0,52 százalékát. A legrosszabb, M4-es kategóriában viszont a nagyoknak kedveznek a díjak: a vontatók, buszok az alapdíj 3,5-szeresét fizetik, a kisebb teherautók az ötszörösét.

Teherautók: mérsékelt díjemelés

A társaságok nagyon óvatosan kalkulálnak, szinte hozzá sem nyúlnak a korábbi díjakhoz. Ahol változnak, ott mérsékelten emelkednek a díjak. Az Allianz például a 12 tonna alatti tehergépkocsik díját tavaly 117 és 453 ezer forint között határozta meg, a motor teljesítményétől függően. Most 129 és 496 ezer között változik az alapdíj. Van viszont csökkentésre is példa, nem is kicsire: az Uniqua közel 20 százalékot vett vissza a teherautós alapdíjakból a 12 tonna alatti kategóriában, majd 9 százalékot emelt a 12 tonna felettiben.

3,5 tonna össztömeg feletti tehergépkocsik alapdíja 2022. január 1-től

3,5 – 12 tonna között 12 tonna felett
2021. január 1-től 2022. január 1-től 2021. január 1-től 2022. január 1-től
Aegon 660.700 660.700 1.218.700 1.218.700
Allianz

(motor teljesítménytől és területtől függően)

117.353 – 451.100 129.088 – 496.210 637.332 – 1.000.000 637.332 – 1.000.000
Cig Pannónia 2.585.520 nincs új díj 2.989.980 nincs új díj
Generali (motor teljesítménytől és területtől függően) 473.100 – 779.100 513.500 – 962.900 1.048.300 – 1.725.400 606.900 – 1.137.200
Genertel (motor teljesítménytől és területtől függően) 840.400 513.500 – 962.900 1.680.800 606.900 – 1.137.200
Groupama 167.821 – 321.673 (3,5-7,5 t) 321.424 – 616.069 )7,6-12 t) 184.603 – 353.840 (3,5-7,5 t); 353.566 – 677.676 (7,6-12 t) 2.431.296 – 3.919.104 2.431.296 – 3.919.104
K&H*

*havi alapdíjból számolva

179.976 185.196 217.668 224.196
KÖBE 94.962 – 165.464 (3,5-6t)

111.509 – 164.026 (6-10t)

127.336 – 192.802 (10-12t)

78.416 – 135.969 (3,5-6t)

111.509 – 164.026 (6-10t)

97.120 – 152.515 (10-12t)

143.882 – 210.787 142.443 – 210.787
Magyar Posta*

*A00 besorolás

1.562.257 1.562.257 2.314.931 2.314.931
Signal 450.000 450.000 690.000 690.000
Union 329.300 (3,5-7,5 t) 401.500 (7,5-12 t) 329.300 (3,5-7,5 t) 401.500 (7,5-12 t) 2.503.800 2.503.800
Uniqua 986.899 788.054 1.371.166 1.494.571
Wáberer 116.600 116.600 183.610 183.610

Vontatók: a Wáberer és a KÖBE a kedvező

Kisebb meglepetést okoztak a vontatókra adott díjak, ugyanis ahol változás volt, ott csökkentést tapasztaltunk.

A díjak többsége forintra ugyanaz, mint tavaly volt. Újdonság a Generali és a Genertel átalakulása – nem csak az, hogy itt is azonos díjakkal jelentkeztek, hanem az, hogy teljesítménytől tették függővé a vontatók biztosítási díját. Mindkét társaság 300 kW alatt olcsóbb díjat kínál, mint fölötte.

Meglepő volt mellette néhány cég díjcsökkentése. A Signal kisebb értékben vágta vissza az alapdíjat – 3,6-ról 3,24 millióra. Az Union azonban 8 millióról egészen 3 millióra csökkentette a vontatók alapdíját. Alaposan visszavett az Uniqua is, 4,5 millióról 3,044 millióra változtatva. Ezzel együtt azt gondoljuk, hogy ezek a számok csak a statisztikának szólnak, hogy kedvezőbb legyen a társaság által mutatott összkép. Senki nem fog sem 8, sem 3 millió forintért biztosítást kötni, miközben a KÖBE és a Wáberer ennek a tizedéért kínál szerződést.

A fuvarozók számára idén is elsősorban  a Wáberer és a KÖBE ajánlható. Tartósan ez a két társaság rendezkedett be a fuvarozók fogadására, míg a többiek inkább csak elriasztani igyekeznek őket a sokmilliós díjakkal.

Vontatók éves alapdíja

Éves alapdíj 2021-től Éves alapdíj 2022-től
Aegon 3.248.100 3.248.100
Allianz 4.675.325 4.675.325
Cig Pannónia 4.415.040 nincs új díj, a korábbi érvényes
Generali 2.136.800 2.064.300

300 kW felett 2.428.700

Genertel 4.948.000 2.064.300

300 kW felett 2.428.700

Groupama 7.200.000 7.200.000
K&H*

*havi alapdíjból számolva

2.380.956 2.380.956
KÖBE 297.116 297.116
Magyar Posta

(A00 besorolás)

7.430.522 7.430.522
Signal 3.600.000 3.240.000
Union 8.125.000 3.000.000
Uniqua 4.522.745 3.044.395
Wáberer 300.000 300.000

Pótkocsik – nincs változás

A nehéz pótkocsik díja tavaly alakult át alaposan, idén pedig a biztosítók az előző évi változáshoz tartják magukat. A díjak majdnem ugyanazok, néhány kivétellel. A Genertel átalakulása itt is megjelenik, a tavalyi 3 millió helyett idén alig 152 ezer forintot kérnek a szerződésért. Ez a Generali díja is, mely 2 ezer forintot csökkent a tavalyihoz képest.

Változott az Union és az Uniqua díja is, mindketten csökkentették a korábbi tarifát. Az Union nagyon is érezhető módon: a korábbi 853-ról 350 ezerre vágta vissza a díjat.

A pótkocsik biztosítása tiszta üzlet a cégek számára: a díjakat beszedik, de szinte alig lehet elképzelni olyan káreseményt, amit egy biztosító hajlandó a pótkocsi kgfb terhére elszámolni. Bevétel tehát van, kárkifizetés alig, így ez is indokolhatja végre a díjak lassú, de érezhető visszaesését.

10 tonna össztömeg feletti pótkocsik alapdíja

Éves alapdíj 2021. január 1-től Éves alapdíj 2022. január 1-től
Aegon 50.400 50.400
Allianz 483.574 483.574
Cig Pannónia 3.144.960 nincs új díj, a korábbi érvényes
Generali 154.500 152.300
Genertel 3.178.100 152.300
Groupama 1.800.000 1.800.000
K&H 75.000 75.000
KÖBE 99.280 99.280
Magyar Posta 172.974 172.974
Signal 40.080 40.080
Union 853.100 350.000
Uniqua 1.084.815 752.100
Wáberer 24.000 24.000

Nagy Csaba