Közlekedési korlátozás nagypénteken is

Hosszú szünet vár a nehéz teherautók sofőrjeire húsvétkor – nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánítása miatt egy nappal meghosszabbodott a közlekedési korlátozás ideje. Már csütörtök este le kell állítani az autókat.

Húsvét még a tavaszi időszakba esik, ilyenkor a korlátozás a megelőző nap 22 órától a munkaszüneti napon este 22 óráig tart. Amire ügyelni kell: a húsvéti időszakban most három munkaszüneti napot találunk, de közéjük ékelődik egy szombat, ami viszont nem munkaszüneti nap. A korlátozás tehát így alakul:

  • csütörtökön este 22 órától, majd
  • pénteken este 22 óráig
  • szombaton napközben szabad a közlekedés, este 22 órától kezdődik újra a korlátozás, ami tart
  • vasárnap egész nap, majd
  • hétfőn este 22 óráig.

A korlátozás a 7,5 tonna megengedett össztömeget meghaladó teherautóra, vontatóra, lassú járműre, járműszerelvényre kiterjed. Ügyelni kell arra is, hogy ebben az időszakban már nincs felmentés az Euro 3-nál jobb környezetvédelmi besorolású járművek számára. Ezek ugyanis a november 4. és március 1. közötti időszakban felmentést kapnak a korlátozás alól, ha nemzetközi forgalomban közlekednek. Ebben az időszakban továbbra is mentes a korlátozás alól:

  • kombinált fuvarozásban a terminál és a le- vagy felrakó közötti közlekedés
  • a határátkelőhelyhez legközelebbi átrakó állomás és a határ között
  • humanitárius segélyszállítmányok, minimum Euro 3-as autóval
  • postai szállítás
  • forgalmazásra és fogyasztásra szánt folyékony vagy gáznemű tüzelőanyag szállítása minimum Euro 3-as autóval
  • út-, vasút és közműépítéshez, közérdekű beruházásokhoz történő szállítás minimum Euro 3-as autóval
  • az államhatár és a közlekedési hatóság által kijelölt legközelebbi parkoló közötti közlekedés
  • lakossági költöztetés minimum Euro 3-as autóval
  • vasúti, hajóállomási, repülőtéri felfuvarozás, vagy saját számlás szállítás minimum Euro 3-as autóval (ha az áru a korlátozás alatt érkezett vagy akkor indul)
  • vontatmány nélkül közlekedő nyerges vontató, ha minimum Euro 3-as
  • közútkezelői hozzájárulással közlekedő, minimum Euro 3-as autó.

Továbbá idézzük fel azokat az eseteket is, amikor a járművekre a közlekedési korlátozás egyáltalán nem vonatkozik:

  • a honvédség, rendőrség, nemzetbiztonsági szolgálatok, büntetés-végrehajtás, katasztrófavédelem, vámhatóság járműi, a közlekedési hatóság által üzemben tartott vagy igénybe vett járművek
  • katasztrófa- és vízkárelhárítást, -megelőzést, valamint segítségnyújtást végzők
  • műszaki, baleseti és rakománymentést végző
  • kommunális feladatot ellátók
  • kizárólag friss virágrakományt vagy élő növényekből álló rakományt szállító
  • a termény betakarításhoz kapcsolódó áruszállításhoz, takarmányszállításhoz, mezőgazdasági munkagép vagy lassú jármű áttelepítéséhez használt járművek
  • élő állatot, friss tejet, tejterméket, friss és fagyasztott húst és hústerméket, friss pékárut, gyorsan romló élelmiszert, tojást, valamint friss, nyers, nem fagyasztott, nem szárított, nem feldolgozott zöldséget és gyümölcsöt, gabonát szállító járművek
  • kulturális, gazdasági és sportrendezvényekhez berendezések és állatok szállításához használt járművek
  • oktatás és vizsgáztatás járművei.

Hozzászólások

comments

Related Posts