Magyar rendszámú autókat nem kell sem a felrakónak, sem a címzettnek megvizsgálnia

Túl sok félreértés kering a CEMT engedélyek kötelező ellenőrzésével kapcsolatban, ezért a közlekedési hatóság egy közleményben pontosította, hogy az új rendelet szerint kinek mit kell tennie. Jó hír, hogy a magyar rendszámú autókat senkinek sem kell külön ellenőriznie.

Nemrég egy kizárólag belföldön dolgozó fuvaroz olvasónk jelezte, hogy a május eleji új rendelkezések alapján az ő fuvarozói engedélyét is le akarták másolni egy rakodás során. Nem egészen értette, miért van erre szükség, hiszen semmilyen rendelet nem kötelezi ilyesmire a belföldi fuvarozókat. Igaza van. Csak annyi a félreértés és a torzítva megjelent hír ebben a kérdésben, hogy az érintettek közül is sokan nem tudják, hogy mit is kell tenniük. Tény, hogy a változásról szóló kormányrendelet egyes pontjai is félreérthetőek, így valóban szükség volt egy aprólékos tájékoztatóra.

A Nemzeti Közlekedési Hatóság egy tájékoztató közleményben foglalta össze, hogy kinek, mit kell tennie az engedélyekkel kapcsolatban.

A felrakóknak és címzetteknek azokkal a fuvarozókkal szemben van kötelezettsége, akiknek a szállításhoz a fuvarozói engedélyük mellett egy másik engedélyre is szükségük van. Ez kétféle lehet
· kétoldalú (két ország közötti) nemzetközi egyezmény alapján kiadott engedély
· több ország részvételével kötött egyezmény (multilaterális), ide tartoznak a CEMT engedélyek is.

Tehát semmilyen új ellenőrzés nincs a fuvarozó vállalkozás tevékenységi engedélyével (belföldi, vagy közösségi) kapcsolatban.

Az NKH összefoglalója szerint tehát nincs semmilyen új teendő az alábbi esetekben:
· belföldi fuvarozás
· ha a nemzetközi fuvart magyar jármű végzi (a vontató bejegyzését, rendszámát kell figyelni, a pótkocsi nem számít)
· ha a nemzetközi fuvart EU-tagország, vagy Norvégia, Izland és Liechtenstein autója végzi, ha a kiindulási vagy célország is ebbe a körbe tartozik. Ezek az úgynevezett EGT országok (Európai Gazdasági Térség)
· ha a fuvarfeladatot olyan ország autója végzi, melyre Magyarország kétoldalú egyezményben foglalt mentességet adott. Ezek az országok: Svájc, Bosznia-Hercegovina, FYRO Macedónia. Szerbia esetén ez a mentesség akkor él, ha a fuvarozó Euro 5-ös vagy annál korszerűbb járművet használ
· ha 3,5 tonna alatti járművel fuvaroznak.

Ami ezeken a kategóriákon kívül esik, azokat az engedélyeket kell megvizsgálni és másolni. Tehát meg kell vizsgálni
· minden esetben az EGT-n és a fent felsoroltakon kívüli ország minden fuvarozóját
· minden esetben, ha nem magyar az autó, s a célország, vagy a felrakó ország EGT-n kívüli ország (tehát akkor is, ha EU-tag a fuvarozó, de EGT-n kívülre szállít).

A fuvarozásban használható engedélyek megnézhetők az NKH weboldalán. Az itt látható minták alapján tudják a felrakóhelyek dolgozói ellenőrizni, hogy szabályosak-e a külföldi fuvarozók által mutatott papírok. A listában a kétoldalú engedélyek címe azzal a betűvel kezdődik, ami a kiállító ország betűjele. Így lehet megtalálni egyszerűen a mintákat (például az SRB_32_1_EU5 a Szerbiából érkező, Euro 5-ös autókra vonatkozó engedély-minta). Ezen a címen lehet megnézni az engedélyeket: http://nkh.hu/Gepjarmu/nyomtatvanyok/Lapok/default.aspx

A legfontosabb tehát, hogy ha magyar a fuvarozó, akkor semmit sem kell ellenőriznie a felrakónak, vagy a lerakónak! Ez nem következik egyértelműen a rendeletből (mi sem így írtuk meg múlt havi számunkban), a közlekedési hatóság tájékoztatója viszont egyértelműen ezt tartalmazza. Tehát magyarokat nem kell ellenőrizni, akkor sem, ha EU-n kívüli országba viszik a rakományt.

Mit kell tennie a felrakónak, vagy a címzettnek?
Ha a fuvarfeladathoz a fentiek alapján engedély kell, akkor a feladónak és a címzettnek is az alábbiakat kell megtennie:
· felvezeti az engedélyre (CEMT esetén a CEMT fuvarnaplóba) a rakodás helyét, időpontját óra és perc pontossággal, valamint a fuvarozó autó kilométeróra-állását
· a kitöltött engedélyről (CEMT esetén az engedélyről és a fuvarnapló kitöltött oldaláról) egy másolatot készít, azt hozzácsatolja a fuvarlevél ott maradó példányához és egy évig őrzi. A másolat lehet telefonnal készített és kinyomtatott fénykép is, csak minden adatnak olvashatónak kell lennie.

Mi van akkor, ha a felrakó nem tudja ezt teljesíteni? Ha a fuvarozónál nincs engedély, vagy nem akarja megmutatni, nem érvényes az engedély, vagy a fuvarozó nem járul hozzá a kilométeróra állásának a leolvasásához? Ebben az esetben a felrakó és a lerakó megtagadhatja a rakodást. Az esetet pedig azonnal jelentenie kell valamelyik hatóságnak: a közlekedési hatóságnak, közterület-felügyeletnek, rendőrségnek vagy a NAV-nak. Bármelyik hatóságot értesítheti, de valamelyiket mindenképpen kell.

Ha a felrakó, lerakó ezt az ellenőrzést, másolást, tárolást nem teljesíti, ezért 300 ezer forint bírságot kaphat minden egyes elmulasztott eset után.

Nézzünk néhány példát! Nem kell megvizsgálni az engedélyeket az alábbi esetekben:

· magyar rendszámú autó belföldi fuvart visz
· magyar rendszámú autó Romániába szállít (EU-tagország)
· magyar rendszámú autó Oroszországba szállít (ugyan ehhez CEMT engedély kell, de a magyar autókat nem kell vizsgálni)
· német rendszámú autó Norvégiába szállít (Norvégia nem EU-tag, de tagja az EGT-nek)
· német rendszámú autó Hollandiába szállít (EU-tag)
· szerb rendszámú, Euro 6-os autó Szerbiába szállít (Euro 5 fölött Szerbiába nem kell engedély)

Meg kell vizsgálni az engedélyeket és le is kell másolni őket:
· orosz rendszámú autó Bulgáriából hoz árut Magyarországra (nem EGT-tag országból érkezik az autó)
· német rendszámú autó Oroszországba szállít (EU-tag fuvarozó, de EGT-n kívülre szállít)
· szerb rendszámú autó Magyarországra szállít (nem EGT-országból érkezik az autó).

Bár a hazai és uniós engedélyekkel kapcsolatban semmilyen ellenőrzési kötelezettsége nincs a felrakóknak, az NKH mégis azt javasolja, hogy érdemes ezeket a papírokat is ellenőrizni, akár le is másolni. Ezt a rakománylopások indokolják. A rakomány tulajdonosa számára fontos, hogy a lehető legpontosabban ellenőrizze az áruért jelentkező fuvarozót. Valóban az-e, akinek mondja magát? Valódi, működő cégről van-e szó? A fuvarozónak pedig nem kötelező magát egy ilyen ellenőrzésnek alávetni, de érdemes „tűrni” a procedúrát, hiszen a papírok átvizsgálása a vele szembeni bizalmat növelheti. A fuvarozónak az az érdeke, hogy megbízzanak benne. Ennek érdekében érdemes minél átláthatóbban működni, érdemes partnerként viselkedni minden ellenőrzésben és információgyűjtésben.

Hozzászólások

comments

Related Posts

2 comments on “Magyar rendszámú autókat nem kell sem a felrakónak, sem a címzettnek megvizsgálnia

  1. Borovszki Erika on said:

    Saját tapasztalat az, hogy a magyar hatóságok a magyar fuvarozókkal keménykednek igazán, azokat büntetik ha kell ha nem. Óriási büntetési tételek vannak, amelyek sehol máshol Európában, sőt a FÁK országaiban sincsenek. S ezek csak és kizárólag a magyarokra vonatkoznak, azokon hajthatók be. Nem tudunk versenyképesek lenni már lassan senkivel az unióba, hiszen ennyi adóteher, fölösleges birságolás, ennyi féle ” szakmai ” végzettség sehol nem követelmény. Az egész szakma lassan a lehúzásról és a kicsik tönkretételéről szól. Egy cégnél pakoltunk egy lengyel fuvarossal, amikor megmutattuk, hogy milyen papírok és előírások vannak nálunk, azt mondta TI VAGYTOK HÜLYÉK, HOGY TŰRITEK , lehet igaza volt.
    Üdv.
    Borovszki Erika

  2. Varga Zoltán on said:

    Nekünk az a tapasztalatunk, hogy akkora a fejetlenség a téma körül, hogy azt már tanítani lehetne…

    Pl.: sehol nincs szó arról, hogy létezik a 89/1993. (VI. 8.) Korm. rendelet
    a magyar-horvát nemzetközi közúti személyszállításról és árufuvarozásról szóló Megállapodás kihirdetéséről
    “6. Cikk
    Árufuvarozási feltételek
    1. A Szerződő Felek nem korlátozzák a területükön bejegyzett gépjárművel végzett,
    – a Szerződő Felek területe közötti,
    – a másik Szerződő Fél területén áthaladó, valamint
    – a harmadik országokba irányuló és az onnan kiinduló árufuvarozások számát.
    2. Az 1. pontban megjelölt árufuvarozások engedély nélkül végezhetők.”

    Tehát horvát honosságú autót ugyanúgy kell kezelnem, mintha magyar lenne! Legalábbis szerintünk…

    Továbbá,

    a 156/2009 Korm r. 12. melléklete hivatkozik a 1966. évi 10. törvényerejű rendeletre. (ez már vicces…)
    Ennek a rendeletnek az 5. cikke szerint a lengyel autóknak engedéllyel kell rendelkezniük…..

    NO COMMENT!

    Üdv.: Varga Zoltán

    Üdv.: Varga Zoltán