Megszüntetik a lakástakarékok állami támogatását

Legkésőbb két napon belül kell szerződést kötnie annak, aki élni akar a lakástakarék-pénztári befizetésekhez járó állami támogatással. Most már ugyanis biztos: pár napon belül meg fogja szüntetni a kormány az új szerződésekre járó állami támogatást. A lakáscéllal takarékoskodók eddig maximum évi 72 ezer forint támogatást kaphattak. Az új szerződésekre már egyáltalán nem jár állami támogatás. Aki élni akar a még meglévő lehetőséggel, annak most, legkésőbb két napon belül kell szerződést kötnie. A törvény szerdán vagy csütörtökön hatályba fog lépni.

Megszűnik a lakástakarék-pénztári befizetések állami támogatása

A lakástakarék-pénztári befizetések után ma 30 százalékot ír jóvá az állam a takarékpénztári számlán. A jóváírás maximum évi 72 ezer forint lehet. Ezt havi 20 ezer forintos megtakarítással lehet elérni. Az éves befizetés így 240 ezer, melyre kihasználható a maximális állami támogatás, a 72 ezer forint. Egy számla maximális megtakarítási ideje 10 év lehet, tehát így számlánként akár 720 ezer forint állami támogatás is nyerhető.

A lakástakarék-pénztár ennek az állami támogatási formának köszönhetően igen népszerű. A gyűjtött pénz az állami támogatással együtt bármilyen lakáscélra felhasználható:
– vásárlásra
– építésre és
– felújításra is, ha az elvégzett munkákról szabályos számla születik.

Ma gyakorlatilag ez a legjobb lakáscélú megtakarítási forma. A lakásra mindig kell költeni: ha másra nem, mindig szükség van felújításra, egy-egy burkolat cseréjére, a fürdő vagy a konyha korszerűsítésére. És nem nagyon található más olyan megtakarítási forma, mely garantáltan évi 30 százalékos hozamot jelent a befizetőnek.

Korábban már terjedtek arról a hírek, hogy csökkenteni fogja a kormány a lakástakarék-pénztári befizetések után járó állami támogatást. Úgy tűnt, hogy a hosszabb idejű takarékoskodásra és a havi magasabb összegű befizetésekre marad a mai 30 százalék, a kisebb összegű szerződésekre 20 vagy akár csak 10 százalék járhat a jövőben. Meglepetésként érte a szakmát is, hogy váratlanul megjelent a Parlament honlapján egy fideszes előterjesztés, mely a korábbi tervekkel ellentétben az állami támogatás teljes eltörlését javasolja.

Bár e törvényjavaslatot még nem szavazta meg a Parlament, sőt, e cikk írásakor még nem is tárgyalták, biztosak vagyunk abban, hogy ez napokon belül meg fog történni. Hétfőn, 15-én a képviselők úgy döntöttek, hogy a javaslatot kivételes eljárásban tárgyalják. A tárgyalás és a szavazás kedden lesz, szerdán már alá is írhatja az államfő az elfogadott törvényt, ami azonnal hatályba lép. És másnaptól már nincs állami támogatás az új szerződésekre.

Miért írunk erről hírlevelet?

Akinek a legkisebb szándéka is van azzal kapcsolatban, hogy kihasználva a még meglévő állami támogatást szerződést köt, most kell lépnie. A törvény az aláírása másnapján hatályba lép és attól a naptól kezdve már nincs támogatás. Visszamenőleg azonban nem érvényes. Azaz, aki most, ezen a héten, a törvény hatályba lépése előtt köt még lakástakarék-pénztári szerződést, az a futamidő végéig még változatlan feltételekkel veheti fel hozzá szerződésenként az évi 72 ezer forint állami támogatást.

Miért szűnik meg a támogatás?

A hivatalos indoklás arról szól, hogy a program az állam számára túl költséges és nem hatékony támogatási formává vált. Belecsípnek a szolgáltatókba is, melyek a kormány szerint extraprofitot tettek zsebre, s 2010 óta 60 milliárd forintot kerestek az állami támogatás mellett kínált konstrukción. A valódi ok valószínűleg nem csak ez, ez ugyanis nem indokolná a kivételes sietséget. Gyakorlatilag a Magyarországon legnépszerűbb lakossági takarékossági formát egy nap alatt kivéreztetik anélkül, hogy erre az érintettek elfogadható indokot látnának.

Hozzászólások

comments