A sikeres fuvarozók szakmai lapja

Ügyfélszolgálat: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu

Szeptember 25-én ismét kamionokkal népesült be a zsámbéki drivingcamp vezetéstechnikai tanpálya. A nap végére pedig kiderült, ki hazánk legjobb kamionsofőrje. 

Idén már kilencedik alkalommal rendezték meg az „5tengelyen – biztos kézzel!” kamionos versenyt. A NiT Hungary és az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottság által szervezett versenyen a szakmailag legfelkészültebb, és a legmagasabb szintű vezetéstechnikai tudással rendelkező, legbiztonságosabban vezető magyar kamionsofőrt keresték. De a látványos rendezvény célja az is, hogy növekedjen ennek a nehéz, de szép szakmának a presztízse, hogy minél több fiatal válassza élethivatásának- mondja Kanev Zsuzsa, a NiT Hungary marketingvezetője.

Verseny 3 fordulóban

A sofőrök felkészülését 10 héten keresztül 10-10 kérdéses online próba-tesztsorral segítették a szervezők. A selejtezőt online formában rendezték meg. A 30 GKI kérdésből álló tesztsor kitöltésére harminc percük volt a résztvevőknek. A több mint 400 nevező közül 30-an juthattak tovább a bicskei elődöntőbe.  

A Schmitz Cargobull telephelyén zajló elődöntőn már gyakorlati feladatok is voltak: a GKI kérdéssoron kívül, a tesztpályán ügyességi feladatokat hajtottak végre a versenyzők, a forgalomban pedig ún. Eco drive vezetést. Egy kijelölt útvonalon kellett végigmenni, miközben felmérték,

– a teljes vezetési teljesítményt, 

– az előrelátó vezetési stílust, 

– a hatékony fékezést, 

– az átlagfogyasztást és

– a közlekedési szabályok betartását. 

Az ügyességi feladatok közt olyan feladatok vártak versenyzőkre, amelyekkel a mindennapi munkájuk során is találkoznak pl. spanifer megfelelő rögzítése, precíz tolatási, parkolási manőverek és rámpára tolatás stb.

Döntő – Zsámbék, drivingcamp

Egy év kihagyás után ismét élőben lehetett szurkolni a döntőn, amit szeptember 25-én tartottak Zsámbékon. A rendezvény egyúttal egy családi nap is volt, olyan kísérő programokkal, mint a  látássérültek világával megismertető Láthatatlan kiállítás, interaktív szimulátor, KRESZ-park, a legkisebbeknek a légvár. Az érdeklődők belülről is megismerhették a kiállított mentő- és tűzoltó autókat, egészségügyi szakemberek segítségével gyakorolhatták az elsősegélynyújtást és az újraélesztést.

 A verseny

A 10 döntőbe jutott versenyzőt sorsolással párokra osztották. A párok egyszerre hajtották végre a közlekedésbiztonsági és vezetéstechnikai gyakorlatokat. Minden párosból a jobbik jutott a szuperdöntőbe.

A döntő, és ..
… a szuperdöntő résztvevői (Forrás: a szerző)

 

 

 

 

 

 

 

 

Az idáig eljutott öt versenyzőnek teljesíteni kellett a tanpálya ügyességi,  vezetéstechnikai, vészhelyzeti feladatait, és meg kellett oldania egy gyakorlati feladatot. Ebben voltak például rakományrögzítési feladatok, de itt mértek fel a sofőrök gazdaságos vezetési stílusát is. 

A legjobbak

A díjkiosztó

A győztes Szabados Gábor lett. Markát nemcsak a nettó 2 millió forintos díj ütötte, hanem egy teljes évig büszkén viselheti a „Best Truck Driver Hungary 2021.” (Magyarország legjobb kamionsofőrje 2021.) címet is. Abból kiindulva, hogy ilyen teljesítmény csak jó munkahelyi feltételek mellett jöhet létre, a szervezők külön díjazták a győztes munkaadóját is, Gogolák Gábor egyéni vállalkozót

  • Először jelentkeztem erre a versenyre és talán nagyképűnek hangzik, de győzni jöttem. Ez egy hivatás, ezt nem lehet anélkül csinálni, hogy ne szeretnénk. Akit egy kicsit is hajt a kalandvágy, szeret világot látni és kötetlenebb munkaidőben dolgozna, annak hajrá, előre…- mondta az újdonsült győztes

Második helyen Pető György végzett, és harmadik helyen pedig a tavalyi évben „Legjobb elméleti tudású kamionsofőr” címet nyert Bocsárdi Károly

A BM Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács különdíját, „a legkiválóbb elméleti tudással rendelkező magyar kamionsofőr – 2021” címet Pethe Miklós viselheti, míg a Magyar Autóklub által adományozott „A 2021. évi „5 tengelyen – biztos kézzel” verseny legfiatalabb döntőse” címet Dzsupin Dávid kapta.

De nemcsak ők nyertek a versennyel, hanem győztes lett minden egyes résztvevő. Az „5tengelyen – Biztos kézzel” verseny rangot, referenciát ad nemcsak a sofőröknek, de cégeiknek is, hiszen tudni lehet, hogy ennél a cégnél a legkiválóbbakra bízzák a szállítást. És győztes lehet maga a szakma is, ha minél több fiatal érdeklődését felkelti a kaland, a kamionos életmód, és választják ezt szakmájuknak a jövőben.

Forrás: NiT Hungary, 5tengelyen

Őri András