Több fuvarozó kaphat napidíjat

Megváltozott a kiküldetés hivatalos fogalma – a fuvarozók esetében ennek az a fő következménye, hogy a belföldi fuvarozással foglalkozó gépkocsivezetők közül többen lesznek jogosultak a 3 ezer forintos belföldi napidíjra.

Ez év elején lépett hatályba a belföldi napidíjakról szóló kormányrendelet módosítása. A fuvarozók számára ez jelentős fizetési könnyítést hozott: a belföldi fuvarozásban dolgozó gépkocsivezetők és kísérők más ágazatoknál lényegesen magasabb, napi 3 ezer forintos napidíjra lettek jogosultak.

A napidíj folyósításának a feltétele, hogy a gépkocsivezetőt alkalmazottként foglalkoztassák és a munkája hivatalosan kiküldetésnek számítson. A napidíj ugyanis jogilag egy adómentesen adható költségtérítés, melyet a kiküldetésbe küldött munkavállalók számára tesz elszámolhatóvá a jogszabály. A problémát az jelentette, hogy nem minden gépkocsivezető dolgozott kiküldetés keretében, így nem is lehetett mindenkire elszámolni ezt a költségtérítést.

A kiküldetés fogalmát egészen mostanáig a dolgozó állandó munkavégzési helyéhez kötötték. Az szja-törvény szerint kiküldetés akkor valósul meg, ha a munkaszerződésben rögzített munkahelytől eltérő helyen történik a foglalkoztatás. Akinek tehát a munkaszerződése budapesti munkavégzési helyet állapít meg, annak kiküldetés az is, ha Érdig el kell utaznia és ez az utazás legalább 6 órát igénybe vesz a munkanapjából.

A gépkocsivezetők számára viszont a kiküldetés fogalma sokszor nem volt értelmezhető. Miután az új munka törvénykönyve szerint a munkavégzés helyét be kell írni a munkaszerződésbe, a sofőrök számára egyre több esetben a „változó munkahely” fogalmat írták be, vagy munkavégzési helyként a „Magyarország” megjelölést alkalmazták. Egy sofőrnél nehéz lenne másként megnevezni az állandó munkavégzési helyet. Csakhogy, ha a munkavégzés helye változó, vagy kiterjed Magyarország egész területére, akkor nem értelmezhető a belföldi kiküldetés fogalma. Akkor nem tudom megmondani, mikor vagyok a munkahelyemtől eltérő településen.

A kiküldetés fogalmát talán éppen ezért is megváltoztatták augusztus elsejétől. Az új értelmezésbe minden gépkocsivezető belefér, bármit is tartalmazzon a munkaszerződése.

Az augusztustól érvényes megfogalmazás szerint minden egyes hivatali, üzleti utazás kiküldetésnek számít. Ez alól csak a napi munkába járás a kivétel. A dolgozó lakóhelye és a cég székhelye közötti napi utazás kivételével tehát minden egyes, munkával kapcsolatos utazást kiküldetésnek kell tekinteni.

Ennek a szabályváltozásnak pedig ahogy láttuk, különösen a fuvarozók számára van jelentősége. Mostantól azok is jogosultak lehetnek a belföldi napidíjra, akik eddig a munkavégzés helyének megnevezése miatt nem részesülhettek ebből a juttatásból.

A kiküldetésre és a költségtérítésre vonatkozó többi szabály változatlan. A belföldi fuvarozók napi 3 ezer forintot számolhatnak el így adómentes térítésként – más szakmákban továbbra is napi 500 forint a belföldi kiküldetés napidíja. Fuvarozók esetében a kiküldetésnek három feltétele van:
• a járművezetőt és kocsikísérőt alkalmazottként foglalkoztatják
• a vállalkozás rendelkezik belföldi fuvarozói engedéllyel
• a telephelytől távol végzett munka meghaladja a napi 6 órát.

Töredék időt nem lehet elszámolni, a 6 óránál rövidebb idejű kiküldetésre nem jár fele napidíj vagy más összeg. A napi 6 óra a kifizetés határa.

Forrás: a kiküldetés fogalmát a 1995. évi CXVII. törvény 3.§ 11. tartalmazza.

Hozzászólások

comments

Related Posts