A sikeres fuvarozók szakmai lapja

Ügyfélszolgálat: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu

Országos megmozdulást kezdtek a francia fuvarozók, tiltakozásul a fuvarozókra kivetendő, tervezett ökoadó ellen. A francia belügyminisztérium szerint 2 ezer, a szakszervezetek szerint 4 ezer fuvarozó vonult az utakra és bénította meg a forgalmat a nagyvárosok körüli autópályákon. A kamionosok csak a személyautókat engedik át, a külföldi kamionokat nem – írja az Euronews.

A francia ökoadót már régóta tervezték, bevezetését már több alkalommal is elhalasztották. Egy nyári határidő után szóba kerül október eleje, majd november közepe is. A mostani tiltakozás apropóját az új dátum, január elseje adta, de már ezt az időpontot is elvetették. A tiltakozások nyomán a kormány ismét elhalasztotta a bevezetést, de – ahogy a tüntetők is fogalmaznak – a rendeletek hatályban maradnak, így az ökoadó terve bármikor újra és újra előkerülhet.

Az új adót a 3,5 tonna feletti teherautók sofőrjeinek kell fizetnie. Az adó mértéke nagyjából kilométerenként 12 eurócent (36 forint) lesz. A végleges összeg függ majd a tengelyek számától, a környezetvédelmi besorolástól és az össztömegtől is. A díjköteles utakon kell fizetni, összesen körülbelül 15 ezer kilométeren az egymillió kilométerhez közelítő francia úthálózatból. Az ökoadót az úthasználati díjakon felül kell megfizetni. A megtett utat egy elektronikus beltéri egység méri. Az ökoadót nagyjából 600 ezer francia, és az országban járó 200 ezer külföldi kamionostól szedik be, ebből a francia kormány egymilliárd eurós bevételre számít. A pénzt főleg a vasúti teherszállítás fejlesztésére akarják fordítani.

A francia fuvarozók most ezért kezdtek tiltakozni, mert úgy érzik, az ökoadó hátrányos helyzetbe hozza majd őket az EU többi országának fuvarozóival szemben. A francia miniszterelnök legújabb nyilatkozata szerint a bevezetésről még nincs végleges döntés. A belügyminiszter közben azt jelentette ki, hogy 2015-től kell majd fizetniük a hazai és a külföldi kamionosoknak is.