Változott az EKAER

Közel fél éves gondolkodás után, a szüret előtti utolsó napokban jelent meg az EKAER második komolyabb módosítása. Hogy miért fontos a szüret? Azért, mert kivették a szőlőt a kockázatos termékek közül, amivel nagyon sok pénzt megtakarítottak a szőlőtermesztőknek.

Az év elején bevezetett Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszert legutóbb február végén módosították. A változások egy része márciusban, néhány szabály pedig júniusban lépett hatályba.

A kormány honlapján még márciusban megjelent egy tervezet a kockázatos termékek körének bővítéséről. Az akkori javaslatok szerint szinte minden gyakori termék bekerült volna a kockázatos körbe. Különösen nagy változást idézett volna elő, hogy ide akarták sorolni az elektronikai cikkeket. Még egy porszívó is kockázatosnak minősült volna, ha a kormány elfogadja azt a javaslatot. Szerencsére nem így történt. A kormány honlapján lévő előterjesztést soha nem fogadták el, s az elmúlt fél évben nem is nyúltak hozzá az EKAER-hez. Nem lettek kockázatos termékek a műszaki cikkek, sem pedig a vágott és cserepes virág, amit korábban szintén tartalmazott a kormány terve.

A mostani változás is főleg a kockázatos termékek körét érinti.  A lista most először változott meg január 1. óta. A szigorítás helyett azonban inkább ésszerűsítéssel találkozunk. Az időzítés is kiváló: kikerült ugyanis a kockázatos körből a szőlő – éppen néhány héttel a szüret megkezdése előtt.

A változások egy része csak kisebb pontosítás – néhány terméknél a korábbinál pontosabban írják le a vtsz számot, vagy a megfogalmazás pongyolaságait javították. A tartalmi változásokat az alábbiakban összefoglaltuk.

Kockázatos élelmiszerek

Nem kockázatos termék a szőlő, sem frissen, sem pedig szárítva (vtsz 0806).

A gabonafélék közül kikerült a körből a triticálé (vtsz 1008 6000). Ez a takarmánynövény a fordított adózás alá esik, így az indoklás szerint teljesen felesleges még az EKAER-ben is kockázatosként kezelni (a fordított adózás lehetetlenné teszi az áfacsalásokat, így megszűnik az a kockázat, ami miatt azt EKAER-t létrehozták).

A kockázatos élelmiszerek közül átkerül az egyéb kockázatos termékek közé a növényi hagyma, gumó (0601), az élő növények, dugványok, oltványok (0602). Nem lesz azonban kockázatos ezek közül a nem gyökeres dugvány és oltvány (0602 1010), valamint az emberi fogyasztásra alkalmas gyümölcsöt termő fa cserje oltva is (0602 2010).

Szintén átkerül az egyéb kockázatos termékek közé a hagymafélék közül a dughagyma (vtsz 0703 1011), a szárított hüvelyesek közül a vetési borsó (0713 1010), a vetési fehér bab és vesebab (0713 3310), a csemege kukorica hibrid vetőmag (0712 9011).

Egyéb kockázatos termékek

A lista bővült a már említett termékek, elsősorban vetőmagok körével, melyek a kockázatos élelmiszerek közül kerültek át.

A 3824-es kódszámú termékcsaládból (Elkészített kötőanyagok öntödei formához vagy maghoz; máshol nem említett vegyipari vagy rokon ipari termékek és készítmények) kikerült a körből a legtöbb vegyipari termék. Csak a 3824 10-60 közötti termékek maradtak kockázatosak (kötőanyagok, cementhez való adalékanyagok) a 3824 71-93 közötti szénhidrogén-alapú termékeket kivették ebből a körből.

A kockázatos termékek módosított listája weboldalunkról innen letölthető.

Nem kell bejelenteni a pénznyomdai szállításokat

Biztonsági okokra hivatkozva néhány szállítás-típust teljesen kivettek az EKAER hatálya alól. A jövőben nem kell bejelenteni a biztonsági okmányok, valamint azok alapanyagainak és félkész termékeinek a szállítását, a biztonsági papír szállítását, valamint a Nemzeti Bank szállítmányai közül a pénznyomtatáshoz szükséges anyagok és eszközök szállítását.

Forrás: 23/2015. (IX. 4.) NGM rendelet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal tevékenységével összefüggő egyes miniszteri rendeletek módosításáról, 11-12.§

Hozzászólások

comments

Related Posts