A sikeres fuvarozók szakmai lapja

Ügyfélszolgálat: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu

Az „5 tengelyen – biztos kézzel!” verseny eddigi 8 évében öt magyar kamionsofőrrel lépett fel a dobogó első fokára. Volt, aki többször is az első helyen végzett, volt, aki először nevezett be és nyert is. Különböző életkorban járó, különböző tapasztalattal rendelkező tehergépjármű-vezetők, akikben az a közös, ahogyan munkájukhoz közelítenek: körültekintéssel és odafigyeléssel.

Nem túlzás úgy fogalmazni, hogy ezek a tulajdonságaik hozták meg számukra a sikert is a verseny alatt. A napi rutin, munkavégzés már önmagában hatalmas gyakorlás a háromszoros (2013, 2016, 2019) bajnok, az Örökös Legjobb Kamionsofőr, Könczöl András szerint is. A 2018-as bajnok, Kormos Csaba Tibor felkészülésében kiemelte a heti gyakorlóteszteket is, amiket mindig ki szokott tölteni, hiszen azonnal látja, mit rontott el.

A folyamatos tanulás és az önfejlesztés fontos helyen szerepel a versenyre történő felkészülésben. Bocsárdi Károly, az előző évben az online térben megrendezett verseny Legjobb Elméleti Tudású Magyar Kamionsofőrje kitartó tanulásának köszönhette a dobogó első helyét.

A verseny megnyerése elismertséggel is jár

Szalai Gábor kétszeres győztesre (2014, 2015) egyaránt munkahelye és más munkáltató is megbecsüléssel tekintenek a verseny óta.

„Ez egy elég nívós esemény és büszkeséggel tölt el, hogy sokan tudják, ki vagyok.”

És mégis milyen tanácsot adhatnak az idei évben induló sofőröknek?

A 2017-es futam győztese, Szeli Miklós szerint a koncentráción kívül fontos, hogy a sofőr tisztában legyen a kamion méreteivel is. Tudja, hogy mit és hogyan csinál, ehhez pedig a gyakorlottsága és az elméleti felkészültsége is hozzáad. De a lényeg, hogy higgadtan és összeszedetten üljön be a versenyző a kormány mögé, hiszen

„Itt csak nyerni lehet! Ha elrontasz valamit max. elborul egy bója, de nem terhel a biztosító.”
– Kormos Csaba Tibor

Ha ki szeretné magát próbálni egy nem mindennapi kamionos versenyen, a szervező csapat várja nevezését július 16-ig!

[btn link=”https://bit.ly/3iwmoRp” color=”red” size=”size-l” target=”_blank”]NEVEZÉS[/btn]

Elméleti felkészülését pedig minden héten újabb gyakorlóteszttel támogatják. A legmagasabb pontszámokat elérő kitöltők között értékes ajándékcsomag kerül kisorsolásra hétről-hétre! Az ajándékok között kiadványainkra felhasználható tízezer forintos ajándékkuponunk is szerepel.

Töltse ki a második heti gyakorlótesztet, hogy növelje az esélyét a 2 millió forint fődíj megnyerésére!

[btn link=”https://5tengelyen.hu/gyakorloteszt/” color=”skyBlue” size=”size-l” target=”_blank”]MÁSODIK HETI GYAKORLÓTESZT[/btn]

Az „5 tengelyen – biztos kézzel!” verseny médiatámogatója a