A teherautósok 3 százalékát kell megbüntetni az útdíj meg nem fizetése miatt – tudósít az utdijhirek.hu internetes portál egy siófoki logisztikai konferencián elhangzott előadásról.
A bliccelő teherautósokra eddig több tízmillió forint bírságot szabtak ki – közölte előadásában Börzsei Tibor, a NÚSZ Zrt. vezérigazgatója. A nem fizetők egy része nem szándékos szabálysértő, a problémát számukra az elfelejtett, vagy hibásan megváltott viszonylati jegy okozza. A szakemberek ezért javasolják inkább az OBU használatát. Jelenleg a fuvarozók 37 százaléka használ OBU-t, a többiek viszonylati jeggyel fizetnek.
Az útdíjbevétel november közepére elérte a 60 milliárd forintot. A fuvarozók naponta több mint 500 millió forintot fizetnek a költségvetésbe. Az éves vél idén 75 milliárd forint, de a várakozások szerint ennél több lesz: 80-85 milliárd is elérhető.
Az előadáson elhangzottak azt mutatják, hogy kudarc eddig az útdíjhitel története. Az útdíjfizetésre felvehető, autónként akár egymilliós kölcsönt eddig mindössze 130 vállalkozás vette fel 1100 járműre.
Az előadáson elhangzott az is: az útdíj bevetése óta 300 fuvarozó vállalkozás szűnt meg. Az elmúlt 5 évben a fuvarozó cégek száma 40 százalékkal csökkent, ehhez, és a 12 ezres vállalkozói létszámhoz képest nem tűnik nagynak a 300-as visszaesés. Azt nem lehet tudni, hogy a fuvarozással felhagyó vállalkozások az útdíj, vagy más ok miatt szüntették-e meg a vállalkozásukat.
A konferencián az is elhangzott, hogy tartós sofőrhiány van, s nem is várható a helyzet javulása. Egyre több vállalkozás vesz fel külföldi sofőröket. Az MKFE azt szeretné elérni, hogy az állam valamilyen formában támogassa a sofőrképzést. Mint Karmos Gábor elnök elmondta, nehéz elképzelni, hogy egy munkanélküli ma önerőből fizesse ki a CE kategória milliós költségét.
A teljes tudósítás az utdijhirek.hu oldalon olvasható.