A sikeres fuvarozók szakmai lapja

Ügyfélszolgálat: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu

A belföldi fuvarozásból lehetetlen tisztességesen megélni

Szinte önköltségen kénytelenek dolgozni a belföldi fuvarozók, de még így is gyakran elviszik az orruk elől a megbízásokat a külföldi vállalkozók. A környező országokban szinte mindenhol alacsonyabb költségekkel dolgoznak a fuvarozók, mint nálunk. A belföldi fuvarozás helyzetéről, kilátásairól Gégény Tamás, a nyíregyházi Gégény Trans tulajdonosa, az MKFE Árufuvarozási Tanácsának tagja, a Belföldes Munkacsoport vezetője beszélt lapunknak.

Hogyan látja a belföldi fuvarozás helyzetét? Hogyan tudnak alkalmazkodni a vállalkozások a tavaly év vége óta tapasztalható keresletcsökkenéshez? Mire számít a jövőt illetően?” 

Sajnos nehéz helyzetben vagyunk, ennek több összetevője is van. Az egyik legnagyobb probléma, hogy jelentősen megnövekedtek a költségeink, amit nem könnyű kigazdálkodni. Nehéz megvalósítani, hogy év közben többször emeljünk egy kicsit a fuvardíjon. A munkabérek nőttek, a garantált bérminimum miatt magasabb járulékot kell fizetni a dolgozók után, a belföldes útdíj 3,9 százalékkal emelkedett az idén. Ehhez képest tavalyi árakon dolgozunk, vagy 1-2 százalékos áremelést tudtunk érvényesíteni januárban. Akkor még bruttó 340-350 forintba került az üzemanyag, most pedig 400-430 forint körül mozog. Ha a MOL emel, nekünk is hozzá kellene igazítani az üzemanyagárakhoz a fuvardíjakat, most például 5-10 százalékkal emelnünk kellene. Sok megbízónál viszont egy éves tender van, ami azt jelenti, hogy ha januárban megállapodtunk, akkor egész évben ennyi a fuvardíj. Visszaélnek a piaci helyzetükkel, előnyükkel. Ha valaki nem viszi el a munkát tavalyi áron, vagy a januárban kialkudott áron, akkor azonnal kiírnak egy új tendert, amit a legolcsóbb ajánlattevő nyer meg – akár egy nem hazai fuvarozó.

Piaci ár alatt is elviszik a fuvarokat

Előfordul, hogy a romániai fuvarozók a belföldes fuvart is elviszik olcsóbban, mint mi. Főleg azokat, amelyek keleti irányból mennek a Dunántúl felé, a Hajdúságból, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből, Borsod megyéből. Ezeket a fuvarokat akár önköltségen is elvállalják, csak hogy ki tudjanak jutni Ausztriába, Németországba. A BIREG-rendszerben látjuk, hogy mennyi fuvart visz el egy ukrán, de azt nem tudjuk ellenőrizni, hogy Magyarországról mennyi árut szállítanak el a lengyelek, románok Nyugat-Európába. Pedig elviszik a fuvarokat a piaci ár alatt 10-20 százalékkal.

 Épphogy csak önköltségen dolgozunk

Az Unió elvileg nem engedi, hogy egy minimális hatósági árat szabjunk meg. De nagyon nehéz is lenne meghatározni egy olyan minimumdíjat, ami alatt nem lehetne dolgozni, annyira speciálisak az igények, a járművek felépítményei (ponyvás, hűtős, darus stb.). Ajánlást lehet csak adni. A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) létrehozott egy önköltség kalkulátort, amit sajnos még kevesen használnak. Amikor beütöttük a számokat, hogy mennyiért is dolgozunk valójában belföldön, kiderült, hogy 1-2 százalék haszon marad. Míg ezelőtt 4-5-6 évvel ez 5-6 százalékon mozgott, most éppen, hogy csak önköltségen dolgozunk.

Szükség lenne egy 5-6 százalékos fuvardíj emelésre, mert ha ez így marad, az év második felében sok fuvarozó csőd közeli helyzetbe fog kerülni. A jelenleg nehezen működő vállalkozásokban gond lesz, ha véget ér a fizetési moratórium. Én most is ugyanúgy fizetem a lízingdíjat, mint korábban, de sokan éltek a moratórium lehetőségével. Ha viszont majd minden jármű után újra elkezdik fizetni a havi törlesztést, akkor döbbennek rá, hogy az üzemanyagköltség, a megnövekedett munkabér, a 4 százalékos útdíjemelés mellett ez mekkora költség. Sokan tönkremegyünk, ha nem kapunk valamilyen segítséget. Se telephelyfejlesztésre, se korszerűsítésre, se munkaerő felvételre nem kapunk támogatást. Nagyon kevés lehetőség van, amire pályázhatunk az Unióban és itthon.

Az elmúlt 15-20 évben gyakorlatilag nem adott nekünk semmilyen jelentős támogatást az állam. A kormány csak a külföldi tulajdonú nagy logisztikai cégeket finanszírozta, akik így jelentős piaci előnyre és befolyásra tettek szert az ágazatban a magyar fuvarozókkal szemben. A nemzetközi és a belföldi fuvarokat ugyanis nem nekünk adják, hanem annak, aki elviszi olcsóbban. Vagyis egy ukránnak, lengyelnek.

A keresletcsökkenéshez úgy tudunk csak alkalmazkodni, hogy csökkentjük a járműparkot és a dolgozói létszámot. A fuvardíjakon nem tudunk emelni, mert mindig van olyan, aki olcsóbban elviszi a munkát. Főleg hétvége felé jelentkezik ez a probléma, amikor a Nyugat-Európából hazatérők még olcsóbban elvállalják a fuvarokat, csak hogy hazajussanak a telephelyükig, és a sofőrjük is haza tudjon menni hétvégére, ne kelljen Budapest környékén hagyni a járművet. Amit hétköznap elhozunk normál piaci áron, azt a fuvarfeladatot ezek a vállalkozók pénteki napon akár 20-30 százalékkal kevesebbért is elvégzik. Az MKFE építene Budapesten kamionparkolókat, mindenféle szolgáltatással, hogy ott lehessen hagyni a járművet, de ez eddig még nem valósult meg.

A nagyfelhasználói útdíj-kedvezmény és a belföldi napidíj emelése sokat segítene

Az Árufuvarozói Tanács rendszeresen ülésezik. Próbáljuk elérni a nagy felhasználói útdíjkedvezményt, hogy akik belföldről sokat járnak autópályán, kapjanak 8 százalék kedvezményt az útdíjból.

A másik kezdeményezésünk a belföldi napidíj emelésére irányul. Egy nemzetközi fuvarnál 60 euró, vagyis majdnem 20 ezer forint a napidíja egy sofőrnek, míg a belföldes napidíj 3 ezer forint. Ezt szeretnénk 8 ezer forintra felemelni.

Eddig nem kaptunk pozitív visszajelzést az illetékes minisztériumoktól, hogy lesz-e erre lehetőség az év második felében, vagy a jövő évi adótörvényekben. Pedig nagy segítséget jelentene, ha nagyobb lenne a költségtérítés.

 Állami sofőrképzés: nem jó, hogy ingyenes

Célszerű lenne felülvizsgálni az államilag támogatott és az OFA Nonprofit Kft. szervezésében megvalósuló hivatásos gépjárművezető képzés feltételeit, kötelezettségeit. A jelenlegi rendszer a résztvevő számára ingyenesen biztosítja a képzést, így azok is elvégzik a tanfolyamot, akik a szakma iránt nem elhivatottak és nem feltétlenül ebben a szakmában szeretnének elhelyezkedni. Érdemes lenne anyagi kötelezettségvállalást kérni a tanulóktól, mondjuk vállalniuk kellene, hogy a képzési költség 20-30 százalékát megfizetik. Így azok végeznék el a tanfolyamot, akik valóban sofőrként szeretnének dolgozni.

A kerülők és a TSM rendszer is növeli a költségeket

Meg kell említenem még, hogy egyre több mellékútról kiszorítják a kamionokat, ahol párhuzamosan vannak főútvonalak. Ezzel 50-60 kilométeres kerülőre kényszerítik a belföldes fuvarozókat. Ez nemcsak plusz időt, hanem több útdíj költséget is jelent, ha pedig lemennek egy mellékútra, akkor megbüntetik őket.

Gondot okoz a tengelysúlymérő rendszer pontatlansága is. Sokan ezért a maximális terhelhetőség 90-95 százalékáig tudják csak a járműveket terhelni, mert amikor kicentizték és csak 100 kilogrammal voltak az össztömeg alatt, akkor kijöttek a túlsúly bírságok. Ebből több száz, vagy akár ezer is lehet. A fellebbezések pedig nem igazán járnak sikerrel.

Mindenhol kisebb a fuvarozók költsége, mint itthon 

Ha a szektor nem kap hamarosan valamilyen segítséget, akkor nemcsak a kicsik, de a közepes és a nagy fuvarozók is csődközeli helyzetbe kerülnek. Csak azok a vállalkozók tudnak fennmaradni, akiknek nemcsak a fuvarozásból van bevételük, hanem van mellette egy kamionszervizük, egy mosójuk, logisztikai raktáruk, vagyis valamilyen más szolgáltatásuk.

Egy friss, a fuvarozók helyzetéről készült összehasonlító tanulmány szerint a környező országokban alacsonyabb költségekkel dolgoznak a fuvarozó vállalkozók, mint nálunk. Van, ahol a kötelező biztosítás olcsóbb, van, ahol az üzemanyag, vagy a járművezetők után fizetendő közterhek. Vagyis mindenhol kisebb költségek terhelik a fuvarozókat, mint itthon, ezért alakult ki a versenyhátrányunk. A magyar fuvarozók 2004-ben kezdődő szárnyalása 2010-től megtorpant, és azóta folyamatosan csökken a belföldi és a nemzetközi fuvarozás teljesítménye. Ha ezt nem állítjuk meg egy éven belül, az ágazat óriási veszteségeket fog elszenvedni.

A csökkent számú fuvarfeladatok, a csökkenő munkabérek mind előrevetítik, hogy a sofőrök várhatóan elmennek külföldre dolgozni, esetenként munkanélküliek lesznek. Sokan elhagyják a pályát, és kénytelenek lesznek más szakmát választani, mert a jelenlegi belföldi fuvarozásból lehetetlen tisztességesen megélni.

Szilágyi Katalin

A Fuvarlevél szerkesztősége azzal foglalkozik, hogy újságai, szakkönyvei és honlapja segítségével támogassa a szállítmányozó vállalkozások működését. Újságcikkeiben, szakmai írásaiban könnyen érthetővé teszi a magyar jogszabályi előírásokat, bemutatja az új technológiákat és megadja a választ az összes olyan kérdésre, amivel olvasói hozzá fordulnak.

Ügyfélszolgálatunk segítségével előfizetőink gyors és pontos szakmai választ kaphatnak felmerült kérdéseikre.

Hirdetés

Hirdetés megrendelése:
Telefon: 30/628-9945
E-mail: hirdetes@ujmedia.eu