A sikeres fuvarozók szakmai lapja

Ügyfélszolgálat: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu

A furgonok pörögnek, a 16 t feletti teherautók eladása visszaesett itthon

Az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA) közzétette az áruszállító járművek 2024 első féléves értékesítési adatait. Eszerint míg az új furgonok értékesítése 15%-kal nőtt tavalyhoz képest, a középnehéz teherautóké pedig 18,2%-kal, addig a 16 tonnánál nehezebb kategóriában szinte stagnálást látunk.

Az első félévben eladott furgonok 83,4%-a dízel volt. A benzinüzemű kisteherautók eladása 15,3%-kal emelkedett, 50 ezernél is többet tudtak belőlük eladni, és összességében 6%-os részesedése van ennek a meghajtásnak. Az elektromos akkumulátorral (beleértve a plug-in hibrideket is) futó furgonok csaknem 49 ezres eladása azonban csökkenést jelent (3,7%) a tavalyi év első félévéhez képest. Hazánkban 13.320 kisteherautót értékesítettek júniusig, ami 25,7%-kal magasabb szám, mint egy évvel ezelőtt. Ezek számottevő része dízel (10.578 darab), tisztán elektromosból 742-t adtak el. Az egyéb meghajtású kategóriában a tavalyi 305 darabhoz képest 1.591 darabot értékesítettek – ezek jellemzően valamilyen gázmeghajtású (LPG, LNG, CNG) járművet jelentenek.

Az európai adatokat nézve a 3,5-16 tonna közötti, középnehéz kategóriában az elektromosok és a plug-in hibridek növekedése figyelhető meg. A jelentős növekedés elsősorban a németországi eladásoknak köszönhető, ahol megduplázódott ezen meghajtású járművek száma a kategóriában. Továbbra is a dízelek dominálnak, 92%-os részesedéssel. Hazánkban júniusig 271 járműeladást regisztráltak ebben a kategóriában, ebből 15 elektromos/plug-in hibrid.

A 16 tonna feletti kategóriában összességében 0,3%-kal (700 darab) több új járművet adtak el az Unió­ban. Az eladások legdurvábban Litvániában estek vissza: több, mint 50%-kal. Spanyolországban viszont 21,7%-kal több kamiont adtak el, mint 2023 első félévében. Ebben a súlykategóriában az elektromosok és plug-in hibridek eladása 55,2%-kal növekedett az előző év azonos időszakához képest, ami 607 darabot jelent. A dízel meghajtás aránya még mindig 96%. A zöldítésben az első helyen Németország áll, ahol az idei első félévben 579 elektromos töltésű járművet regisztráltak. Magyarországon összesen 2.765 új, 16 t feletti járművet regisztráltak az idén, 85 db-bal kevesebbet, mint 2023 első félévében. Ebből 3 volt elektromos meghajtású.

S.Sz.

A Fuvarlevél szerkesztősége azzal foglalkozik, hogy újságai, szakkönyvei és honlapja segítségével támogassa a szállítmányozó vállalkozások működését. Újságcikkeiben, szakmai írásaiban könnyen érthetővé teszi a magyar jogszabályi előírásokat, bemutatja az új technológiákat és megadja a választ az összes olyan kérdésre, amivel olvasói hozzá fordulnak.

Ügyfélszolgálatunk segítségével előfizetőink gyors és pontos szakmai választ kaphatnak felmerült kérdéseikre.

Hirdetés

Hirdetés megrendelése:
Telefon: 30/628-9945
E-mail: hirdetes@ujmedia.eu