A sikeres fuvarozók szakmai lapja

Ügyfélszolgálat: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu

A fuvarozószervezetek eltörölnék a GKI vizsgát és a szakmai irányítók vizsgáját

Töröljék el a GKI képzés és a szakmai irányítói tanfolyam utáni hatósági vizsgát  – ezt kéri az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól a négy legnagyobb szakmai szervezet. A NiT Hungary, FUVOSZ, MKFE és az Országos Taxis Szövetség, közös levélben fordultak Palkovics László miniszterhez.

A szervezetek egyetértenek abban, hogy a jogszabályi változások és a technológiai fejlődés miatt nélkülözhetetlen a rendszeres felkészítés és továbbképzés. A felújító képzéseket szervező iskolák meg tudnak felelni a magas szintű képzési programnak, megfelelő minősítéssel rendelkeznek és átlátható hatósági adatszolgáltatást biztosítanak. Azt viszont semmi nem indokolja, hogy a képzések után még külön hatósági vizsgát kelljen tenni a járművezetőknek és a szakmai irányítóknak.

A szervezetek a közös levélben arra is felhívják a figyelmet, hogy a vizsgadíjak, az esetenként több hetes várakozási idő, a vizsga helyszínére utazás, a munkából kiesés mind rendszeres és jelentős költséget ró az ágazat szereplőire, több tízezer járművezetőre és munkáltatóikra. Miközben a tanfolyamokat lezáró hatósági vizsgák nem jelentik a közlekedésbiztonság javítását.

A képzés legyen csak kötelező, ne a vizsga

Jelenleg a hivatásos gépkocsivezetőknek 5 évente kell megújító szakmai tanfolyamon részt venniük, amit vizsgával kell zárni. A kötelező utánképzést uniós kötelezettség írja elő, de ezek a szabályok nem tartalmaznak egyben vizsgakötelezettséget is. Az EU-tagállamok többségében nincs is ilyen előírás.

A szakmai irányítóknál az uniós dokumentum magát a továbbképzést sem teszi kötelezővé, ezt is csak lehetőségként biztosítja a tagállamoknak. Vizsgakötelezettség itt sincs az uniós elvárások között.

A szervezetek szerint ráadásul a vizsga nem is éri el a kívánt célt – amennyiben a cél a hasznosítható tudás megszerzése és annak bemutatása lenne. A vizsgakényszer a képzőket arra kényszeríti, hogy hatékony oktatás helyett azzal foglalkozzanak, hogy  a hallgatók bemagolják a tananyagot. Éppen ezért azt javasolják, hogy az érintett rendeletek módosításával töröljék el

– a GKI továbbképzés utáni hatósági vizsgát

– a szakmai irányítók továbbképzése utáni hatósági vizsgát és

– a taxisok és a személyautós személyszállítók uránképzése utáni hatósági vizsgát.

Mindezekhez kormányrendeletek és miniszteri rendelet módosítása szükséges. Így, bár a levelet az érintett miniszternek küldték a szervezetek, az enyhítéshez a kormány döntésére, azaz a miniszterelnök egyetértésére van szükség.

Nagy Csaba

A Fuvarlevél szerkesztősége azzal foglalkozik, hogy újságai, szakkönyvei és honlapja segítségével támogassa a szállítmányozó vállalkozások működését. Újságcikkeiben, szakmai írásaiban könnyen érthetővé teszi a magyar jogszabályi előírásokat, bemutatja az új technológiákat és megadja a választ az összes olyan kérdésre, amivel olvasói hozzá fordulnak.

Ügyfélszolgálatunk segítségével előfizetőink gyors és pontos szakmai választ kaphatnak felmerült kérdéseikre.

Hirdetés

Hirdetés megrendelése:
Telefon: 30/628-9945
E-mail: hirdetes@ujmedia.eu