A sikeres fuvarozók szakmai lapja

Ügyfélszolgálat: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu

Egyre jobban rászállnak az osztrák hatóságok a keleti fuvarozókra – állítja egyik olvasónk. Az ő cégének néhány héten belül két olyan esete is volt, amikor szerinte az ellenőrök szándékosan keresték a hibát, csak hogy büntetést szabhassanak ki.

Többen állítják: az osztrákok szinte csak a pénzbehajtásra utaznak, s mondvacsinált indokokkal büntetik meg a keletről jött teherautók sofőrjeit. Néha nem is a bírság a lényeg, hanem az, hogy a fuvarozónak igénybe kelljen vennie a közeli – és jó drága – helyi szerelő szolgáltatásait. A lényeg: a sofőr elég sok pénzt hagyjon Ausztriában.

Olvasónk elképzelhetőnek tartja, hogy túl sok magyar fuvarozó bonyolódott kabotázsügyekbe az elmúlt két évben. az osztrákok megelégelték a piacukat elvevő magyar fuvarozók ténykedését, s most ahol tudnak, ott tesznek keresztbe a keletről érkező versenytársaknak. Ebben pedig a hatóságuk is jó partner.

Olvasónk egyik esete a határ közelében történt. Egy Magyarország felé tartó, 12 tonnás autót állítottak meg az osztrák közúti ellenőrök. A sofőr elmondása szerint a kocsit rázópadra állították, olyanra, amin a 24 tonnás kamionokat szokták vizsgálni. Szerencsére hibát nem találtak, bár az egyik ellenőr vizsgálat közben megjegyezte, hogy mintha lazák lennének a kerék rögzítőcsavarjai.

Az eddig hibátlan csavarok a hazaúton valóban meglazultak, sőt, több el is pattant közülük. A sofőr szerint a vizsgálat során akkora erővel feszítették szét a jármű kerekeit, hogy az okozta az eddig hibátlan csavarok hirtelen elöregedését. Ezt igazolni már senki nem fogja.

Egy másik esetben szintén 12 tonnás teherautó volt a szenvedő alany. A kocsi szinte teljesen új, biztosan nincs rajta hiba. Az ellenőrök mindent megnéztek rajta, jó 20-25 percig vizsgálódtak, még a gumik profilmélységét is lemérték. Végül azt hozták fel, hogy a légrugó borításán látható egy karcolás. A sofőr – aki jól beszél németül, nem lehetett volna „eladni” az ellenőrzés során – azt is elképzelhetőnek tartotta, hogy ők maguk karcolták meg az ellenőrzéshez használt eszközzel. Mindegy. hibát találtak, s ez 900 euró büntetést jelentett. Továbbá kijelentették, hogy ez az autó innen csak trélerrel mehet tovább, mert hibás a fék. Szerencsére a fuvarozó gyorsan intézkedett, kiment, vitt új rugót, s a határon innen azonnal meg tudta javíttatni az autót. A szerelő is csak nézett, hogy minek ezt cserélni?

A legutóbbi eset aztán alig két hete történt, ekkor szintén a fékekkel volt a baj. Az ellenőr szerint nem egyformán fognak a fékek. Kiosztott 160 euró bírságot, s levetette a rendszámot. A tulajdonos a gyors ügyintézés után egy budapesti szervizben nézette meg a „hibás” fékeket. Kicsit állítottak rajta, s kész volt a munka. A hiba semmiképpen nem indokolta a túlzó hatósági szigort.

Olvasónk nem érti a szerinte túlzó hatósági fellépést. Azt mondja, korábban ez nem volt jellemző az osztrákokra, csak egy-két éve alakult ki ez a gyakorlat. Nagyjából azóta, mióta a magyar fuvarozók is feltűnhetnek az uniós belső piacokon. Ez lenne a külföldi versenytársak elüldözésének a módja?