A sikeres fuvarozók szakmai lapja

Ügyfélszolgálat: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu

A keleti országrészben több fuvarozó megy tönkre az e-útdíj miatt

Érdekes cikket közölt szombaton a napi.hu. Egy, az országos közgazdász vándorgyűlésen elhangzott előadás szerint az útdíj bevezetése rontotta az egész országrész versenyképességét.

Az elektronikus útdíj hatását azok a fuvarozók érzik meg kevésbé, akik főleg nemzetközi viszonylatban dolgoznak. Számukra a hazai útdíj csak az autó hazaérkezésekor és külföldre indulásakor jelentkezik, sok esetben csak néhány hetente egy-egy alkalommal. A magyar útdíjjal érintett szakasz csak a telephely és az első határállomás közötti távolság. Sok esetben e cégek át is terelték autóikat olyan útvonalakra, hogy hamarabb hagyják el az ország területét.

Minél messzebb van egy vállalkozás telephelye az országhatártól, annál mélyebben érinti az útdíjfizetés. Ebből a szempontból valóban a Kelet-Magyarországon dolgozó vállalkozások vannak rosszabb helyzetben. Nekik mindenképpen sok száz kilométert kell a magyar útdíjakkal érintett útvonalakon megtenniük.

Sokkal nagyobb a gond a csak belföldön dolgozó fuvarozóknál. Az előadás szerint, míg egy havi 8 ezer kilométert futó 4 tengelyes szerelvény korábban évi 235 ezer forint útdíjat fizetett, addig az új rendszerben ez 11,4 millió forint.

A konferencián elhangzott előadás szerint a probléma egyik jele, hogy a nagyobb, tőkeerősebb fuvarozó cégek számolnak be forgalomnövekedésről. Ennek az lehet az oka, hogy a térségben csökken a szállítási kapacitás. Főleg a kevés autóval dolgozó családi kisvállalkozások mennek tönkre, vagy állnak át teljesen a nemzetközi szállításra.

Önmagában már a tej árában is literenként 5-10 forintos költségnövekedést hozott az útdíj bevezetése – írja a közgazdász vándorgyűlés alapján a napi.hu. Egyes vállalkozásoknál ez 20 forintos növekedés is lehet. Nem csak a kész tej szállítására kell gondolni: az útdíj beépül a szarvasmarhák takarmányának szállításába, a termelőktől való begyűjtés menetébe, a csomagolóanyagok szállításába, a késztermék boltokba eljuttatásába. Ugyanakkor a legnagyobb kereskedelmi láncok nem fogadják el a termék árának növekedését az útdíjra hivatkozva. A költségnövekedést így a termelésben részt vevő feleknek kell viselniük.

A Fuvarlevél szerkesztősége azzal foglalkozik, hogy újságai, szakkönyvei és honlapja segítségével támogassa a szállítmányozó vállalkozások működését. Újságcikkeiben, szakmai írásaiban könnyen érthetővé teszi a magyar jogszabályi előírásokat, bemutatja az új technológiákat és megadja a választ az összes olyan kérdésre, amivel olvasói hozzá fordulnak.

Ügyfélszolgálatunk segítségével előfizetőink gyors és pontos szakmai választ kaphatnak felmerült kérdéseikre.

Hirdetés

Hirdetés megrendelése:
Telefon: 30/628-9945
E-mail: hirdetes@ujmedia.eu