A sikeres fuvarozók szakmai lapja

Ügyfélszolgálat: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu

A lengyel fuvarozók többsége nem emeli a fuvardíjakat 2023-ban

A lengyel cégeknek legalább a fele versenyhátránytól tart, ezért nem emeli 2023-ban az árait. 

Ezt állapította meg az Inelo Group nevű, digitális megoldások, GPS valamint a járművezetők munkaidejének elszámolására szolgáló szoftverek fejlesztésében nagyra nőtt lengyel vállalkozás a lengyel Közúti Közlekedési Intézettel együttműködve. A többi uniós tagállamhoz hasonlóan jelentős költségnövelő tényező volt Lengyelországban is az üzemanyagár emelkedése és az infláció. De a lengyel áruszállítók nyereségéből a legnagyobb részt a gépkocsivezetői bérek hasítják ki, amit kénytelenek folyamatosan emelni. A lengyel fuvarozók 60 százaléka az idén 25 és 50 százalék közötti fizetésemelést adott a gépkocsivezetőinek. 

A sofőrhiány immár több tízezerre tehető Lengyelországban, ez az oka az egyre emelkedő béreknek. Már 2022-ben is több, mint 21 százalékkal nőttek a sofőrfizetések Lengyelországban. 2022. volt az első év, amikor az európai fuvarozók saját bőrükön tapasztalták meg a Mobilitási Csomag hatásait. Ez alól a lengyel kisfuvarozók egy része kivonta magát, mert ők még nem alkalmazták teljes mértékben az új EU-s előírásokat. A lengyel gépkocsivezetők mai átlagfizetése 1.650 euró, vagyis több, mint hatszáz-ezer forint. 

Forrás: Verkehrsrundschau

A Fuvarlevél szerkesztősége azzal foglalkozik, hogy újságai, szakkönyvei és honlapja segítségével támogassa a szállítmányozó vállalkozások működését. Újságcikkeiben, szakmai írásaiban könnyen érthetővé teszi a magyar jogszabályi előírásokat, bemutatja az új technológiákat és megadja a választ az összes olyan kérdésre, amivel olvasói hozzá fordulnak.

Ügyfélszolgálatunk segítségével előfizetőink gyors és pontos szakmai választ kaphatnak felmerült kérdéseikre.

Hirdetés

Hirdetés megrendelése:
Telefon: 30/628-9945
E-mail: hirdetes@ujmedia.eu