A verseny győztes szemmel

Az elmúlt kilenc évben a közlekedésbiztonsági és vezetéstechnikai verseny több ezer magyar tehergépkocsi-vezetőt motivált a megmérettetésre. A szervező csapat pedig évről-évre igyekszik meglepni valami újdonsággal – kihívással – a versenyzőket. Ez idén sincs másképp, sőt!

A megmérettetésre benevező kamionsofőrökre először egy GKI-kérdésekből álló online teszt vár, amit adott időre kell megoldaniuk. Az elméleti tudás felmérése tehát az első lépcsőfok és egyben szűrő is az elődöntőbe jutáshoz.

A versenyzők a szervező csapattal fizikálisan ezt követően találkoznak az elődöntőn, ahol izgalmas ügyességi feladatok várnak a sofőrökre. A döntőben viszont már nem elég a rátermett manőverezés! Elméleti tudásukat használva a szituációkhoz megfelelően, a közlekedésbiztonság szabályait szem előtt tartva mérkőznek meg egymással a magyar kamionsofőrök a főnyereményért, ami idén nettó 2 millió forint.

A verseny történetében többször előfordult, hogy egy versenyző több év futamának az első helyéről letaszíthatatlan volt.

A verseny mindig új élményt nyújtott a sofőröknek!

És Te miért jelentkezel idén a versenyre?

Tudj meg többet az idei versenyről >>>

Minden jog fenntartva!
Ha a cikkből idézni szeretne, vagy az adatait fel kívánja használni, kérjük, linkkel jelölje meg a forrást.
Ha az egész cikket közölni szeretné, kérjük, forduljon szerkesztőségünkhöz.