A sikeres fuvarozók szakmai lapja

Ügyfélszolgálat: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu

Megjelent a sorban a harmadik energiapályázat is: lakásonként 520 ezer forintot lehet nyerni ablakcserére. Csak magánszemélyek pályázhatnak és csak saját lakásokra, azaz társasházak, panelházak ezúttal nem kaphatnak támogatást.

A 2014-es energiapályázatok közül ez a harmadik (korábban írtunk a kazáncseréről és a hűtőgépek beszerzéséről is). Ezen a kiíráson szintén csak a pályázatban érintett épületek tulajdonosai indulhatnak. A feltételek is hasonlóak a kazáncserére vonatkozó pályázat feltételeihez: panellakással nem lehet pályázni, s társasházi lakás is csak akkor lehet megfelelő, ha az épületben maximum 4 lakás található. Nem a társasház lehet a pályázó, hanem külön-külön a lakástulajdonosok. Új lakással senki nem vehet részt a pályázaton: feltétel, hogy a lakás használatbavételi engedélyének 2006. december 31. előttinek kell lennie. Csak lakott lakásra nyújtható be pályázat – ezt a pályázó nevére szóló 3 darab közüzemi számlával igazolni kell.

A pályázati keretből 2 célra lehet pénzt igényelni:

Az ablakcsere tehát kötelező eleme a pályázatnak. Csak olyan ablakot lehet beépíteni, ami rendelkezik önszabályozó szellőzővel is. Ez így drágább, de a szellőző beszerelését is el lehet számolni, az is támogatott költség.

A lakásonként elnyerhető maximális támogatás 450 ezer forint lehet csak ablakcserére, vagy  520 ezer, ha az ablakcsere mellett az árnyékolókra is akar költeni a tulajdonos. A támogatás a munka teljes költségének maximum a 40 százaléka lehet. Anyagköltséget, munkadíjat és szakértői díjakat (energetikai számítások díja, energetikai tanúsítás) lehet elszámolni. Anyagköltségből csak új termék vásárolható, a pályázathoz részletes árajánlatot kell benyújtani. Csak olyan ablak építhető be, melynek a hőátbocsátási értéke (U érték) fa vagy műanyag ablak esetén legalább 1,15, fém ablakkeret esetén 1,4.

Pályázni csak elektronikusan, az ügyfélkapun kkeresztül lehet. A kérelmeket október 28-tól lehet beadni november 15-ig, vagy a keret kimerüléséig. A pályázati anyag (űrlapok és útmutatók) az internetről tölthetők le a https://zbr-nyilaszarocsere.hu/ címről.

3 válasz

  1. Már a kazáncserével kapcsolatban is leírtam. Kevés pénz, mind megy a haveroknak. Közben meg ezermilliárdok tűnnek el nyomtalanul. Hülye kampányfogás az egész.

  2. Kérdés?A pályázat csak ablak cserére vonatkozik vagy lehet a pályázat része bejárati ajtó is

    1. A kiírásban a „külső nyílászáró” fogalmat használják, tehát lehet bejárati ajtó is. Belső ajtók viszont nem.