A sikeres fuvarozók szakmai lapja

Ügyfélszolgálat: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu

Belföldi fuvarozás

A jogász válaszol: Kiszabható-e a túlsúlybírság a sofőrre?

Tengeri konténereket szállító olvasónk tengelytúlsúly miatt kapott büntetést. A bírságot azonban nem a jármű üzembentartójára szabták ki, hanem a sofőrre. Fuvarozónk azt szeretné tudni, hogyan kaphat túlsúlybírságot a sofőr? Kissé szokatlan, hogy a bírságot a gépkocsivezető ellen szabták ki, hiszen a közúti közlekedésről szóló törvény szerint a jármű üzembentartója felel

Tovább »
Bérek és járulékok

Sok vállalkozásnál volt évközi béremelés

A vágtató infláció és a rezsi drágulása miatt az év eleji béremelések már elvesztették értéküket. Egyre nagyobb a nyomás a munkáltatókon, hogy év közben is emeljenek a béreken. Olvasóink kö­rében végzett felmérésünkből az derül ki, hogy a cégek kétharmada már emelt az idén, sőt, majdnem minden ötödik cég többször is

Tovább »
interjú

Sofőr bérek: kettős szorításban a szakma

Sorozatunkban a fuvarozás, szállítmányozás, logisztika területén dolgozó szakemberek tesznek fel egymásnak a szakmát érintő kérdéseket. Novemberben aki válaszol és kérdez Gyulai Krisztina, az INCON-Logistic Kft. vezetője.   Az aktuális kérdés: Véleménye szerint a sofőrök bérezésének átalakításával vonzóbbá, elismertebbé lehetne tenni a szakmát? Nagy esély van arra, hogy a munkáltatók jövőre

Tovább »

A hatékonyság növelésével orvosolható a sofőrhiány

A magyar fuvarozás egyik legnagyobb problémája, a sofőrhiány és annak következményei voltak a témái a NiT Hungary és az MKFE által rendezett „Kincs ami nincs“ konferencia második felvonásának. A helyzetelemzésen túl megismerhettünk néhány jó gyakorlatot és megoldási javaslatot is.  Több a fuvarozó, kisebb a teljesítmény Az árufuvarozó vállalkozások száma 2014 óta dinamikusan növekszik, de ez […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Belföldi fuvarozás

Rakománylopások Európában

Minél bonyolultabb egy térség szállítási logisztikája, annál nagyobb az esélye a rakománylopásoknak, rablásoknak. Ezek elkövetésében ma már nem a magányos bűnözők, hanem nemzetközi, szervezett bűnözői csoportok állnak az élen. Gyakori a belső segítség is, amikor egy adminisztrátor adja a tippet, vagy maga a sofőr segít eltéríteni teljes szállítmányokat. A rakománylopás

Tovább »
Előfizetői tartalom

Hogyan csökkentsük a fogyasztást?

Egyre nehezebben követhető az üzemanyagok árának vég nélküli emelkedése, s arra is kevés esélyünk van, hogy az áremelkedést egy az egyben át tudjuk hárítani a fuvardíjakkal a megbízókra. Így minden praktikára szükségünk van, amivel csökkenteni lehet a járművek fogyasztását. Egyetlen százaléknyi fogyasztáscsökkentés autónként 250-300 ezer forint megtakarítást jelenthet egy évben. Egy jól kihasznált, minden nap […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
561

Tájékoztató kampány a hétvégi pihenőről

Elsősorban a sofőrök számára indított tájékoztató kampányt az Európai Bizottság a hétvégi pihenők és a kötelező hazautazás szabályairól. Egy nyári felmérés szerint ugyanis a nemzetközi kiküldetésben dolgozó járművezetők gyakran nincsenek tisztában a jogaikkal. Ezért nem is tudnak arról, ha munkáltatójuk nem tartja be a szociális jogokkal kapcsolatos uniós szabályokat.  „Ön hol tölti a heti rendszeres […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Előfizetői tartalom

Elhanyagolt pihenőhelyek a német autópályákon

A német autóklub 50 kisebb, autópálya melletti WC-s pihenőhelyet tesztelt. Nézték a szaniterek, a kültéri létesítmények állapotát, vizsgálták, hogy mekkora a forgalom, mennyire lehet parkolni, és mennyire biztonságos az adott pihenőhely. Az eredmény felemás lett… A pihenőhelyek fele sem kapott jó minősítést  Az ötven vizsgált pihenőhely a leghosszabb autópályák mentén található. A tapasztalat az volt, […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Belföldi fuvarozás

Valószínűleg részben törlik el GKI felújító vizsgát

A távoktatásban marad a vizsga, azoknak viszont, akik személyesen vesznek részt a tanfolyamon, valószínűleg jövőre már nem kell vizsgát tenniük a felújító képzés után. Ez a rendszer látszik most körvonalazódni, de még csak bejelentés van, jogszabály nincs. 2023-tól a jelenléti tanfolyami rendszerben végzett GKI felújító képzés után nem kell vizsgát tenni – jelentette be Érsek […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Adózás

Egyszerűbb adózást kapnak a kisvállalkozók

Két jelentős adózási könnyítést tartalmaz a kisvállalkozások számára a kormány jövő évre vonatkozó adózási törvényjavaslata. Az átalányadózóknak a mostani havi helyett csak negyedévente kell majd járulékbevallást beadniuk és járulékokat fizetniük. Ez sokak számára tényleges járulékcsökkenést is magával hoz. Mellette egyszerűsödik a helyi iparűzési adó is – 12 milliós bevételig évi 50 ezer forint helyi adót […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Előfizetői tartalom

Mit kezdjünk a gyorshajtás bírsággal, ha már nincs nálunk a sofőr?

A gyorshajtás az egyik leggyakoribb bírságtétel, ráadásul a fizetési felhívást mindig utólag, gyakran hónapok múlva kapjuk meg. Megtörténhet, hogy a szabálysértő kollégának már se híre, se hamva, mire a büntetés megérkezik. Mit tudunk ezzel a helyzettel kezdeni? A gyorshajtásra hazánkban az objektív felelősség elve érvényes. Nincs már olyan, hogy a járművezető személyét nem sikerül tisztázni, […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Belföldi fuvarozás

Segítség, valaki lenyúlta az üzemanyagkártyámat!

Sajnos előfordul, hogy a tankolókártya elveszik, vagy valaki nemes egyszerűséggel lenyúlja. Hogyan előzzük ezt meg, mit tegyünk és kihez forduljunk ilyen esetben? És vajon felelős-e a gépjárművezető azért, ha az elvesztett kártyájával más tankol?   A Jolly Joker üzemanyagkártya Egyre népszerűbbek a tankolókártyák: rengeteg nemzetközi elfogadóhely van, nem kell öt különböző valutát hurcolni magunkkal. A legtöbb […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Előfizetői tartalom

Jövő év végére készülhet el a röszkei átkelő bővítése

Örökzöld probléma, hogy hazánk déli és keleti határain szinte állandósultak a ki- vagy belépésre váró kilométeres teherautósorok. A problémát a nem megfelelő határátkelő és a kevés vámos mellett az is okozza, hogy sokan a határon akarnak vámoltatni. Remélhetőleg a röszkei átkelő fejlesztésével és a fuvarozók belterületi vámhivatalokhoz terelésével csökken a várakozással töltött órák száma. A […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Biztosítás

Kell-e CMR a költöztetéshez? A jogszabály szerint nem, a gyakorlatban mégis kell

Vita támadt egy árufuvarozói szakmai irányítói vizsgán az oktató és egy fuvarozó között. Kollégánk szerint nemzetközi költöztetéskor nemzetközi CMR fuvarlevelet kell kitölteni, az oktató ennek az ellenkezőjét állította. Kinek van igaza? A kérdésre Kara Attila, a Magyar Költöztetők Szövetségének elnöke segítségével válaszolunk. A CMR Egyezményt az 1971. évi 3. törvényerejű rendelet hirdette ki. Az egyezmény […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Belföldi fuvarozás

Áruszállítás és autómentés: 40 vagy 80 százalékos költséghányad?

Az átalányadózást sok korábbi katás választotta. Van, aki jól járt vele, van, aki kevésbé. Tény, hogy jóval összetettebb, mint a korábbi katánk volt, ezért nem meglepő, hogy sok kérdés merül fel. Most nézzük meg, hogy mit kell tudni arról az esetről, ha a vállalkozás nem csak egy tevékenységet végez. Esetünkben az áruszállítás mellett autómentéssel is […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »

Milyen engedélyre lesz szükségünk egy bosnyák-cseh fuvarhoz?

„Egy bosnyák fuvarra kaptam megbízást. Bosznia-Hercegovinából kellene Csehországba árut vinnem. Milyen árufuvarozói engedélyre lesz szükségem a megbízáshoz?” EU-n kívülre nem jó a közösségi engedély Bosznia nem tagja az EU-nak, így a közösségi engedély szóba sem jöhet. Kollégánk megbízása harmadik országos fuvarra szól, amihez vagy 3. országos bilaterális, azaz kétoldalú engedély kell vagy CEMT engedély, ha […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Cikkek

Mennyi lesz az uniós minimálbér?

Elfogadta az Európai Unió Tanácsa az uniós minimálbérről szóló irányelvet. A jogszabály hamarosan hatályba lép, a tagállamoknak azonban van még két évük arra, hogy bevezessék a saját jogrendjükbe. Mindenesetre már indulhat a találgatás, hogy mennyi lesz majd az új szabályok szerinti hazai minimálbér. A most elfogadott uniós szabályok a közös minimálbérről szólnak, de nem úgy, […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Belföldi fuvarozás

Fuvarozói engedély vegyes autóparkra

A fuvarozói engedélyekre vonatkozó előírások között korábban szerepelt a vegyes autóparkra vonatkozó előírás is. Ha egy vállalkozás zömmel furgonokkal dolgozott, de volt legalább egy 3,5 tonna feletti járműve is, akkor a teljes autóparkra be kellett szereznie a fuvarozói engedélyt. Ez a mondat azonban májusban, a furgonos engedélyek bevezetésekor kikerült a rendeletből. Mi vonatkozik most a […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Előfizetői tartalom

Vállalkozói kamatstop – még mindig a Széchenyi-hitelek a legolcsóbbak

Rögzítette a kormány a vállalkozói hitelek kamatát. Október közepére a kamatok erőteljes növekedésnek indultak, így arra kellett számítani, hogy a változó kamatozású hitelek havi törlesztőrészlete alaposan megemelkedik. A kamatstop fél évvel eltolta ezt, pillanatnyi szünethez juttatva a vállalkozásokat is.  A hitelkamatok rögzítését a többi árkorlátozó intézkedéssel együtt 2022 januárjában vezette be a kormány. Az első […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Előfizetői tartalom

Logisztikai beruházások: Fényeslitkén megnyílt a kontinens legnagyobb vasúti terminálja, magyar kikötő épül az Adrián

Októberben átadták Fényeslitkén Európa legnagyobb logisztikai terminálját. Az East-West Gate névre keresztelt beruházás egy éves rekordidő alatt valósult meg, és szinte minden tekintetben csúcsokat dönt. Triesztben pedig elkezdődhet a magyar kikötő építésének előkészítése. A területet már megvásárolta az állam. A tervek szerint raktárbázis és vámszabad terület várja majd a exportszállításokat bonyolító magyar vállalkozásokat. A 85 […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Előfizetői tartalom

Rossz billentési szám Ausztriában: jár az állásidő?

Olvasónk Ausztriába vitt árut. A fuvar napján azonban nem engedték lerakodni, mert a billentési száma a következő napra szólt. Kérdése: jár-e neki díjazás az állásidőre az elhúzódó várakozás miatt? – Ausztriában a lerakodást akkor lehet megkezdeni, ha megkapjuk az ún. billentési számot. Az esetek többségében ezt a felrakó vagy a speditőr kéri meg és adja […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Belföldi fuvarozás

Fiktív számlák – minden korábbinál több adatot lát és használ is a NAV

Az Online Számla rendszerével a NAV ma már rövid idő alatt képes kideríteni, hogy a számlán szereplő szolgáltatás valóban megvalósult-e. Aki számlát vesz valakitől, soha nem tudhatja, milyen az előélete a számlát kiállító cégnek, s nem figyeli-e a NAV a vállalkozás minden lépését. A közelmúltban egy kisebb aszfaltozás miatt bukott le egy vállalkozás fiktív számla […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Belföldi fuvarozás

10 százalékkal drágulhatnak a kötelezők

A 2023 évi kötelező felelősségbiztosítások díjait november 2-ig hirdetik ki a biztosítók, ezzel kezdetét veszi az év végi kgfb-kampány. Az “év végi fordulósoknak” november 11-ig kell megkapniuk a jelenlegi biztosítójuk ajánlatát. A meglévő szerződésük felmondására pedig legkésőbb december elsején éjfélig van lehetőségük. A kárkifizetések az idén csaknem 20 százalékkal nőttek,

Tovább »
Hírek

Jövőre kétszámjegyű költségnövekedést jósolnak a fuvarozóknak

A Belga Közúti Fuvarozási és Logisztikai Intézet (ITLB) megbecsülte a nemzetközi fuvarozók jövőre várható költségnövekedését. Az intézet előrejelzése szerint célországtól függően 12,19-13,41 százalékos emelkedésre számíthatunk. A belga intézet a költségnövekedést a fizetések emelése és  az üzemanyagárak változása mellett a következő tételekkel magyarázza: az infláció, 25 %-os vételár-emelkedés a járművek vásárlásakor,

Tovább »
Hírek

Biztonságos és védett parkolók fejlesztésére lehet pályázni

Az Unió döntése értelmében 250 millió eurós forrásra lehet pályázni a biztonságos és védett parkolók hálózatának fejlesztésére (Safe and Secure Truck Parking Areas, rövidítve: SSTPAs). Az IRU örömmel fogadta az új pénzügyi támogatást, de a források hatékony felhasználása érdekében bizonyos szempontok átgondolását sürgeti. Szerintük a legnagyobb gond, hogy az önrész

Tovább »
Hírek

Aláírták a dél-erdélyi autópálya hiányzó szakaszának építési szerződését

Aláírták az A1-es dél-erdélyi autópálya hiányzó szakaszának tervezési és kivitelezési szerződését. A hegyek között haladó 9,13 kilométeres Mardzsina (Margina) – Holgya (Holdea) pályaszakasz, amely egy két kilométeres alagutat is magába foglal áfa nélkül 1,826 milliárd lejbe (159,77 milliárd forintba) fog kerülni. A tervezést 11 hónap alatt, a kivitelezést pedig 34

Tovább »
Hírek

Kirgizisztán csatlakozott az e-CMR-hez

Az Egyesült Nemzetek Szervezetében 2011 óta elérhető a digitális fuvarlevél rendszere, az e-CMR, amihez eddig 32 ország csatlakozott. Az e-CMR növeli a fuvarozók versenyképességét a számlázás felgyorsításával, az ágazat vállalkozásai így hamarabb hozzájuthatnak a fuvardíjukhoz. Ehhez a papírmentes rendszerhez csatlakozott 2022-ben Kirgizisztán. Forrás: iru.org, MKFE

Tovább »
Hírek

Beszállnak a fuvarozásba a hidrogénnel működő kamionok

A hidrogén a mai árak mellett életképes vetélytársa lehet a foszilis üzemanyagoknak, de különösen azért lehet a jövő hajtóanyaga, mert a hidrogénnel üzemelő motorok semmiféle káros anyagot nem bocsátanak ki a levegőbe. Német állami támogatással most elindul egy kutatás, ami a hidrogénhajtású teherautók szállításban történő alkalmazhatóságát és fenntarthatóságát vizsgálja. A

Tovább »
Hírek

Földgáz helyett biogázzal üzemel az Iveco

Az Iveco haszonjármű gyártó, a GLS Italy szállítmányozó és a Vulcangas gázszolgáltató cégek nemrégiben felavattak egy új biogáz gyártó üzemet Olaszországban. A mezőgazdasági hulladékból készült biometán nagyban hozzájárulhat a közlekedés szén-dioxid kibocsátásának csökkentéséhez. A gyártás során használt anyagoktól függően akár negatív szén-dioxid mérlegű is lehet a folyamat. A gyár a

Tovább »
Hírek

AdBlue hiány fenyeget Németországban

A német AdBlue igény 40 százalékát előállító gyár, a Piesteritz GmbH szeptemberben három hétre már leállt a gyártással. A leállást azzal magyarázták, hogy a német állam új adót vetett ki a gázra, ami ellehetetleníti a gyárat. Három hét szünet után végül állami támogatással ismét beindult az AdBlue termelés. Ám félő,

Tovább »