A sikeres fuvarozók szakmai lapja

Ügyfélszolgálat: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu

Végleges formájában is elfogadta az Európai Parlament a bérelt járművekre vonatkozó irányelv módosítását. Ez azt jelenti, hogy a fuvarozók külföldi rendszámú teherautókat is használhatnak majd fuvarozásra. Ennek időtartamát a kormányok korlátozhatják, de legalább két hónapra mindenképpen engedélyezni kell majd a használatukat.

A bérelt járművek használatát egy uniós irányelv szabályozza, ennek a frissítésén már 5 éve dolgoznak az uniós testületek. Az eddigi szabályozásban ugyanis túl sok volt a korlátozás. Például ma még csak csak olyan járművet lehet használni a nemzetközi fuvarozásban, amit a fuvarozó székhelye szerinti országban regisztráltak. Azaz magyar fuvarozó csak magyar autóval dolgozhat külföldön, még rövid időre sem bérelhet például egy német rendszámos vontatót.

Elfogadta az Európai Parlament a módosításokat

A korlátozásokat az új szabályozás sem törli el teljesen, de jelentősen megkönnyíti a járműbérlést. A fuvarozók, vagy akár a lízinggel foglalkozó vállalkozások ezentúl rövidebb időre másik tagállamból is bérelhetnek teherautót. Ez felhasználható arra, ha átmenetileg megugró kereslettel kell megbirkózniuk, vagy ki kell váltaniuk egy meghibásodott vagy sérült járművet.

A most elfogadott jogszabály egy irányelv, tehát ennek előírásait a tagállamoknak még bele kell foglalniuk saját szabályaikba. Ebben lehetnek eltérések is, a helyi kormányok például korlátozhatják a bérelhető járművek számát és a bérlet hosszát is. Ezzel azt tennék lehetetlenné, hogy egy cég kizárólag a külföldről bérelt járművekre alapozza a működését. Azt azonban kötelező lesz lehetővé tenniük, hogy a fuvarozócégek évente legalább két hónapig használhassanak más tagállamban nyilvántartott bérelt teherautókat.

Korlátozásként a kormányok dönthetnek úgy, hogy 30 napos használat után előírják a nemzeti szabályok szerinti kötelező nyilvántartásba vételt. Ez lehet a legszigorúbb változat. Továbbá megszabhatják azt is, hogy hány ilyen bérelt járművet használhat egy vállalkozás. Annyit mindenképpen meg kell engedni, hogy legalább a vállalkozás összes járművének a 25%-a bérelt lehessen, de efölött a tagállamok már bevezethetnek saját előírásokat. Tehát ha akarják, akkor 25%-ra korlátozhatják a bérelhető járművek arányát.

Végül előírhatják, hogy a saját számlás szállításokra 6 tonna össztömeg fölött lehet-e használni az ilyen autókat vagy sem.

Ahogy korábban írtuk: a bérlet továbbra sem vonatkozhat arra az esetre, amikor a járművet személyzettel együtt biztosítja a tulajdonosa. Az autót kizárólag a bérlő vállalkozás személyzete vezetheti. Mindezekről a járművezetőnek hiteles igazolásokkal kell rendelkeznie. Az igazolások tartalma változatlan: a sofőrnél legyen ott a bérleti szerződés és a saját munkaviszonyát igazoló dokumentumok is. Ez utóbbival azt kell igazolnia, hogy a járművet bérlő vállalkozásnál dolgozik. Az eddigi szabályozás szerint csak a papírra nyomtatott igazolások voltak elfogadhatók, az új irányelv szerint elegendő lesz elektronikusan bemutatni a dokumentumokat.

2023 nyarától léphetnek életbe az új szabályok

Az irányelv módosítását az EU Parlament április 5-én elfogadta. Hivatalossá az aláírás és a hivatalos közlönyben való megjelenés után 20 nappal válik, ami májusra tehető. Ezt követően a tagállamoknak 14 hónapjuk lesz saját szabályaik kidolgozására. Most tehát azt látjuk, hogy legkésőbb 2023 nyarától léphetnek hatályba az új rendelkezések.

Nagy Csaba