Sztruhár István 35 éve sofőrködik. Őt kérdeztük arról, hogyan látja a járványhelyzetet, mennyire érzi magát biztonságban.
Sztruhár István
– Mennyire tartják be a biztonsági szabályokat a rakodóhelyeken?
– Nagyon komolyan veszik. A cégeknél már a portán lázat mérnek, bejelentkezés kell, kötelező a szájmaszk. Engem ez meg is nyugtat, mert biztonságban érzem magam, hiszen látom, mennyire betartja mindenki a szabályokat. Nem érintkezhetünk senkivel, a raktárossal sem. Csak bejelentkezünk, rátolatunk a rámpára, és akkor szállhatunk ki az autókból, amikor már meg van pakolva, az ajtót becsukjuk, és így kapjuk meg a papírokat nejlonzacskóban. Az autóban biztonságban vagyunk, persze mindenkinek saját felelőssége, hogy hol száll ki, hová megy, de maga a munka biztonságos. Innentől fogva már csak én tudok azért tenni, hogy ne legyek veszélyben. Nem szállok ki vásárolni, csak ha valami nagyon szükséges, akkor is maszkban, kesztyűben teszem.
– Kerültél-e olyan helyzetbe, hogy rakodnod kellett?
– Nem, ezt most tényleg komolyan veszik itthon is.
– Mennyire biztosított számotokra a védőfelszerelés?
– Nekünk a cég rögtön a kezdetekkor adott gumikesztyűt, maszkot, tárgyi fertőtlenítőt a kilincsekre, ajtókra, kézi fertőtlenítőt is. Még mielőtt ez országosan is jellemző lett volna, bennünket már elláttak a szükséges felszerelésekkel.
– Kötelező elvállalni a fuvarokat vagy van választási lehetőségetek?
– 60 év fölött vagyok, a cégnél megkérdezték rögtön a legelején, hogy mi a tervem, akarok-e dolgozni. Én elvállaltam, az élet nem állhat meg, úgy voltam vele, hogy ha vigyázok magamra, nem történhet baj. Vannak, akik nem vállalták be, fiatalok is, ebből nem volt probléma, hiszen mindenki maga dönti el, hogy milyen kockázatokat vállal. Én például Olaszországba ezért nem vállalok utat, a fiatalabak igen. Valakinek ezt is muszáj. Ők 2 hét karanténba vonulnak minden olasz út után, erre a cég nagyon odafigyel.
– Mi a helyzet a 65 év feletti vagy krónikus beteg sofőrökkel?
– Nálunk a nyugdíjasokat és a krónikus betegeket nem is engedik dolgozni, ott áll az autójuk a parkolóban. A technikai személyzettel ugyanez a helyzet, ha valaki 65 év felett van, vagy teszem fel, cukorbeteg, nem szabad dolgoznia.
– Hogyan látod, mennyire tartják be az emberek a korlátozásokat?
– Nagyon észrevehető a változás: nincs olyan forgalom se a városban, se az autópályákon. Az ipari zónákra meg még inkább igaz ez. Természetesen mindenütt vannak szabálysértő emberek, de meglátásom szerint 70-80%-ban betarják a korlátozásokat. Németországban például még a nagy bevásárlóközpontoknál is csak 15 bevásárlókocsi van kirakva, egyszerre csak ennyi vásárló tartózkodhat odabent. Az egymástól való 2 méteres távolságot is jelölik, azt be kell tartani. Szalagok vannak ragasztva a járólapra 2 méterenként, csak oda szabad állni, ha túlléped, már rád is szólnak. Volt olyan üzlet is persze, ahol fiatalok-öregek csőstül zúdultak be, de azért nem ez a jellemző. Az egyéni felelősségvállaláson múlik a dolgok nagy része. Nem érzem magam nagyobb veszélyben, mint mások, hiszen a cégünk és a külföldi cégek is mindent megtesznek a biztonság érdekében. Büszke vagyok a munkámra, mert úgy érzem, hogy általa én is hozzájárulok ahhoz, hogy minél gördülékenyebb legyen ennek a nehéz időszaknak az átvészelése. Amíg tudom, csinálom – jó szívvel és felelősséggel.
Horváth Orsolya
