A sikeres fuvarozók szakmai lapja

Ügyfélszolgálat: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu

Az autóbuszt vezetők számára véget ért az utolsó türelmi időszak is. 2013. szeptember 10. után már csak az ülhet a volán mögé, aki rendelkezik a szakmai képesítést igazoló GKI kártyával.

A sofőrök számára egy szakmai alapképesítés megszerzését egy 2007-ben hatályba lépett rendelkezés tette kötelezővé. Korábban a csak belföldön dolgozóknak nem kellett szakmai vizsgát tenniük. A 2007-es rendelkezés kimondta, hogy aki a jogosítványát e határidő után szerzi meg, annak egy szakmai alapképzésen is részt kell vennie ahhoz, hogy hivatásos sofőrként munkát vállalhasson. Aki korábban szerezte a jogosítványát, annak nem kellett alapképzésre mennie, ám őt is kötelezik a szabályok továbbképzések elvégzésére.

Ma minden hivatásos sofőrnek továbbképzésre kell mennie, legalább 5 évenként egy alkalommal. Első alkalommal ezt akkor kell megtenni, amikor a korábban 5 évre kiadott engedélye a sofőrnek lejár, de legkésőbb egy megadott határidőig.

A buszsofőrök számára ez a határidő járt le most szeptemberben. 2013. szeptember 10. után már nem vehet részt a forgalomban olyan buszsofőr, akinek nincs vagy alapképesítése, vagy elvégzett továbbképzése, s nem kapta meg ehhez a Gépjárművezetői Képesítési Igazolványt.

Ez a szabály minden buszsofőrre vonatkozik, aki D1, D1+E, D, D+E engedéllyel vezet. Nincs különbség a belföldi, külföldi munka, díj ellenében végzett, vagy saját számlás szállítás között, mindenképpen kell a vizsga és a GKI kártya. E nélkül hivatásos buszsofőr nem dolgozhat ma már. A képzés 60-70 ezer forintba kerül, ehhez jön még a 9-10 ezer forintos vizsgadíj és a kártya kiállításának 9900 forintos költsége. Továbbképzés esetén tanfolyamra nem kell menni, csak a vizsgát kell letenni.

A teherfuvarozók – C1, C1+E, C, C+E kategóriájú járművet vezetők – ugyanerre még egy évet kaptak: a GKI kártyát legkésőbb 2014. szeptember 10-ig kell beszerezniük. Tehát amelyik sofőr 2009 előtt kezdett hivatásosként vezetni és még érvényes a régi engedélye, annak még egy éve van arra, hogy a GKI kártyát megszerezze.

Sem most, sem később nincs szükség a GKI kártyára annak a sofőrnek, aki a következő típusok valamelyikébe sorolható járművet vezet:
· melynek a sebessége nem haladja meg a 45 kilométer/órát,
· melynek üzemben tartója a Magyar Honvédség, rendvédelmi szerv, tűzoltóság,
· mely műszaki-fejlesztési, javítási vagy karbantartási célból forgalombiztonsági vizsgálat alatt áll, vagy olyan új vagy felújított jármű, amelyet még nem helyeztek forgalomba,
· amelyet védelmi helyzetben vagy katasztrófa-elhárítás céljából használnak,
· amelyet gépjárművezető-képzésben oktatás és vizsgáztatás céljából használnak,
· amely személyes használatban van, és amellyel közúti közlekedési szolgáltatást nem végeznek,
· amellyel csak a járművet vezető munkája során használandó anyagot vagy felszerelést szállítanak és a jármű vezetése nem tartozik a gépkocsivezető elsődleges feladatához.