A sikeres fuvarozók szakmai lapja

Ügyfélszolgálat: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu

Kaszás Erzsébet Andrea

Ha magunk elé képzelünk egy kamionsofőrt, nem egy finom női alak jelenik meg előttünk. Kaszás Böbi egyike azon kevés nőknek, akik büszkén helyt állnak ebben a férfias szakmában.

Óvónőként kezdtem 2017-ben. Később mellékállásban elkezdtem dolgozni egy globális táplálkozási cégnek is. Ekkor vált az életem részévé az egészséges életmód. Mindezek után megismerkedtem a párommal, aki nemzetközi kamionsofőrként dolgozott. A szakma nem volt számomra idegen, hiszen édesapám és a testvérem is vállalkozó, így többször mentem velük, ha fuvar volt. A kapcsolatomat tekintve két lehetőséget láttam magam előtt: otthon ülve várom a páromat, hogy háromhetente két-három napot együtt tölthessünk, vagy megyek vele. Utóbbiban volt egy kis rizikó, hiszen egy kis kabinban vagyunk összezárva null-huszonnégy, de úgy gondoltam ez jó alkalom arra, hogy megismerjük egymást. Ha itt megférünk egymás mellett, a családi házunkban már sokkal könnyebb lesz. A másik tényező az anyagi vonzat volt. Az óvónőséget szívből csináltam, de a fizetésem nem volt elég az életben való haladáshoz. Már nem csak dolgozok, de pénzt is keresek.

A kamionozást nem érzem igazán munkának. Sokkal inkább a szabadságot jelenti. Úton vagyunk, utazunk, rengeteg érdekes helyet ismerhetek meg így. Bárhová megyünk, mindig körülnézek, kirándulok. Lehetőségem volt eljutni Milánóba és Párizsba is a munkáim során, ami hatalmas élmény volt. Ez a szakma a hozzám hasonló kalandvágyóknak való. 

Sok a vegyes páros

Nem gyakran találkozunk nőkkel a szakmában, de nem is ritkaság. A cég, aminél jelenleg is dolgozunk, sok olyan négykezes párost is foglalkoztat, akinek az egyik tagja nő, de találkoztam olyannal is, aki egyedül csinálja. Tőlem is kérdezték, hogy mennék-e egyedül. A válaszom nem, semmiképp. Vannak olyan fizikai munkák, mint például egy sérült vagy szoruló pótkocsiláb letekerése, amit nem tudok megcsinálni, vagy csak hatalmas szenvedéssel, háromszor annyi idő alatt, mint egy férfi. 

Vannak, akik sérelmezik is, hogy ugyanazt a fizetést kapjuk, mint a férfiak, mert a fejükben az él, hogy mi nem tolatunk, nem akasztjuk a pótkocsit, nem pakoljuk a léceket. Ez természetesen nem igaz. Engem a párom tanított meg mindenre. Ha kell, képes lennék egyedül is helyt állni, de nem akarok. De voltak pozitív tapasztalatok is, különösen Magyarországon. Itt kevésbé gyakoriak a női sofőrök, ezért az emberek meglepődnek, ha ilyennel találkoznak. Több olyan alkalom is volt, mikor odajöttek hozzám és gratuláltak, bíztattak, amiért ezt a szakmát választottam.

Nem zárja ki az egészséges életet

A kamionozás teljesen más életmódot követel, de most is figyelek az egészségemre. Amikor lehetőség adódik, futok, sétálok vagy kirándulok. Az étkezésre különös figyelmet fordítunk a párommal. Az egészséges életvitel nem lehetetlen azoknak sem, akik folyamatos mozgásban vannak. Ugyanakkor tervezést igényel. Mindig készüljünk előre! Főzzünk több napra és dobozoljunk! Van egy zárt Facebook csoportom, a ,,Most élj jól!”, ahol táplálkozással kapcsolatos tanácsokat adok. Emellett a kamionos kalandjaimat, kirándulásaimat is megosztom az „Egy Lány a kamionból” Facebook oldalamon. Mindkét helyen szeretettel várok, minden érdeklődőt!

Németh Virág