A sikeres fuvarozók szakmai lapja

Ügyfélszolgálat: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu

Egyetlen napot adott a kormány arra, hogy a szakmai szervezetek véleményezhessék az EKAER bevezetéséhez kapcsolódó végrehajtási rendeleteket. Két héttel a rendszer bevezetése előtt a rendeletek még mindig nem jelentek meg, de legalább már a tervek elolvashatók a kormány honlapján.

Kockázatos termékek

Alig lesz olyan áru, ami ne kerülne a kockázatosként megjelölt termékek közé. Jövőre így szinte mindennek a szállítása fokozott ellenőrzés alá kerül, s milliárdokat kell majd a kereskedőknek biztosíték gyanánt elkülönített számlán parkoltatniuk. Számítani arra lehetett, hogy a cukor, az étolaj, s talán néhány, hasonlóan nagyobb áfacsalással érintett termékcsoportot sorol ebbe a körbe a kormány. Ehhez képest a rendelettervezet oldalakon keresztül sorolja a kockázatosnak minősülő termékeket. Belekerült a listába szinte az összes élelmiszer, zöldség, gyümölcs, ruházati termék, ipari termék, de még a zsebkendő és a sóder is.

Az EKAER, azaz a januártól bevezetendő Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer két csoportba sorolja a szállítandó termékeket. Kiemel úgynevezett kockázatos termékeket, s ezekre fokozott ellenőrzést ír elő, sokkal több adatot kér be a szállítás megrendelőjétől. A kockázatos termékek szállítását akkor is be kell jelenteni, ha az nem útdíjköteles járművel (3,5 tonna alatti teherautóval, vagy akár személyautóval) történik, de az egy címzett számára szállított termék eléri az alábbi mennyiségeket:
• egy bizonyos termékből 200 kilogramm, vagy a 250 ezer forint áruérték,
• különböző termékekből egy címzett számára 500 kilogramm, vagy 1 millió forint áruérték.

Aki kockázatosnak számító terméket fuvaroztat, annak kockázati biztosítékot kell majd letennie. A biztosíték összege a bejelentés előtti 60 napban szállított termékek adó nélküli érétkének 15 százaléka. A biztosítékot elkülönített számlára kell befizetni, vagy bankgaranciával lehet igazolni. Rendszeres termékimporttal foglalkozó társaság esetén ez azt jelenti, hogy a forgalmuk 15 százalékát folyamatosan lekötve kell tartani. Egy könnyítés van: nem kell biztosítékot adnia annak, aki szerepel a köztartozásmentes adózók listáján.

A rendeletterv szerint a kockázatos termékek közé kerül szinte valamennyi élelmiszer (húsok, húskészítmények, zöldségek, gyümölcsök, olajos magvak, cukrok, állati takarmányok), a homok, sóder, kátrány, bitumen, aszfalt, kenőanyagok, benzinadalékok, tűzifa, hasábfa, minden ruházati termék és cipők (a felsorolás nem teljes).

Kockázatos élelmiszerek külföldről történő szállításához EKAER számot csak az igényelhet, aki az első magyarországi tárolási helyet már bejelentette.

EKAER igénylése

Az EKAER szám igénylése elektronikus felületen történik majd, az ügyfélkapun keresztül. A szám 15 napig érvényes. Ha változás történik, akkor vissza is lehet vonni a már kiadott azonosítót.

Fuvarozóknak mit kell tenniük?

A fuvarozóknak külön bejelenteniük nem kell semmit. Csak arra kell vigyázniuk, hogy az EKAER szám nélkül nem szállíthatnak árut. Tehát nekik is pontosan tudniuk kell, hogy mikor van szükség az EKAER számra és mikor nem. Ha pl. EKAER-köteles szállítást végeznek, akkor semmiképpen sem lehet eltérni annak adataitól – nem lehet autót cserélni, lerakóhelyet megváltoztatni, másik fuvarcégnek árut átadni. A szállítás csak a bejelentett adatoknak megfelelően történhet.

Kattintson ide, itt olvasható a kockázatos termékek listája (miniszteri rendelet terve)