A budapesti teherforgalmi rendelet váratlan módosításával és a drasztikus övezeti behajtási díjemeléssel kapcsolatban fogalmazott meg közös levelet a NiT Hungary és az MKFE Karácsony Gergely főpolgármesternek.
Mint arról korábban beszámoltunk, 2025. január 1-jétől megváltozott a budapesti teherforgalmi behajtási rendelet; változott a díjszámítás módja, jelentősen emelkedtek a díjtételek, és módosultak a kedvezményekre vonatkozó szabályok is.
Az új számítási módszerrel a behajtási hozzájárulások díja drasztikusan megemelkedett: a változás átlagosan háromszoros, de akár ötszörös vagy annál magasabb díjnövekedést is jelenthet a fuvarozóknak.
A fuvarozó szervezetek sérelmezik, hogy az új behajtási rendszerről előzetesen nem egyeztettek a szakmai szervezetekkel, és a díjemelésről nem kaptak előzetes tájékoztatást az érintett vállalkozások, ezért arról a megbízóik felé sem tudtak referálni.
Az új díjtételek bevezetése úgy történt meg, hogy arról gyakorlatilag csak a bevezetést követően, a 2025-ös év első napjaiban szerezhettek tudomást az érintettek. A szervezetek konstruktív párbeszédet sürgetnek a városvezetéssel, amelynek eredményeként a jelenlegi szabályok és díjtételek felülvizsgálatára is lehetőség nyílik.
Forrás: Nit Hungary