A sikeres fuvarozók szakmai lapja

Ügyfélszolgálat: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu

Ez év végéig igényelhető még a bankoktól a második Növekedési Hitelprogram – ez a legolcsóbb hitel, amit vállalkozás igénybe vehet. Az államilag támogatott hitel fix kamata 2,5 százalék, s akár milliárdos összeget is fel lehet venni 10 éves futamidőre. Ha egy vállalkozásnak van fedezete és a fejlesztéséhez hitelre van szüksége, akkor ennél kedvezőbb lehetőséget nem tud találni.

A Növekedési Hitelprogramot 2013 nyár elején hirdette meg a Magyar Nemzeti Bank. Az állami forrásokból nyújtott 2,5 százalékos hitelhez a kereskedelmi bankokon keresztül lehetett hozzáférni. A programot ebben az évben is meghosszabbították. A második szakaszban, csak ebben az évben már több mint 400 milliárd forint hitelt helyeztek ki vállalkozásokhoz. Majdnem 10 ezer vállalkozás jutott pénzhez ebből a keretből. Legutóbb szeptember elején jelentették be, hogy a nagy érdeklődés miatt még 500 milliárd forinttal megnövelik a keretet. Ez a pénz még 2014. december 31-ig igényelhető, év végén véget ér a hitelprogram is. Az igényeket úgy kell időzíteni, hogy nem december végéig lehet beadni a kérelmeket, hanem eddig az időpontig lehet szerződést kötni a hitel kihelyezésére.

A 2,5 százalékos hitel minden olyan cégnek jó lehetőség, amely fejleszteni akar, és ehhez fel tud mutatni valami fedezetet. Fedezetre ugyanis szükség van a pénz eléréséhez. A hitel három különböző célra vehető fel:
• új beruházásokra, fejlesztésre (pl. gépvásárlás, építés, bővítés, ingatlanvásárlás)
• forgóeszközök finanszírozására (pl. árukészlet vásárlása)
• korábban felvett forinthitel, vagy devizahitelek kiváltására
• EU-s pályázat önrészére.

Újra le kell írnunk: ennél a 2,5 százalékos kamatozású lehetőségnél jobbat piaci alapon nem találni. Ennek az évi 2,5 százalékos költségnek minden banki díjat tartalmaznia kell: a kamatot, a banki költségeket és a bankgarancia díját is. Ez kiváló lehetőség például arra is, hogy a vállalkozások kiváltsák a jelenleg sokkal magasabb kamatokkal futó devizakölcsöneiket is.

A hitelből autó és ingatlan is vásárolható. Személyautót nem lehet venni ebből a keretből (a vegyes használatú, nagy rakodóterű kocsik közül azt meg lehet venni, aminek 8704 a vámtarifaszáma). Személyautót csak akkor lehet vásárolni, ha a cég taxizással, személyautós személyszállítással foglalkozik. Teherautót korlátozás nélkül lehet a hitelből vásárolni.

Az a vállalkozás kaphat hitelt, melynek nincs lejárt köztartozása, lejárt hiteltartozása, tud biztosítékot felmutatni és megfelel a banki hitelképességi vizsgálaton. A hitelt igénylő vállalkozásokkal szemben megkötés még, hogy a hitelprogram indulása, azaz 2013. augusztus 31. után alapított vállalkozások nem pályázhatnak.

A felvehető összeg nagysága a hitelt folyósító banktól is függ. Az Unicredit például csak 10 millió forint fölötti kérelmekkel foglalkozik. Az Erste Bank már 3 millió forinttól is lehetővé teszi az igénylést. A felső határ 10 milliárd forint. A programhoz általában egy 20 százalékos önerőt kell biztosítani. Ennek pontos mértéke szintén a finanszírozó bank előírásától, meg az ügyfél hitelképességétől függ. A pontos feltételekhez éppen ezért mindenképpen a cég saját bankját érdemes felkeresni – a banki honlapokon az interneten a „Növekedési Hitelprogram 2. szakasz” címmel érhetők el az ide tartózó információk.

A szerződést év végéig kell megkötni, a megítélt hitelt viszont jövő év június 30-ig kell felhasználni, addig a bankban a pénz az ügyfél rendelkezésére áll. A törlesztés futamideje 10 év is lehet.

3 válasz

  1. Üdvözöllek!

    Igaz hogy nem ehhez a témához tartozó kérdés, de elég nagy csend lett az útdíjbírságokról! Van valamilyen hír, lett törvény szavazás, módosítás, vagy ezt más fórumról kell hogy megérdeklődjük? Köszönöm ha kapok információt erről.

    1. Még nem szavazta meg a parlament. Amint elfogadják, írni fogunk róla!

  2. Miután egy Békés megyei vállalkozó telephelyfejlesztési pályázatát nevetséges módon ,szinte indok nélkül elutasították, megpróbálta a 2,5 %-os hitelt felvenni.(20 miilát kért)
    Először azt írták, hogy OK de legalább 50 milliót kell felvenni és miután ennyit kért akkor az volt a válasz, hogy a feltételeknek ugyan megfelelt ,de most éppen szünet van és ,hogy adjon be másik pályázatot(amit nem ingyen írnak) és sok sikert kívántak neki.Hát így nézik hülyének a vállalkozót, miközben a „haverok ” orrán -száján nyerik a pályázatokat…