A koronavírus nyomán alaposan megváltoztak a biztonsági szabályok. A járművezető fizikailag is egyre jobban elszigetelődik a rakománytól, egyre kevésbé van hatása arra, hogy mit, hogyan rakodnak az autóra. Kérdés, hogy vajon a hatósági előírások mikor követik a gyakorlat kikövetelte változásokat…
Megváltozott a felrakók többségének a magatartása a járművezetővel kapcsolatban. Ahol korábban elvárták, hogy a sofőr aktívan közreműködjön a rakodásban, ott ma a koronavírus miatt ki sem szállhat a fülkéből. Ha a járművezető kilép a kabinból, kötelező maszkot és sok helyen kesztyűt is viselnie. A vírustól rettegő helyi személyzet pedig mindent fertőtlenít, amihez csak az idegen sofőr hozzáér.
Meg kell-e tiltani a sofőrök rakodását?
Spanyolországban a helyi szállítmányozási szövetség állt ki a változás mellett. Azt javasolják a közlekedési minisztériumnak, hogy iktassa törvénybe a változást, s tiltsa meg a járművezetők számára a rakodási munkákat.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az EU szabályai most is azt javasolják, hogy a sofőr ne vegyen részt a munkákban. Csakhogy ez nem rendelet, csak iránymutatás, s a helyi elvárások gyakran felülírják az uniós elveket. A spanyol szervezet felmérése szerint a felrakók 64 százaléka ma is megköveteli a sofőröktől a rakodásban való részvételt. Valódi változást ezért szerintük csak a hivatalos tiltás hozhat.
Magyarország: a rendelet nem nagyon fedi a valóságot
Magyarországon a közúti áruszállítási szerződésekről szóló rendelet határozottan kijelenti, hogy a gépjárművezető a rakodást kizárólag közlekedésbiztonsági szempontból felügyeli. Felügyeli és nem részt vesz benne (2016/120 kormányrendelet 22.§). Továbbá előírja, hogy az áru kirakására a címzett köteles. A felek ettől eltérően is megállapodhatnak, de akkor meg kell állapodniuk a rakodásban való részvétel arányáról, annak ellenértékéről, személyi, tárgyi, műszaki feltételeiről is (ugyanitt 7.§).
A valóságban ezzel szemben a járművezető sok esetben választhatott: vagy nekilát és saját kezűleg lerakja az árut, vagy vár akár napokat arra, hogy valaki megcsinálja. Külön pénzt nem kapott érte. Munkáltatója pedig szemet hunyt a dolog fölött. Így végeztek rakodást sokszor olyan gépkocsivezetők is, akik erre egészségileg sem voltak alkalmasak, s munkavédelmi felkészítést sem kaptak erre – hogyan kaphattak volna, ha hivatalosan ez a feladat soha nem is volt a munkájuk része?
Ma a sofőrök rakodási feladatainak megtiltását a járvány indokolja, de azért ennél messzebbre is tekinthetünk. A járvány egy jó indok lehet egy ilyen intézkedés véghezvitelére – magára az intézkedésre pedig már régóta nagy szükség lenne. A sofőrök feladata a jármű vezetése, nem pedig a rakodás. Nem kell tudniuk kezelni a rakodáshoz használt gépeket, nem kell a felrakó raktárába belépniük és ott közlekedniük. Ez mind veszélyforrás. A feladó ráadásul az áru elszállításáért fizet, nem az egyéb munkákért. A rakodást a sofőr külön díjazás nélkül végzi, gyakorlatilag a felrakó az ő kárára takarítja meg az erre fordítandó pénzt.
A járványhelyzet most olyan gyakorlatot követel meg, aminek lényeges elemeit jó lenne megőrizni a későbbiekben is. Ma a járművezetők többsége nem vehet részt a rakodásban. Amikor a felrakó végez, munkatársai elvonulnak. A sofőr ekkor kiszáll és átvizsgálja a felrakott szállítmányt, ellenőrizheti például a rögzítést és az elosztást. A felrakást végzők és a sofőrök nem érintkezhetnek egymással.
Túl nagy a fuvarozó felelőssége
Ha megmaradnak a változó feltételek, akkor előbb-utóbb kénytelenek lesznek a törvényhozók átgondolni a sofőrök felelősségét is. A járművezető ugyanis felelős azért a szállítmányért, amivel elindul. Felelős annak szabályos rögzítéséért, felelős a túlterhelés elkerüléséért. A mai szabályok akkor is felelőssé teszik a rakomány esetleges túlsúlyáért, ha semmi eszköz nincs a kezében a felrakás ellenőrzésére.
A fuvarozási szabályok erős felelősséget raknak a sofőr vállára, de nem adnak eszközt a kezébe a szabályok kikövetelésére. Ha szabálytalanságot észlel, nem tehet mást, mint megtagadja a munkát. Nem indulhat el olyan járművel, ami nem felel meg az előírásoknak. Ha például az átadott okmányokból kiderül, hogy a jármű túlsúlyos, akkor nem szabad vele elindulnia. Ha megteszi, az már az ő felelőssége, akkor már nem hibáztatható a felrakó a túlsúlyért.
A jelenlegi szabályok azonban túl nagy felelősséget helyeznek a fuvarozóra, s ezzel együtt a járművezetőre is. Túlsúly esetén a TSM rendszer a fuvarozónak küldi a bírságot. Akkor is ő lesz a felelős a többletért, ha a papírok alapján minden rendben volt, s a járművezetőnek semmi rálátása nem volt a rakodás folyamatára. Igaz, beperelheti a felrakót és követelheti tőle a bírság megfizetését. Csakhogy a közigazgatási bírságot most kell kifizetni, a bíróság meg majd talán két év múlva ítéli meg a kártérítést egy drága és elhúzódó per végén. Ma tehát a fuvarozóé minden kockázat, miközben egyre kevesebb eszköze van arra, hogy felügyelje a rakomány mennyiségét és elosztását.
A kormány egyelőre nem foglalkozik a problémával. Ezt mutatja az is, hogy a TSM rendszer változatlanul üzemel a veszélyhelyzet ideje alatt. Hiába van kevesebb rálátásunk sofőrként vagy fuvarozóként a rakomány súlyára, elrendezésére, a felelősségünk nem csökkent semmit. Bírság esetén sem számíthatunk méltányosságra arra hivatkozva, hogy ki sem engedtek a kabinból a rakodás ideje alatt.
Egyelőre nem látszik a helyzet megoldása. Csak a problémát tudjuk jelezni, s reméljük, hogy jó irányba indulnak el a folyamatok. Sokan leírják, hogy a járvány után nem ugyanabba a világba térünk majd vissza, mint ami előtte volt. Reméljük, ezen a téren is lesz majd változás!
Nagy Csaba
