A sikeres fuvarozók szakmai lapja

Ügyfélszolgálat: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu

Akadályba ütközhet a 3,5 tonna alatti járművel fuvarozók engedélyének a kiváltása, mert egy jogszabályi ütközés miatt a helyi jegyzők nem mindig adják ki a járművek tárolási igazolását. A kormány nem módosított minden jogszabályt az engedélyek kiadásával kapcsolatban, így a furgonosoknak most egy olyan papírt kellene bemutatniuk, amit csak 3,5 tonna fölött kell kiállítani. 

A fuvarozói engedély kiváltásához a vállalkozónak be kell mutatnia azt, hogy a szolgáltatást milyen járművekkel fogja végezni, és azok hol lesznek. A jogszabályok pontosan előírják, hogy a járművek tárolási helyeként mi kerülhet be a nyilvántartásba. Ha a vállalkozás 10-nél több járművet használ, akkor külön erre a célra létrehozott telephelyet kell fenntartania. Ha 10-nél kevesebb járművel dolgozik, akkor a fuvarozó akár saját háza kertjében is tárolhatja azokat, ha ehhez a település jegyzője hivatalosan hozzájárul.

Mit néz a jegyző?

A jegyzői hozzájárulásra vonatkozó rendelkezést  tavaly változtatta meg a kormány. Régebben ehhez a jegyzőknek egy igazolást kellett kiállítaniuk. Ennek sem kötött formája nem volt, sem a feltételeit nem igazán rögzítették. Valójában az elmúlt évtizedből több olyan példát is láttunk, amikor a jegyző túlterjeszkedett a hatáskörén, s csak azért sem adta ki ezt az igazolást. Megtehette, hiszen a hozzájárulás feltételeit semmi sem rögzítette. Legtöbben összegyűjtötték a KRESZ, az építési törvény, meg a helyi építési szabályok előírásait. Ezek alapján például sokszor megtiltották a teherautó tárolását családi házas övezetekben olyan jogszabályokra hivatkozva, melyek valójában csak a parkolók vagy garázsok építését tiltják ezeken a területeken. Néha a jegyző arra hivatkozik, hogy a járművek tárolása, használata zavaró lehet a környéken lakók számára, holott nincs semmi alapja e megállapításnak, az pusztán csak egy feltételezés. 

A tavalyi módosítás meghagyta a jegyzők szabadságát az igazolás kiadásához, de adott néhány támpontot az elbíráláshoz. A jegyzőnek ma már hatósági bizonyítványt kell kiállítania ilyen esetben – ez lett a tárolási bizonyítvány. A tárolási bizonyítványt a jegyző az alábbi esetekben adhatja ki:

  • ha az ingatlanon és annak környezetében az épített és a természeti környezetre tekintettel elegendő tér áll rendelkezésre a beparkolás és tárolás érdekében
  • ha az ingatlan közvetlen környezete nem sűrűn lakott és
  • az ingatlanon tárolt járművek által okozott környezeti zaj vagy bűzhatás által okozott zavaró hatás – tekintettel a lakókörnyezet jellegére is – nem jelentős.

E legutóbbi pontba persze még mindig belefér a szomszédok zavarására hivatkozás, de legalább már valamilyen keretek közé szorítja a jegyzői vélemény kialakítását. 

Újdonság a korábbi szabályokhoz képest, hogy ez a tárolási bizonyítvány vissza is vonható, ha időközben megváltoznak a körülmények. Lejárati ideje nincs a hozzájárulásnak, a jegyző bármikor felülvizsgálhatja a feltételeket.

Mi a probléma?

A tárolásra, a tárolási bizonyítvány kiadására vonatkozó szabályokat korábban csak a 3,5 tonna feletti járművekre dolgozták ki. Egy 3,5 tonna feletti teherautó átírását az okmányiroda el sem végzi anélkül, hogy a tárolási helyet a tulajdonos nem igazolja megfelelően (telephely vagy jegyzői igazolás). A kisteherautók, furgonok esetén nem volt eddig ilyen elvárás, nem kellett igazolni a tárolási helyüket.

A közlekedési törvény a 3,5 tonnát meghaladó járművek esetén említi csak meg, hogy belterületi ingatlanon akkor lehet azokat tárolni, ha a jegyző megállapítja az ingatlan tárolásra való alkalmasságát és kiadja a hatósági bizonyítványt (1988. évi I. tv. 14/A. § 6.). 

A közlekedési nyilvántartásról szóló törvény szintén a 3,5 tonna feletti járművekkel kapcsolatban fogalmazza meg, hogy a 10-nél több autó tárolásához telephely kell, 10-nél kevesebb jármű esetén pedig elég a székhely szerinti településen a jegyzői igazolás (1999. évi LXXXIV. tv. 9. § 5.).

Mivel mindkét esetben a 3,5 tonnát meghaladó járművekhez köti a törvény a jegyzői bizonyítvány kiállítását, több település jegyzője nem hajlandó ezt az iratot a 3,5 tonna alatti járművek számára kiállítani. A fuvarozói engedély kiváltásához viszont szükség van a tárolási hely igazolására, amit a fuvarozó így nem tud teljesíteni.

Tárolási hely mindenképpen kell

Valójában a 3,5 tonna alatti járműveket csak akkor lehetett eddig is a közterületen tárolni, ha azokat kizárólag magáncélra használta valaki. A fuvarozás feltételeiről szóló kormányrendelet régóta előírja, hogy a közúti közlekedési szolgáltatáshoz használt járműveket a vállalkozó vagy a telephelyén, vagy 10 járműig a tárolóhelyén tarthatja. Közúti közlekedési szolgáltatáshoz használt jármű közúton vagy közterületen nem tartható (261/2011. kormányrendelet 13. §). A fuvarozó tehát nem tarthatta eddig sem a közterületi parkolóban a fuvarozásra használt furgont, de eddig nem kellett ehhez jegyzői hozzájárulást kérnie.

Ezt a helyzetet ma csak a jegyzők rugalmassága tudja feloldani. Egyik jogszabály sem tiltja meg a jegyzők számára az igazolás kiállítását, igaz, nem is teszi kifejezetten a feladatukká. Többen tehát nem adják ki az iratot, lehetetlenné téve így a fuvarozói engedély kiváltását. A megoldást az jelentené, ha nem az egyes települési jegyzők rugalmasságára kellene alapozni. A kormánynak kell beavatkoznia és gyorsan módosítani az érintett törvényeket, hogy legyen jogalapja a szükséges intézkedéseknek.

Nagy Csaba

Megismerné a kisteherautós fuvarozás legújabb szabályait? Tudja milyen feladatai vannak az engedély megszerzéséhez?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, és megkapja 20 oldalas kisfuvarozóknak szóló  pdf kiadványunkat!