Új fizetős utak Magyarországon
Számos autópálya-szakasz és gyorsforgalmi út építését, bővítését fejezték be 2021-re, így több szakasszal bővült a fizetős utak hálózata. Az M4-es autópálya 2020-ban vált teljessé az újonnan átadott keleti résszel. Most már fizetős az eddig díjmentes szakasz is. Fizetős lett az M25-ös út Maklári és Eger-dél csomópont közötti szakasza, az M44-es út Kondoros és Békéscsaba közötti szakasza és az M76-os út első, közel 5 kilométeres szakasza. Díjköteles az M85 folytatása (Sopron gyorsforgalmi bekötése), az M4-es Pest megyei összeköttetése az M0-ás körgyűrűtől Abonyig, az M76 első közel hat kilométere az M7-től Balatonszentgyörgyig. A fizetős utakat megyékre lebontva itt lehet megnézni: bit.ly/fizetosutak_terkep.
Forrás: MKFE, autopalyamatrica.hu
Forgalomkorlátozásra kell számítani a 8-as főút budapesti csomópontjánál
Április végéig le lesz zárva a külső sáv a 8-as főút 48-as és 50-es kilométere között, egy 700 méteres szakaszon. A budapesti csomópontnál a forgalom kétszer egy sávon mindkét irányban biztosított marad.
Forrás: NIF Zrt.
Téves érvényességgel adtak ki tachográf kártyákat 2016-ban
A 2016. március 7. és 2016. november 1. között gyártott, öt évre érvényes digitális tachográf kártyákat tévesen, 2021. március 6-án lejáró tanúsítvánnyal látták el. Ez azt jelenti, hogy a 2021. március 7. és november 1. között lejáró kártyákat a menetíró csak 2021. március 6-ig fogadja el, ezután lejártként fogja kezelni (kidobja).
Az érintett kártyákat díjmentesen cserélik. A cseréhez egy e-mailt kell írnunk a kartyapotlas@itm.gov.hu címre. Az e-mailben adjuk meg a kártyánk számát, nevünket, születési időnket, lakcímünket és a postacímünket. A kérelem beérkezéséről egy angol és magyar nyelvű visszaigazolást kapunk. Ezt tartsuk a járművön! Az új kártya megérkeztéig a tachográf kinyomaton (hátoldalon lévő lázlap) rögzítsük napi tevékenységünket. A ITM tájékoztatása szerint az új kártyákat a kérelem beérkezését követő egy héten belül postázzák. Az érvényességét vesztő kártyát a 28 nap igazolása érdekében tartsuk magunknál! A 28 nap elteltével pedig küldjük el a következő címre: Innovációs és Technológiai Minisztérium, Közúti Gépjármű-közlekedési Hatósági Főosztály, 1440 Budapest, Pf. 1.
A kártya problémáról az ITM tájékoztatja az Európai Unió tagállamainak ellenőrző hatóságait is.
Forrás: NIT
Elkezdődött a villany-hibrid mozdony tesztelése
Megérkezett Európába az első, árufuvarozásra tervezett villany-hibrid mozdony, amit a kínai CRRC ZELC vállalat a Rail Cargo Hungaria igényei szerint fejlesztett. A következő hónapokban ellenőrzik a mozdonyokat. A sikeres tesztek után Európában a Rail Cargo Hungaria használ majd először károsanyag kibocsátás mentes, nagyteljesítményű mozdonyokat a vasúti árufuvarozásban. A mozdony a felsővezeték nélküli szakaszokon is képes villamos meghajtással közlekedni. Ehhez állóhelyzetben vagy útközben töltőpontokon töltik fel az energiatárolókat. A környezetbarát villany-hibrid mozdony a tervek szerint legalább 10 kilométert képes megtenni vízszintes pályán önerőből, felsővezeték nélküli szakaszon.
Forrás: MTI
Terelőút épül Miskolcon
Lényeges fázishoz érkezett a Miskolc déli tehermentesítő útjára épülő Y-híd kivitelezése. Elbontják a Kisfaludy utcai szakaszt és átépítés miatt lezárják a Pfaff Ferenc utcai vasúti átjárót. A Csokonai Vitéz Mihály utcát meghosszabbítják a Fonoda utcáig. A Vörösmarty utcán épületbontási és törmelék feldolgozási munka folyik. A beruházás a tervek szerint 2022. év végére készülhet el.
Forrás: NIF Zrt.
Külföld
Nem engedik be Csehországba negatív teszt nélkül a Németországba tartó kamionosokat
Nemengedik be Csehországba azokat a Németországba tartó külföldi kamionokat, amelyek sofőrjei nem rendelkeznek 48 óránál nem régebbi negatív koronavírus-teszttel. Az intézkedés összefügg azzal a német döntéssel, amely Csehországot a koronavírus új mutációi miatt magasan kockázatos államnak minősítette, felújította a rendszeres határellenőrzéseket, és negatív koronavírus-tesztet követel meg mindenkitől.
Forrás: trans.info
Július 1-jével változik a svájci útdíj
Svájcban az EURO 6-os környezetvédelmi besorolású járművek díja változatlan marad, viszont 2021. július 1-jétől az EURO-4-es és 5-ös emissziós osztályú járművek díja megegyezik majd az EURO 0-3 tehergépjárművekével. A részecskeszűrővel szerelt járművek 10%-os díjkedvezménye pedig megszűnik
.Forrás: MKFE