A sikeres fuvarozók szakmai lapja

Ügyfélszolgálat: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu

2022-ben is összemérték tudásukat az ország legtehetségesebb fuvarozói. Az 5 tengelyen – biztos kézzel közlekedésbiztonsági és vezetéstechnikai kamionverseny döntőjére ezúttal is az esemény egyik szponzora, a Hankook Tire Budapest Kereskedelmi Kft. biztosította az abroncsokat. A Hankook évek óta támogatója a vetélkedőnek, és a mindennapokban is partnere kíván lenni a sokszor akár több száz kilométert vezető kamionosoknak.

A 10. éve megrendezett versenynek eddig több mint 5000 nevezője volt. A megmérettetés során a versenyzők közúti teljesítményét is mérik és értékelik, a döntőbe kerülők pedig különböző nehézségű vezetéstechnikai, vészhelyzet-elhárítási, rakománykezelési és ügyességi próbatételek során bizonyíthatják rátermettségüket. A verseny egyik legfőbb üzenete a közlekedésbiztonság javítása, ami a Hankook számára is kiemelt fontosságú ügy.

„A kamionsofőrök rengeteg időt töltenek az utakon, nehéz gépjárműveket irányítva” – mondta el Kaliba Róbert, a Hankook teherabroncs termékvonalának kereskedelmi vezetője. „A megfelelő tapadást biztosító abroncsok a járművek teljesítményén és irányíthatóságán is javítanak, így fenntarthatóbbá és biztonságosabbá teszik a fuvarozást. Sajnos a magyar közutak állapota így is kihívást jelent sokszor: egy kátyúba futás akár több százezer forintos kárt is okozhat a fuvarozóknak. A Hankook ezekben a helyzetekben is szeretne partnerei mellett állni, ezért kínálunk abroncsainkra Damage garanciát.”

A Hankook kiterjesztett garanciájával a fuvarozók munkáját és biztonságát szeretné támogatni: a program egy éven keresztül jótállást biztosít a defektekre és a sérülésekre is.

A vállalat által biztosított kátyúgarancia olyan véletlen abroncs sérülésekre vonatkozik, melyek további használatra alkalmatlanná teszik az abroncsot. A garancia igénybevételéhez mindössze annyi szükséges, hogy a fuvarozók az abroncsokat szerződött Hankook teherabroncs kereskedőtől szerezzék be, valamint, hogy – az esetleges káresemények bekövetkezte előtt – elvégezzenek egy online regisztrációt.

„Jövőorientált technológiai vállalatként, iparági víziókkal és megvalósítási tervekkel mérhető, számszerűsíthető értéket szeretnénk adni azoknak a fuvarozó partnereinknek, akik a Hankook abroncsokat választják” – tette hozzá Kaliba Róbert. „A Hankook prémium minőségű márkaként, kiváló teljesítményű termékeivel partnere kíván lenni azoknak a fuvarozóknak, akik hasonló értékek mentén szeretnék végezni a munkájukat. A kiterjesztett garanciánk is ennek a partnerségnek egy újabb példája.”

A Hankook azt reméli, hogy a kiterjesztett garanciával éppen úgy megbízható támogatója tud lenni a fuvarozással foglalkozóknak a mindennapi munkájuk során, mint ahogyan egy különleges versenynapon is.