Március elején, amikor Európában nőni kezdett a koronavírus-járvány fertőzötteinek száma, a kormányok rendkívüli gyorsasággal vezették be a korlátozó intézkedéseket. Abban viszont nincs közmegegyezés, hogy mikor lehet feloldani ezeket a korlátozásokat. Az egyes országok eltérő menetrendet követnek, ám sehol nem teljesen átlátható, hogy mi mutatja a veszély végét, mi alapján térhetünk vissza a normál kerékvágásba. 

Képzelje el, hogy autót vezet. Tiszta az út, süt a nap, egyenes és jó minőségű az út. Ám egyszer csak ott az út szélén egy 30 km-es sebességkorlátozó tábla. Belelép a fékbe, lelassít 30-ra, s nézi az út szélét, hogy vajon mi okozhatja a korlátozást. Elhalad az útépítő gépek mellett, megérti a korlátozás indokoltságát, s várja a feloldójelet mutató táblát. Csakhogy feloldás nincs. Már kilométereket haladt előre, de még mindig él a 30-as korlátozás. Vagy mégsem? Esetleg elnéztem a táblát, talán már rég elmentem mellette? Vagy kidőlt a tábla, eltakarja egy bokor és azért nem lehet látni? Vajon mikor kezd el gyorsítani tábla nélkül, mikor érzi azt, hogy elmúlt a veszély és nincs értelme a korlátozásnak?

Sem egy veszélyhelyzet kialakulása, sem annak feloldása nem egy nap alatt történik. Egymással összefüggő események egész sorozata kell ahhoz, hogy felismerjük a rendkívüli helyzetet és tegyünk valamit a veszély elkerülésére.

A veszélyhelyzet elrendelésekor már benne éltünk a járvány okozta felfokozott állapotban. Voltak már betegek, s a környező országokból sorra jelentették az első halottakat is. Tudtuk, hogy közeledik a baj. Nem nagyon mondta senki azt, hogy ma még nem indokolt a veszélyhelyzet bevezetése, majd csak akkor, ha elérjük az X számú áldozatot és a meghatározott számú igazolt megbetegedést.

A járvány végét meghatározni sokkal nehezebb. A kezdete egyszerű volt – a kormány kitette a 30-as táblát, mi meg azóta várjuk a feloldójelet. Csakhogy nincs egyértelmű szabály, és nincs még  szokásjog sem arra, hogy mikor jöhet el az ideje a korlátozások feloldásának. Nincs arról tapasztalatunk, hogy mikor könnyebbülhetünk meg, mikor mondhatjuk azt, hogy a nehezén már túl vagyunk. Ma az egész világ ezt a kérdést próbálja megoldani, s az országok különböző megoldásokat igyekeznek kidolgozni a problémára.

Miért fontos, hogy mikor van vége a járványnak?

A járványhelyzet miatt a kormányok számos rendkívüli korlátozó intézkedést vezettek be. Tudjuk jól, hogy ez leállította a gazdasági életet, vállalkozások tömegeit lehetetlenítette el. Elemi érdekünk, hogy a lehető leghamarabb fel lehessen oldani ezeket a korlátozásokat, hogy az élet visszatérhessen a megszokott formájába. Csakhogy ez kockázatos. Ha az emberek újra a megszokott módon közlekedni, találkozni kezdenek, az újra belobbanthatja a fertőzés terjedését és egy csapásra elveszíthetjük mindazt, amiért vállaltuk a hónapokig tartó bezártságot. A feladatot nehezíti, hogy a fertőzésnél kéthetes lappangási idővel kell számolni. Ha ma valamit elrontunk, annak a hatását két-három hét múlva fogjuk tapasztalni, amikor már esély sem lesz a hibás lépés visszavonására.

A kormányoknak tehát egy óvatos nyitást kell kidolgozniuk. Lassan, lépésről-lépésre engedhetik vissza az embereket régi életükbe, figyelve, hogy ne engedjék szabadjára a fertőzést. Ebben minden ország más menetrendet követ.

Jól mutatják a bizonytalanságot a magyar kormány intézkedései, pontosabban azok időzítése. A kijárási korlátozást először két hétre vezették be, majd határidő nélkül meghosszabbították. A mentesített ágazatokban dolgozó vállalkozások adómentessége, a dolgozók járulékmentessége június végéig érvényes. A társasági adó bevallásának és a beszámolók leadásának a határidejét már szeptember végéig tolták el. A hiteltörlesztések felfüggesztése év végéig szól. Ugyanakkor egyik időpontra sem mondhatjuk azt, hogy a rendkívüli helyzet végét jelzi és másnaptól már minden a megszokott rendben megy tovább.

Mi mutatja a járvány végét?

E cikk írásakor talán még jócskán a magyarországi tetőzés előtt vagyunk, de már megtettük az első, óvatos lépéseiket az újranyitás felé. Újra működnek az üzletek, a vendéglők, érettségiznek a diákok. Szakértők szerint azonban a járvány nem két hét alatt fut rajtunk keresztül és arra kell számítanunk, hogy évekig velünk marad. Felbukkan majd itt-ott, lesznek új fertőzöttek, vagy minden évben újra jelentkezik, mint az influenza.

A korlátozások végét tehát nem köthetjük ahhoz, amikor már nem lesznek új fertőzöttek, mert ilyen állapot sokáig nem lesz. De akkor mi méri, mi mutatja a valós helyzetet, amihez igazodhatunk?

Jól látszik, hogy a koronavírus-járvány ellen a világ országai három megoldási mód közül választhatnak:

– a „nyájimmunitás“ elérése gyorsított tempóban,

– a görbe ellaposítása,

– a vírus kordában tartása.

Nyájimmunitás

A sokat hangoztatott nyájimmunitás kifejezés azt jelenti, hogy egy járvány akkor áll meg, ha a lakosság nagy része átesett a fertőzésen. Ekkor ők már immunisak lesznek, és nem terjesztik tovább a fertőzést. Hogy ezt az állapotot minél gyorsabban el lehessen érni, a kormányok nem vezetnek be korlátozást az emberek mozgására. Az időseket, a leginkább veszélyeztetetteket megpróbálják elszigetelni, de mindenki másnál arra törekszenek, hogy minél hamarabb átessen a fertőzésen.

Ezt a módszert alkalmazta a járvány kezdetén Nagy-Britannia. A hatását látjuk: a szigetország egészségügyi rendszerét padlóra küldte a betegek magas száma. Boris Johnson kormányfő is meghátrált, amikor több százezres halálozási számot jósoltak az országban.

Becslések szerint a valódi nyájimmunitás eléréséhez a teljes lakosság kb. 60 százalékának kellene átesnie a fertőzésen. Ez Magyarország számára ötmillió beteget és ötvenezer halottat jelentene. A korlátozások nélküli fertőzés ráadásul azt jelentené, hogy a betegek nagy része közel egy időben jelentkezik, amit egyetlen ország egészségügyi rendszere sem tud elviselni.

A görbe ellaposítása

Magyarországon is sokat hallottuk ezt a kifejezést, hogy „ellaposítjuk a járványgörbét“. Mire is utal?

Járványgörbeként a fertőzések időbeli alakulását szokták emlegetni. Ha nem teszünk semmit, akkor a megbetegedések száma hirtelen magasra ugrik. A járvány gyorsan lefut, mindössze pár hétig tart a gyakori megbetegedések intenzív szakasza. Csakhogy annyira sok beteg jelentkezik egyszerre, hogy az egészségügy nem tud vele lépést tartani. A megoldás tehát az, hogy észszerű korlátozásokkal lassítsuk a terjedést. Így nem pár hét alatt jutunk ki belőle, hanem több hónap alatt, de közben nem lesz egyszerre olyan sok beteg, amivel ne bírna el a kórházi rendszer. A fertőzések görbéje tehát laposabb lesz és hosszabban elnyúló – ezt jelenti az „ellaposítás“.

Ez utóbbi módszerrel az a probléma, hogy nem tudjuk megmondani, mikor lehet vége. A korlátozó intézkedések nagyon le tudják lassítani a járvány terjedését, de éppen ezért meg sem lehet jósolni, hogy meddig tart mindez. Meddig kell fenntartani a korlátozó intézkedéseket? Várunk a nyájimmunitás elérésére, vagy a fertőzést gyógyító oltóanyag megjelenésére? Csakhogy sok hónapig, konkrét határidő nélkül nem lehet zárva tartani az országot. Márpedig nem lehet megmondani előre, hogy a szigorú korlátozásokat meddig kell fenntartani – és itt nem hetekről, hanem hónapokról beszélünk határidő nélkül.

Legsikeresebb módszer: kevés korlátozás, rengeteg tesztelés

Van egy harmadik módszer, ami a rengeteg tesztelésre és a viszonylag kevés korlátozásra épül.

Ma a legsikeresebbnek azoknak az országoknak a megoldása tűnik, amelyek a korlátozások feloldását kombinálják az egyre szélesebb körben, egyre több teszt elvégzésével. Azt mondják, hogy engedjük szabadjára az embereket, de ahol felüti a fejét a betegség, ott azonnal szűrjünk mindenkit, és különítsük el a fertőzötteket. Ehhez tömeges és rendszeres tesztelésre van szükség, s a tesztek eredményei alapján lehet enyhíteni és szigorítani a korlátozásokat.

A veszélyhelyzet végét ebben az esetben is csak a vakcina megjelenése vagy a majdnem teljes immunitás elérése jelentheti. Azaz életünknek a járvány miatt kialakult szokatlan keretei még jó ideig velünk maradnak. Talán még évekig maszkban járunk bevásárolni és folyamatosan fertőtlenítjük a kezünket. De közben nyitva maradhatnak a boltok, és be lehet járni a munkahelyekre is, azaz visszatérhetünk a hétköznapi életünkhöz. A szigorú korlátozások így nem hónapokig, hanem hetekig tartanak, majd az élet többé-kevésbé normálisan folyhat tovább az állandó tesztelés mellett.

Európa az ellaposítást próbálja

Európa országai a második változatot követik. Szigorú korlátozó intézkedéseket vezettek be, majd a vírus első hullámának visszaverése után, a járványhelyzetet figyelve elkezdik óvatosan lazítani a korlátozásokat. Ma még nem látjuk, hogy ennek a lazításnak a járvány újra fellángolása lesz-e a vége, vagy lassan valóban kilábalunk a bezártságot indokolttá tevő helyzetből.

Kína hasonló módszert követett, s láthatóan ezt a mintát igyekeznek átvenni Európában is. Nagy különbség, hogy Kína akkor kezdte csak a lazításokat, amikor napi néhány tíznél több megbetegedést már nem regisztráltak. Európa országaiban még mindig tömegével terjed a fertőzés, miközben az országok már az újranyitást tervezik.

Olaszország négy fázisra készül: négy egymást követő héten nyitnak meg újabb munkahelyeket, s közben figyelik a megbetegedéseket. Első szakaszban indul a gépgyártás, majd az építkezések, a textilipar, utána kinyitnak az üzletek, végül az éttermek és indulhatnak a szolgáltatások.

Ausztria kinyitja az üzleteket és újraindítja az oktatást, de egy időben csak a gyerekek fele lehet az iskolában. A boltokban kötelező a maszk viselése. Éttermekben a dolgozóknak kötelező a maszk, a vendégek nem ülhetnek egymás közelébe.

Csehországban első lépésként 10 főig engedélyezték a köztéri csoportosulást, s május végére tervezik a bezárt üzletek, vendéglők újranyitását.

Horvátország elsőként kinyitotta a kisebb üzleteket, május közepére pedig az óvodák és általános iskolák újranyitását ígérik. Kinyitnak a szálláshelyek, a kávézók és a bevásárlóközpontok, ugyanakkor a nyilvános rendezvényeket még nem engedik.

Magyarország is az újranyitás felé mozdul, de még mindig nem látjuk pontosan, hogy a kormány milyen megoldást akar választani. Lazítottunk az előírásokon, mintha kezdenénk kifelé haladni a veszélyhelyzetből, közben meg olyan mennyiségű kórházi férőhelyet szabadítottak fel, mintha most készülnénk a tömeges megbetegedésekre. Sajnos semmi adatot nem kapunk arról, hogy az intézkedéseket milyen előrejelzésre alapozva teszik meg. Vajon miért volt szükség a kórházi ágyak 60 százalékának felszabadítására, ha a  hivatalos adatok szerint csak napi 30 fővel nő a fertőzöttek száma? Ha ennek a sokszorosával számolunk, akkor 15-20 év kellene az elvárt 60 százalékos nyájimmunitás eléréséhez. A felszabadított kórházi kapacitás alapján  35 ezer beteg egyidejű megjelenésére akkor kellene számítani, ha naponta legalább 50 ezer ember fertőződne meg (kb. a betegek 5 százaléka szorul kórházi ápolásra). Lehet, hogy a kormány a járvány teljes szabadon engedésére készül, azért számol ilyen magas betegszámmal? Egyelőre nem tudjuk, nincs hivatalos információ.

Uniós menetrend a visszatéréshez

Bár a korlátozások bevezetését minden ország saját elképzelései szerint alakítja, az EU vezetése megpróbál egy egységes menetrendet adni a visszatéréshez. Az EU Bizottság három feltétel teljesüléséhez kötné az enyhítéseket:

– csökkenjen az új megbetegedések, vagy az újonnan kórházban ápolt betegek száma

– a tagállam betegellátó rendszere megfelelő kapacitással rendelkezzen (kórházi ágyak, védőfelszerelések és gyógyászati termékek)

– rendelkezésre álljon a nyomon követéshez is elegendő kapacitás. Azaz képes legyen az ország a szűrőtesztek tömeges elvégzésére, hogy ki tudja szűrni és el tudja különíteni a fertőzött embereket.

Az EU szerint a kormányoknak az alábbi szempontok figyelembevételével kell a korlátozások feloldásáról dönteni:

– a folyamat legyen fokozatos, az egyes lépések között hagyjanak elég időt a hatások mérésére (egy hónapot javasolnak)

– gondoskodjanak  a sérülékeny emberek, idősek és betegek különleges védelméről például azzal, hogy az igazolt, ám csak enyhe tüneteket mutató fertőzöttek karanténban maradnak

– az általános korlátozásokat váltsák fel konkrét és célzott intézkedésekkel, például az üzletek működésének általános tiltása helyett írják elő a fertőtlenítésre vonatkozó kötelezettségeket

– általános, egész országra kiterjedő korlátozások helyett egy-egy szűkebb környezetre dolgozzanak ki célzott intézkedéseket.

A javaslat kitér a határok megnyitásának kérdésére is. Ez különösen fájó pont. A határok nélküli európa az EU egyik fő vívmánya, s most szinte napok alatt omlott össze a teljes határok nélküli belső rendszer. Az utazási, belépési korlátozások fokozatos enyhítését javasolják. Elsőbbséget kell biztosítani például az idénymunkásoknak és az ingázóknak a turistákkal szemben. Az Unió külső határainak megnyitását egyelőre nem javasolják, csak egy későbbi szakaszban.

Fokozatosan kell újraindítani a gazdasági szereplők működését is. Az nem jó ötlet, hogy mindenki egyszerre térjen vissza a munkahelyére. Elsőként a kevésbé veszélyeztetett csoportoknak és azoknak az ágazatoknak kell lehetőséget adni, melyek a legfontosabbak a gazdaság szempontjából. Ilyen például a közlekedés, illetve a közlekedésben dolgozók munkája. Fokozatos legyen a gyülekezés engedélyezése is, beleértve az iskolák újranyitását és a kereskedelmet. Ez utóbbi esetén például a kisebb boltokat érdemes előbb felszabadítani, a bevásárlóközpontok forgalmát pedig csak később növelni.

Az EU javaslata továbbá szorgalmazza a védőeszközök és megszokott védekezési módok életben tartását is. Valószínű, hogy tartósan meg kell barátkoznunk a maszkok használatával, meg kell szoknunk a távolságtartást bevásárlás során és valamennyi más közösségi szintéren. Jó lenne, ha a gyakori kézmosás szokása megmaradna, hiszen továbbra is ez a leghatásosabb fegyver a vírus megállítására. 

Nagy Csaba