A sikeres fuvarozók szakmai lapja

Ügyfélszolgálat: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu

A koronavírus-járvány ellenére sem marad el az automatikus útdíjemelés bevezetése. A díj minden januárban az előző évi inflációval fog emelkedni, az új díjakat 30 nappal korábban hozza nyilvánosságra a szolgáltató.

Az útdíjemelésről szóló törvénymódosítást még a nyáron fogadta el a Parlament. A szakmai szervezetek már akkor tiltakoztak a változás ellen. – A jelenlegi gazdasági környezet, a bizonytalan kilátások, a fuvarozószektorból bántóan hiányzó állami segítség a végletekig feszíti a vállalkozások tűrőképességét. A járvány felemészti a vállalkozások összes tartalékát, elviszi az éves nyereséget. Ezért a díjemelést nem szabad most sem tervezni, sem végrehajtani – érvelt még júniusban az MKFE.

A kormány nem hallotta meg a tiltakozásokat, és elfogadtatta a törvényt. Valójában a törvénymódosítás csak felhatalmazta a kormányt arra, hogy saját hatáskörben állapítsa meg a díjváltozás módszerét. Ez most történt meg, október végén kiadták az erről szóló kormányrendeletet.

A rendelet szerint a most érvényes díjakat kell alapul venni, majd ebből az úgynevezett infrastruktúra- és külsőköltség díjat minden évben az aktuális inflációval kell megemelni. Az inflációt augusztustól augusztusig kell számolni, a díjak pedig január elsején változnak meg. A januártól érvényes díjakat az útdíjszedő fogja közzétenni honlapján, legalább 30 nappal a változás előtt. Azaz a 2021 januárjától érvényes díjakat legkésőbb december 1-ig kell nyilvánosságra hozni.

Eddig jobban jártunk volna, ha csak az inflációval emelnek 

A teherautókra érvényes használatarányos útdíjrendszert 2013 óta mindössze három alkalommal módosította a kormány: 2015-ben, 2019-ben és 2020 elején. A három emelés után az alapdíjakra jelenleg 14,8 százalékkal fizetünk többet, mint 2013-ban (az útdíj más tényezőktől is függ, de a kategóriák alakításával most nem számolunk). Ugyanezen idő alatt 10,8 százalékos volt a hivatalosan mért infláció. Tehát jobban jártunk volna, ha minden évben az inflációval emelnek, mint így, hogy gyakorlatilag ötletszerűen írták át háromszor a díjtáblázatot. Ha eddig is inflációkövető lett volna a díjemelés, akkor most alacsonyabbak lennének az alapdíjak. Mintegy 3-4 forinttal kerülne kevesebbe egy autópálya-kilométer mindegyik járműkategóriában.

Nyáron a  kormány azzal indokolta az inflációkövető díjak bevezetését, hogy az infláción kívül a közeljövőben nem lesz más ok a díjak átírására. Eddig ez nem így volt: változtak a környezetvédelmi kategóriák, megváltoztatták a szorzókat, és átsoroltak más kategóriába egyes járműveket. A mostani rendszert a kormány tartósnak, állandónak látja, s a továbbiakban csak az inflációban látják a díjemelések lehetséges indokát. Ehhez pedig nem kell minden évben külön törvénymódosítás. Egyszerűbb volt számukra, ha megteremtik az automatikus emelés lehetőségét, s a későbbiekben már nem kell kormányzati beavatkozás a táblázatok módosításához.

Forrás: 466/2020 kormányrendelet 

Nagy Csaba