Kártérítést követelhetnek azok az autóvásárlók, akik a dízelbotrányban érintett típusok közül vásároltak személygépkocsit. A kártérítési igények azonban elévülnek, csak azok számolhatnak a visszatérítéssel, akik idén december 30-ig bejelentik kártérítési igényüket.
A dízelbotrány 2015-ben robbant ki világszerte. Elsőként a VW-ről derült ki, hogy meghamisította a járművek környezetvédelmi tulajdonságait. Egy olyan szoftvert építettek be a dízelautókba, amivel kijátszhatók voltak a károsanyag-kibocsátásra vonatkozó előírások. A motort vezérlő program felismerte azokat a helyzeteket, amikor a károsanyag-kibocsátását ellenőrizték, s ilyenkor az üzemszerű működéstől teljesen eltérő módban kezdett dolgozni a motor. Az eredmény az volt, hogy a hivatalos mérések során a károsanyag-kibocsátás jóval alacsonyabb lett, mint amit a motor normál körülmények között teljesíteni tudott. Ennek köszönhetően az autók kedvezőbb besorolást kaptak, miközben az engedélyezetthez képest akár negyvenszeres is lehetett a nitrogén-oxid kibocsátásuk. Szakértők szerint a világon mintegy 11 millió autó érintett a csalásban. Ezekből Magyarországra egyes becslések szerint 50 ezer került, elsősorban az Audi, Volkswagen, Seat, Skoda márkákból. A botrány a TDI dízelmotorokat érintette
A dízelbotrány kirobbanása után Amerikában például az érintett autók nagy részét visszavásárolták vagy a vevőket az autó megtartása mellett kártalanították. A Volkswagen 2016-ban egy több mint 15 milliárd dolláros kártérítési csomagot jelentett be. Ebből 10 milliárdot fordítottak a károsultak kifizetésére.
Európában kártalanítási eljárás eddig nem volt. Magyarországon visszahívták az autókat és módosították a vezérlő programokat. A gyártók szerint ez a módosítás nem érinti a motor teljesítményét és fogyasztását. A vevők közül azonban sokan úgy vélik, hogy a szoftver átírása után a motor teljesítménye kisebb lett és nőtt az autó fogyasztása is.
Európában két éve folyik a vita arról, hogy megilleti-e a kártérítés az autóvásárlókat. Németországban és ezzel az egész EU-ban 2018 őszén erősödött meg annyira a károsultak helyzete, hogy a bíróságra beadhatóvá váltak a kárigények.
Egy jelentős kártérítési perekre szakosodó német ügyvédi iroda azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy az elévülésre vonatkozó szigorú szabályok miatt a kárigények benyújtására csak most év végéig, 2018. december 30-ig van lehetőség. Aki eddig a határidőig nem regisztrálja, hogy kártérítésre tart igényt, később már nem tudja érvényesíteni ezt a követelését.
A regisztrációnak tehát legkésőbb december 30-ig meg kell történnie. Ennek az az oka, hogy az autógyártók hivatalosan 2015-ben értesítették a csalásról a közvéleményt. A kárigények elévülési ideje 36 hónap, ami 2018 végén jár le. Későbbi határidővel akkor lehet számolni, ha 2016-ban vagy később vásárolt a csalásban érintett motorkódú járművet.
Mekkora kártérítés várható?
A kártérítés leendő összegét ma még megjósolni is nehéz. Az Egyesült Államokban a VW autónként 5 ezer dollár körüli összeget fizetett a károsultaknak. Előzetesen annyi jósolható, hogy a kártérítés a vételár 7-25 százaléka között mozoghat.
Ki jogosult a kártérítésre?
Elsősorban az Euro 5 és 6 környezetvédelmi besorolású, EA189 motorkóddal rendelkező VW, Audi, Seat és Skoda dízelautók tulajdonosai jogosultak a kártérítésre. Konkrétan a következő műszaki összeállításokról van szó:
motor | évjárat | lökettérfogat | teljesítmény |
1.2 TDI (3 cyl) – CFWA | 2009-2014 | 1199 ccm | 55 KW |
1.6 TDI (4 cyl) – CAYA | 2009-2013 | 1598 ccm | 55 KW |
1.6 TDI (4 cyl) – CAYC | 2009- | 1598 ccm | 77 KW |
1.6 TDI (4 cyl) – CAYB | 2009-2013 | 1598 ccm | 66 KW |
2.0 TDI (4 cyl) – CBDC / CFFD | 2009-2013 | 1968 ccm | 81 KW |
2.0 TDI (4 cyl) – CBAB / CFFB | 2007-2014 | 1968 ccm | 103 KW |
2.0 TDI (4 cyl) – CFHD / CAGA / CJCA | 2009-2015 | 1968 ccm | 105 KW |
2.0 TDI (4 cyl) – CBBB / CFGB | 2009-2014 | 1968 ccm | 125 KW |
2.0 TDI (4 cyl) – CFGC / CGLC | 2012-2015 | 1968 ccm | 130 KW |
A következő modellekbe szerelték őket:
Volkswagen | Beetle, CC, EOS, Golf, Jetta, Passat, Scirocco, Sharan, Tiguan, Touran |
Audi | A1, A3, A4, A5, A6, Q3, Q5, TT |
Skoda | Octavia, Superb, Yeti, Roomster |
Seat | Alhambra, Altea, Exeo, Leon |
Előfordulhat, hogy a csaló szoftvert az EA188 és EA288-as motorkód esetén is használták, s Mercedes, BMW és Opel márkák is érintettek. Ez még nem teljesen bizonyított, így ezekre egyelőre nem terjed ki a kárigény benyújtásának lehetősége sem.
Az érintett típusok esetén a kártérítési jogosultság nem függ attól, hogy a motor szoftverét visszahívás során módosították-e vagy nem.
Az ügyvédi iroda elsősorban az új járművet vásárló magánszemélyek kárigényét látja teljesíthetőnek. Egyelőre vita van arról, hogy a cégként vásárlók és a használt járművet vásárlók beletartozhatnak-e ebbe a körbe vagy nem. Azt javasolják, hogy ők is regisztrálják az autóikat, de kisebb eséllyel várhatják a kártérítést.
Hogyan igényelhető a kártérítés?
A kárigényeket gyűjtő német ügyvédi iroda egyelőre egy regisztrációt kér csak azoktól, akik érintettek lehetnek az ügyben. Ezt viszont minél gyorsabban, hogy le ne késsék a december 30-i határidőt. A kamionkartell-ügyben is megismert ügyvédi iroda kizárólag sikerdíjért dolgozik, semmilyen előzetes befizetést, költségtérítést nem kér az ügyfelektől. Regisztrálni a következő címen lehet: bit.ly/eudiesel
További információ az eudiesel.com honlapon található.