A sikeres fuvarozók szakmai lapja

Ügyfélszolgálat: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu

Előre látható volt, hogy 2022. május 21-ig nem sikerül minden belföldis kisfuvarozónak megszerezni az engedély feltételének számító szakmai bizonyítványt. Hiányzó szakoktatók, korszerűtlen tananyag, kevés vizsgaidőpont, hogy csak a legfőbb okokat említsük.

Tavaly december 27-én jelent meg az a rendelet, ami a 2,5 tonna össztömeg feletti járművekkel dolgozó, belföldi fuvarozóknak is előírta az árutovábbítási engedély és ezzel együtt a szakmai vezetői vizsga megszerzését. A belföldis furgonosok ezzel nehéz helyzetbe kerültek, mert a szakmai vezetői vizsga megszerzésére csupán négy és fél hónapot kaptak. Előre látható volt, hogy 2022. május 21-ig nem sikerülhet mindenkinek megszerezni a bizonyítványt.

Az oktató szervek és az érdekképviseletek véleménye szerint az ITM nem mérte fel helyesen, hogy hány kisteherautós vállalkozást érint a 4,5 hónapon belüli vizsgakötelezettség. Ezért kérték a határidő meghosszabbítását. Az ITM azonban nem engedett: úgy foglaltak állást, hogy a jogszabályi kötelezettség alól nem tudnak eltekinteni, vagyis a vállalkozóknak határidőre meg kell felelniük az előírásoknak. A vizsga elmaradása súlyos következményekkel jár, ugyanis aki május 21-ét követően tevékenységi engedély nélkül dolgozik, az 600 ezer forintra büntethető. A határidő már lejárt, és nagyon sokan még nem jutottak tanfolyami vagy vizsga lehetőséghez.

Kapkodva kellett megszervezni a plusz tanfolyamokat

A jelentkezők számának ugrásszerű megemelkedése miatt a képző intézmények havonta több tanfolyamot is indítottak, sőt néhányan kihelyezett képzést is szerveztek. A nagy sietségnek azonban megvoltak a hátrányai. A jelentkezők nagy száma miatt sorra indultak hamarjában összeverbuvált oktatói gárdával tanfolyamok. Igaz, hogy az oktatást csak jogász, közgazdász, közlekedésmérnök szaktanárokkal lehet végezni, de a kellő tapasztalat hiánya erősen rontja a képzés minőségét.

Korszerűtlen a tananyag és sok a bukás

Sok bírálat éri a tanfolyam tematikáját is. Ezek szerint egyes tárgyak már elvesztették aktualitásukat, így felesleges rájuk energiát pazarolni. – A legnagyobb baj, hogy a képzésben egy kalap alá vonták a belföldi és a nemzetközi fuvarozáshoz szükséges ismereteket. Így a kizárólag belföldön fuvarozóknak is le kell vizsgázniuk nemzetközi jogból, holott nekik a fuvarlevélen megtalálható az összes kötelezettségük. Ráadásul a furgonosnak ugyanazt az anyagot kell megtanulniuk, mint a kamionosnak. Rájuk nem vonatkozik a hétvégi forgalomkorlátozás, mégis meg kell tanulniuk ezek szabályait, mert ettől függ a tevékenységi engedély – mondja egy sikeres vizsgát tett, tapasztalt kollégánk.

Bizonyos tárgyaknál pedig túl magasra tették a lécet a tananyag összeállítói. – Eddig is megvolt a tevékenységi engedélyem, el is végeztem rendesen a felújító tanfolyamokat, de a mostani vizsgakövetelményeket túlzásnak tartom. 1986 óta vagyok vállalkozó, de ilyen abszurd elvárásokkal még nem találkoztam – mondja.

A tanfolyam ismeretanyagát nem a magyar hatóságok határozzák meg, hanem az 1071/2009/EK rendelet I. melléklete írja elő. Ez határozza meg, hogy mit és milyen mélységben kell oktatni, illetve azt is, hogyan kell vizsgázni. Az általános tananyag tehát nem változtatható, viszont valószínűtlen, hogy a többi EU-s tagországban is nagykaszával irtanák a vizsgázókat. Nálunk a 120-180 ezer forintokba kerülő oktatás végén sorra buknak meg a vizsgán a vállalkozók. Két sokatmondó számadat: egy áprilisi vállalkozói vizsga 27 jelentkezőjéből összesen ketten mentek át, egy GKI vizsga 32 jelentkezőjéből szintén kettőnek sikerült levizsgáznia, a többiek a bukottak számát gyarapították.

Nem volt elég vizsgaidőpont sem

Pillanatnyilag a legnagyobb gond az, hogy felgyülemlett azoknak a tanfolyamot végzetteknek a száma, akiket nem lehet a Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont Nonprofit Kft.-hez (KAV) vizsgára bejelenteni, mert nincs vizsgaidőpont. Bár a KAV májusban újabb vizsgaidőpontokat hirdetett 950 fő számára, de ezek egy pillanat alatt elfogytak, és a hónap végén már ismét nem lehetett vizsgára jelentkezni. A képző intézmények egy része ezért június 30-ig már nem is hirdet tanfolyamot. Nem látják értelmét a képzésnek addig, amíg nincs kilátás vizsgaidőpontra.

Egyik hazai oktató szerv vezetője úgy próbál segíteni a nála végzett vállalkozóknak, hogy hivatalos igazolást ad nekik a tanfolyam elvégzéséről, melyben azt is közli, hogy a végzett hallgatók számára nem lehet vizsgaidőpontot szerezni, mert nincs.

Új üzletág: vállalkozói bizonyítvány mint pénzkereseti forrás 

A kiszolgáltatott helyzetnek hamar megszületnek a vámszedői. Már kialakult az a piac, amelyen a vállalkozói bizonyítvánnyal rendelkező személy elszegődik egy vizsgázott vezetővel nem rendelkező céghez. Elég ha csak három napot dolgozik, ezalatt az idő alatt a cég kiváltja a tevékenységi engedélyt, aztán az új „vezető” továbbáll. A jogszabály szerint ha van a cégnek engedélye és a vezető kilép, akkor a vállalkozó kérelmezheti a hatóságnál, hogy hat hónapig szakmai irányító nélkül dolgozhasson. Egy ilyen 3 napos beugrás ára híreink szerint 200 ezer forint. A bizonyítvány tulajdonosa hetente két ilyen mutatványt végezhet el, elvileg legálisan.

Kaibinger Tamás