Komoly áremelésre van szükségük a fuvarozóknak

A Közúti Fuvarozói Árindex is megerősíti azokat az előrejelzéseket, amelyek szerint 2024-ben legalább 20 százalékos díjkorrekcióra van szükség a közúti áruszállításban. A magyar fuvarozó vállalkozások kétharmadát tömörítő két érdekképviselet, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete és a NiT Hungary rámutat: az októberi 17,6 százalékos útdíjemelést 2024. januártól újabb, járműkategóriáktól függően 35-85 százalékos tarifaemelés követte.

További költségnövekedést okoz a jövedéki adó emelése, ami a gázolaj árában is megmutatkozik majd. Ezzel párhuzamosan emelkedik az osztrák és német útdíj – előbbi 7,5, utóbbi 83 százalékkal –, s változatlanul felfelé tendálnak az elvárt bérek, valamint a fuvarozást terhelő egyéb ráfordítások, például az alkatrészárak, a biztosítások és a szervizköltségek. Az érdekképviseletek kérdőíves felméréséből az is kiderült, hogy a fuvarozók több, mint fele az októberi útdíjemelést sem tudta érvényesíteni az áraiban, így az alágazat immár veszteségesen működik.

Az MKFE és a NiT Hungary leszögezik: a vállalkozások nem extraprofit reményében emelik a díjaikat, hanem a megnövekedett valós költségeiket igyekeznek kitermelni. Amennyiben a díjtárgyalások eredménytelenek lesznek, az a kapacitások kényszerű leállításával járhat, ami veszélybe sodorhatja a hazai ellátási lánc stabil működését.

Forrás: MKFE

A Fuvarlevél szerkesztősége azzal foglalkozik, hogy újságai, szakkönyvei és honlapja segítségével támogassa a szállítmányozó vállalkozások működését. Újságcikkeiben, szakmai írásaiban könnyen érthetővé teszi a magyar jogszabályi előírásokat, bemutatja az új technológiákat és megadja a választ az összes olyan kérdésre, amivel olvasói hozzá fordulnak.

Ügyfélszolgálatunk segítségével előfizetőink gyors és pontos szakmai választ kaphatnak felmerült kérdéseikre.

Hirdetés

Hirdetés megrendelése:
Telefon: 30/628-9945
E-mail: hirdetes@ujmedia.eu