A sikeres fuvarozók szakmai lapja

Ügyfélszolgálat: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu

Korrigálták a jogosítványok meghosszabbításának a rendjét

Négy éven belül harmadszorra nyúlt hozzá a kormány ahhoz az egyszerű kérdéshez, hogy mennyi időre szóljon a jogosítványok orvosi érvényessége. A mostani változással a hivatásos sofőrök számára visszaállították a régi rendet, már nem kell a születési dátumhoz igazítani az érvényességi időt. 

Néhány évvel ezelőtt a jogosítványok orvosi érvényességének az idejét az első vizsgálat időpontja határozta meg. Ettől függően számították 5 évre, 10 évre a következő időszakot. Az érvényességi időt szabályozó rendeletben 2017-ben jelent meg az első változás: akkor egyszerűsítésként vezették be, hogy az ügyfél kérésére az érvényességi időt a tulajdonos születési hónapjához és napjához igazítják. Ezt később kötelezővé is tették. Idén év elején módosult legutóbb ennek megfelelően az érintett miniszteri rendelet.

Csakhogy ez az egyszerűsítésként bevezetett módszer szinte mindenki számára hátrányos következményekkel járt. Az idős, 60 év feletti hivatásos sofőröknek így például két év helyett szinte évente kellett volna jogosítványt hosszabbítani. A vizsgálat például történik novemberben, mert 2 éve is ugyanakkor járt le a papír érvényessége. Csakhogy a vizsgált járművezető márciusban született. Ezért a jogosítványa érvényességét nem novemberig, hanem a márciusi születésnapjáig adják meg. Azaz 24 hónap helyett 16 hónapra kapta volna a papírt. Aztán ez a szabály úgy módosult, hogy a határidőt követő első születésnapig az érvényességi idő túlléphető. Azaz a novemberi vizsgálat után a következő március lett volna az érvényesség ideje. 

Ezt az intézkedést az EMMI most részben visszavonta. Az úgynevezett 1. egészségügyi kategóriába tartozó járművezetők számára megmarad a születési dátumhoz igazított orvosi engedély. Ebbe a kategóriába tartoznak a személygépkocsi-vezetők, akik A, B, BE jogosítvánnyal rendelkeznek. A 2. alkalmassági csoport számára pedig visszatér a régi rendszer, nem illesztik az orvosi alkalmasság határidejét a születési dátumhoz. A rendelet november 19-én lép hatályba.

Forrás: 13/1992. NM rendelet, 44/2021 EMMI rendelet 

Nagy Csaba

A Fuvarlevél szerkesztősége azzal foglalkozik, hogy újságai, szakkönyvei és honlapja segítségével támogassa a szállítmányozó vállalkozások működését. Újságcikkeiben, szakmai írásaiban könnyen érthetővé teszi a magyar jogszabályi előírásokat, bemutatja az új technológiákat és megadja a választ az összes olyan kérdésre, amivel olvasói hozzá fordulnak.

Ügyfélszolgálatunk segítségével előfizetőink gyors és pontos szakmai választ kaphatnak felmerült kérdéseikre.

Hirdetés

Hirdetés megrendelése:
Telefon: 30/628-9945
E-mail: hirdetes@ujmedia.eu